(Fotó: SITA)

A Szlovákiai Tanítók Kamarája szerint Robert Fico kormányfő kijelentései, miszerint újra központi állami igazgatás alá kellene vonni az iskolákat, csupán képmutató és populista puffogtatás a sötétbe. Fico a HN Club nemrégiben zajlott beszélgetése során tette ezt a kijelentést, mint mondta, nagy hiba volt a középiskolákat megyei jogkörbe adni.

Az oktatási minisztérium kommunikációs osztálya szerint a módosítási javaslat a Tanuló Szlovákia című oktatási dokumentumból indul ki, és az oktatás és művelődés nemzeti fejlesztési programja keretében kerül végrehajtásra, miközben az az igyekezet, hogy a regionális oktatást állami irányítás alá vonnák. A változtatásról ebben a szellemben folynak a tanácskozások. A szóban forgó dokumentum már több mint két hónapja az oktatásügyi tárca asztalán hever, de az első akcióterv csak januárban készül el. Ebben találhatók azok a feladatok, amelyeket az oktatási tárca szeretne bevezetni.

A kamara azért tartja képmutatónak a kormányfő kijelentéseit, mert a kormány Ficóval az élen a 2012-2016 közti időszakban egyetlen rendszerszintű oktatási dokumentumot sem hagyott jóvá, amely ezt az áldatlan állapotot megoldotta volna. Még az oktatási minisztérium által készített a szlovákiai oktatásügy helyzetéről és a támogatására, illetve további fejlesztésére vonatkozó rendszerszintű lépésekről szóló saját dokumentumát sem hagyta jóvá, amely a helyzetet hatékonyabb finanszírozással javasolta megoldani.

„Robert Fico a kormányfője annak a kormánynak, amely már egy és háromnegyed éve képtelen jóváhagyni az oktatásügy fejlesztésének stratégiáját és vízióját, amely rendszerszerűen kezelné az iskolaigazgatás, az oktatási önkormányzat, illetve a kompetenciák és a finanszírozás rendszerének kérdéseit. Az oktatásügy jelenlegi helyzetéért nem csupán az oktatási miniszter a felelős, hanem a kormány, élén a kormányfővel” – jelentette ki a kamara tagjainak képviseletében Vladimír Crmoman a SITA hírügynökségnek.

Populista puffogtatásnak főleg azért tartják a kamara tagjai Fico kijelentéseit, mert a kormányfő nem a jelenlegi helyzet mélyreható elemzéséből indul ki, és nem ír elő semmilyen lépést és javaslatot a megoldást illetően.

Nem biztos, hogy a ZMOS egyetért a javaslattal

A kamara tagjai azt is hozzáfűzik továbbá, hogy „a kormányfő azt sem pontosítja, melyik állami szervre is gondol: az oktatási tárcára, a belügyminisztériumra vagy a gazdasági tárcára? Ugyanakkor úgy véljük, hogy az ilyen intézkedés a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének jelentős ellenállásába ütközne.”

A Szlovákiai Tanítók Kamarája már hosszabb ideje valamennyi iskola és oktatási intézmény egyenlő és méltányos finanszírozásának és támogatásának biztosítását sürgeti. A gyermekek és fiatalok oktatáshoz való egyenlő hozzáférésének alkotmány által garantált joga és annak beteljesítése az iskola, az önkormányzat és az állam jogköreinek, felelősségeinek és kapcsolatainak pontos meghatározását követeli meg.

(SITA, Aktuality.sk/Felvidék.ma)