Orosz Örs és Bilás Zsuzsanna (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Hagyományosan december 29-én, Komáromban tartotta sajtótájékoztatóját a Gombaszögi Nyári Tábor szervezőbizottsága. Tagjai, Orosz Örs, Bilás Zsuzsanna és Stubendek Attila a 2017-es év kiértékelése mellett beszéltek az ifjúsági tábor fejlesztéseiről, a várható újdonságokról, valamint kihirdették a „Ki lépjen fel Gombaszög nagyszínpadán“ szavazás nyertesét, aki egy egész hetes bérletet nyert Gombaszögre – július 16 és 22 között.

A tábor főszervezője, Orosz Örs a 2018-as évad újításairól szólva elmondta, idén különvonatot indítanak Gombaszögre. A Gombaszögi expressz a nulladik napon indul négy vasúti kocsival Dunaszerdahelyről, Nagymegyeren át, szimbolikus ekeli megállót követően Komáromon, Ógyallán, Érsekújváron keresztül, köbölkúti megállóval Párkányon, Zselízen és Léván át haladva. A fesztiválozókat szállító vonat a szalóci állomásra érkezik és innen is indul vissza a tábor végeztével. A vonatra a tábor honlapján lehet jegyet vásárolni, amelynek ára valószínűleg 20 és 25 euró között mozog majd.

A felvidéki magyar fiatalok találkozóhelye

Stubendek Attila, a tábor infrastruktúráért felelős főszervezője a 2017-es évet értékelve és a részvételi statisztikákat bemutatva elmondta, az elmúlt nyár volt a tábor életében a legnagyobb és legsikeresebb, mind a résztvevők, mind a programok számát tekintve. Az egyedi regisztrált sátorozókat számítva megdőlt minden eddigi rekord a négyezer sátorozóval. Összességében 13 ezren regisztráltak az egy hét alatt, napok szerinti bontásban pedig négy napon keresztül több mint kétezren vettek részt a tábor 266 programján – hangsúlyozta Stubendek Attila.

Tavaly voltak a legtöbben a táborban – tájékoztatott Stubendek Attila (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A látogatók 44 százaléka 18 és 24 év közötti fiatal, de a szervezők külön örömüket fejezték ki afölött, hogy egyre több kisgyermekes család is részt vesz az eseményen. A legtöbben, közel 92 százalék, Szlovákiából érkeznek Gombaszögre, közel hét százalék pedig Magyarországról jön a táborba, míg a maradék másfél százaléknyi látogató Európa különböző országaiból érkezik, de regisztráltak a tengeren túlról is – hangzott el a sajtótájékoztatón. A táborozók 54 százaléka egyetemista, míg 20 százalékuk középiskolás, vagy éppen érettségizett fiatal – tette hozzá Stubendek.

Nemzetközi összefogással középkori magyar emléket mentenek

Orosz Örs hangsúlyozta, a látogatottsági statisztikák is azt bizonyítják, a tábor felvidéki ifjúsági találkozóhelynek számít továbbra is, ennek megfelelően szervezik programjaikat. A Gombaszögi Nyári Tábor intézményi hátterét biztosító polgári társulás, a Sine Metu célkitűzéseivel összhangban – az elmúlt évekhez hasonlóan –  nagy hangsúlyt fektetnek az értékmentésre és értékteremtésre.

„Elsődleges ambíciónk, hogy 2018-ban sor kerüljön a gombaszögi pálos monostor első ásatására” – jelentette be Orosz Örs. Mint mondta, az 1371-ben emelt templom és monostor jelentős középkori magyar emlék, ennek kapcsán nemzetközi összefogással sikerülhet a romok feltérképezése, konzerválása. Az ELTE régésze, Mordovin Maxim és diákjai csatlakoznak a rimaszombati múzeum régészének vezetése mellett a georadaros ásatásokhoz, amelyek két turnusban, március utolsó két hetében, valamint május első két hetében valósulnak meg.

Továbbra is várják az önkénteseket

A hagyományokhoz híven erre a két eseményre várják az önkénteseket is. Orosz itt kiemelte, hogy az ásatásokat már megelőzte a monostor-rom takarítása, amelyre ötven önkéntessel még novemberben került sor. Mint mondta, ebben az akcióban oroszlánrészt vállaltak a rimaszombati cserkészek, a kassai Csemadok tagjai és más civil szervezetek képviselői.

Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője a pálos monostorral kapcsolatos terveikről is beszélt (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

„Két-három hektár bozótot takarítottak ki két nap leforgása alatt“ – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy terveik között szerepel a kempinget és a monostort egy 830 méter hosszú, már meglévő, ám gondozatlan, elhagyatott úttal összekötni, amelyet kitisztítanak és vágott kővel szórják majd be.

Harangot mentenek a Rimaszombati járásból

A szervezők tervei szerint a pálos monostor-rom mellett haranglábat helyeznek majd el, ezzel régi vágyuk teljesül, hogy a táborban szakrális tér létesüljön– fogalmazott Orosz, aki elmondta, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal közösen, azon belül is a gömöri esperességgel mentenek meg egy harangot a Rimaszombati járásból.

A haranglábban elhelyezett másfél mázsás harang Szútor községből érkezik majd, ahol már megszűnt a református magyar gyülekezet, mivel az utóbbi évtizedekben megváltoztak az etnikai és felekezeti arányok. A további infrastruktúrafejlesztésekről Orosz Örs elmondta, bár a rendelkezésükre álló forrásoktól függ, de előreláthatólag a kempingben meglévő faházakat szeretnék felújítani.

A Hagyományok Háza viszi tovább a Folk-szögletet

Bilás Zsuzsanna, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervező-helyettese beszámolt a most lezárult szavazás eredményéről. Mint mondta, a tábor zenei kínálatát minden évben a látogatók igényeihez igazítják, így az elmúlt hetekben arról szavazhattak az érdeklődők, ki lépjen fel a Gombaszögi Nyári Tábor nagyszínpadán. Bilás Zsuzsanna tájékoztatott a szavazás jelenlegi állásáról is, ezek szerint az első három helyen a Punnany Massif, a Halott Pénz és a Kowalsky meg a Vega zenekarok állnak.

Bilás Zsuzsanna tájékoztatott arról is, kik fognak fellépni Gombaszögön (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma) táborban

A mintegy 1500 szavazó közül a sajtótájékoztatón kisorsolták az idei nyertest: Nyári Vanessa egész hetes bérletet nyert a 2018-as Gombaszögi Nyári Táborra. Bilás beszámolt arról is, hogy a következő tábor idején bővülnek a programhelyszínek, de kiemelte, a nagy sikerre való tekintettel megmarad a komolyzenei Korona-sátor, az alternatív, élő zenét kedvelőknek is marad a Chill-sátor, de a budapesti Hagyományok Háza közreműködésével marad a nagyon közkedvelt Folk-szöglet is.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kilencvenedik évforduló alkalmából ingyenes hetibérletet kapnak az 1990 előtt születettek, amennyiben regisztrálnak a tábor honlapján, július 13-ig. A több száz férőhelyes vonatra szintén itt válthatnak jegyet az érdeklődők, valamint szilveszter éjfélig még kedvezményes téli hetijegy váltható, 30 euróért, a Gombaszögi Nyári Tábor honlapján.