Karácsonyi éjféli szentmise a budapesti Szent István-bazilikában (Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt)

Tegnap a késő esti órákban több millió ember hívő vett részt – a világ különböző tájain – a hagyományos éjféli szentmisén, ami az esztendő legszebb és legmeghatóbb egyházi alkalma. A jászolban fekvő Kisjézus és a betlehem arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy nincs a földön nagyobb és fontosabb törvény, mint a szeretet törvénye. Csakis a tettekben megnyilvánuló szeretet az, ami segíthet nekünk egy emberibb világban élni.

A hiteles kereszténység szebbé, békésebbé teszi az ember életét, rányitja szemünket az örök értékekre, és igazi szeretetközösséggé alakítja a családokat – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szenteste a budapesti Szent István-bazilikában.

A zsúfolásig telt székesegyházban Erdő Péter hangsúlyozta: a keresztény ember és a keresztény közösség küzdelmeit a világban a megalkuvás nélküli ragaszkodás az igazsághoz, a szelídség és a jóság kell, hogy kísérje.

„Ez teszi lehetővé, hogy megértsünk másokat, és ha tehetjük, azzal segítsük őket, amire igazán szükségük van” – fogalmazott homíliájában a bíboros.

Erdő Péter arról beszélt: Isten bölcsességének nincs határa, ma mégis újszülöttként felsírva szólal meg. Isten végtelenül gazdag, most mégis szegénységbe érkezik, feltétlen uralmának nyugodt biztonságát pedig a jászolban didergő csecsemő kiszolgáltatottságára cseréli.

A főpásztor kiemelte: Isten azért lett halandó, hogy „nekünk életet adjon, azért született az istálló sötétségébe, hogy mi látni tudjunk”. (.) Azért vette magára a szolga alakját, hogy minket megváltson a bűn szolgaságából.”

Kitért arra is: Isten akaratának semmilyen hatalom nem állhat ellen. Megtestesülése révén mégis küzdő félként jelent meg a történelem színpadán. A kereszten látszólag vereséget szenvedett, feltámadásával azonban ő lett a győztes. E győzelemmel pedig megmutatta, hogy az egyes ember és az egész emberiség küzdelmének tétje nem csupán az e világi élet, hogy „örök hivatásunk van és örök boldogságra születtünk”.

Szerényebb éjféli mise Betlehemben

Idén viszonylag kevesen voltak az éjféli misén Betlehemben az esős, hideg idő és az utóbbi hetek zavargásai miatt. Vasárnap, szenteste napján szünetelt az erőszak, nem voltak összecsapások a palesztinok és az izraeli biztonságiak között, de az elmúlt hetek zavargásai nyomán a szokásosnál kevesebb Izraelben és Ciszjordánia más részein élő keresztény indult útnak Betlehem felé, hogy Jézus születésének hagyomány szerinti helyén ünnepelje karácsonyt.

Míg más években több ezres tömeg szokott a Születés temploma melletti Jászol térre gyűlni, a hideg, esős idő miatt ezúttal csak néhány tucat hívő volt a téren, sokan a templomban és egyéb közeli épületekben kerestek menedéket, elmaradt a szokásos karácsonyi zarándoktömeg Betlehemből.

Betlehem polgármestere, Anton Salman azt mondta, hogy Donald Trump december 6-i, Jeruzsálemet Izrael fővárosának elismerő döntése miatt idén visszafogták a karácsonyi ünneplést a városban. Az éjféli misét Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárka apostoli adminisztrátora, hivatalának ideiglenes képviselője tartotta. Múlt héten ő is elutasította az amerikai döntést, de megpróbált távol maradni a politikai jellegű kijelentésektől.

„Már elmondtam üzenetemet”– közölte az érsek. Most az ünneplésnek jött el az ideje. Mi, keresztények jól fogjuk érezni magunkat minden nehézség ellenére. Boldog karácsonyt” – mondta.

Emberséget és békét

Emberségesebb világot, a közel-keleti térségben és a Koreai-félszigeten pedig a béke megteremtését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a gyermek Jézus születésének üzenetét elsőként a legalázatosabbak, ugyanakkor a világ történéseire figyelő pásztorok ismerték fel, akiket nem „botránkoztatta meg” Jézus szegénysége. Az egyházfő szerint a pásztorok példát mutatnak ezzel korunk keresztényeinek is.

A katolikus egyházfő olasz nyelven elmondott beszédében kijelentette, hogy a gyermek Jézust láthatjuk korunkban is a közel-keleti gyerekek szenvedésében az izraeliek és palesztinok közötti feszültségek közepette. A pápa békét sürgetett Jeruzsálem városa és az egész Szentföld számára: a párbeszéd újraindítását szorgalmazta, hogy tárgyalásos úton eljussanak a nemzetközileg elismert kétállami megoldáshoz.

Ferenc pápa többek között békét kért Szíriának, hogy etnikai és vallási különbségek nélkül újjáépítsék a társadalmat. Imádkozott azért is, hogy béke legyen Irakban és Jemenben, valamint az afrikai kontinens országaiban, valamint, hogy csökkenjen a feszültség a Koreai-félszigeten, Venezuelában, és legyen béke a súlyos humanitárius helyzetben levő Ukrajnában.

A pápa kijelentette, a gyermek Jézust látja a szegénységben élő gyerekekben, akiknek munkanélküli szülei nem tudnak biztonságos és békés jövőt biztosítani számukra. A gyermek Jézust látjuk a hazájukat elhagyni kényszerülő gyerekekben, akik gyakran egyedül embertelen körülmények között utaznak, az embercsempészek prédájaként – mondta.

A szentbeszéd után Ferenc pápa Róma városának és a világnak (Urbi et Orbi) szóló áldását adta, amit a Szent Péter téren százezres tömeg hallgatott. Kétszeres biztonsági ellenőrzéssel engedték be a hívőket és turistákat, majd egyszer csak megnyitották a kapukat és a tömeg szabályosan bezúdult a térre és környékére.

(Forrás: MTI)