Nekiiramodik a mezőny (Fotó: Somorja város fb oldala)

Sokan 2017 legjelentősebb felvidéki sporteseményeként harangozták be a vasárnap Csölösztőn – Somorja városrészében – megrendezett mezei-futó Eb-t, s bizonyos értelemben igazuk is volt talán. Annyiban biztosan, hogy az önálló Szlovákia történelmében ez volt az első Európa-bajnokság ebben a sportágban. Hasonló kaliberű eseményre legutóbb talán 20 éve volt példa, hiszen 1997-ben Kassán világbajnoki félmaratoni versenyt rendeztek.

Svein Arne Hansen, az Európai Atlétikai Szövetség elnöke nagyon meg volt elégedve a helyszínnel:

,,Csak annyit tudok mondani, hogy a helyszín fantasztikus. Minden egy helyen van, s magas színvonalú a szervezés is” – nyilatkozta a samorin.sk weboldalnak.

Bárdos Gábor, Somorja város MKP-s polgármestere elmondása szerint imádkozott a jó időért és imái meghallgatásra találtak, hiszen vasárnap álom havához képest enyhe és napos, bár kissé szeles idő várta a versenyzőket. Ennek megfelelően az érdeklődés is nagy volt a versenyszámok iránt, hiszen a profik mellett amatőrök is futhattak. Ebben a kategóriában végül is 599-en indultak a 6 kilométeres távon.

Az EB-n kb. kétezren vettek részt, a futók hét számban mérték össze az erejüket.  A felnőttek kategóriájában a törökök voltak a legjobbak, a legeredményesebb ország Nagy-Britannia volt, öt bajnoki címmel.

A női mezőnyben, ugyanúgy, mint tavaly, a török Yasemin Can nyert, s ő lett a második női versenyző, aki meg tudta védeni a címét az Eb-k történetében az ír Fionnuala McCormack-Britton után, aki szintén részt vett a versenyen, mégpedig a 15. Európa-bajnokságán s a 12. helyen végzett.

Eredményhirdetéskor (Fotó: Somorja város fb oldala)

A férfiaknál szintén a törökök voltak sikeresek, hiszen egymás után negyedik évben nyerte meg egy török nemzetiségű Kigen Kaan Özbilen a versenyszámot. A Kenyából honosított futó idén másodszor szerepelt Európa-bajnokságon, tavaly a 10. helyen ért célba.

A legjobb hazai, azaz felvidéki versenyző az U23-as női kategóriában induló Janečková Lucia lett, aki az 57. helyen ért célba.

A samorin.sk információi alapján a csölösztői sportkomplexum harcba száll a 2021-es mezei-futó világbajnokság megrendezéséért is.

(Forrás: samorin.sk, aktuality.sk)