Mátyusföld hagyományos táncainak egyik kincsestárát jelentette Martos község, ahol 1975-ben végzett adatgyűjtésünk során az akkor 62 éves Tóth Julianna volt segítségünkre.
„Martosnak, mint az esztergomi érsekség jobbágyfalujának 1786-ból származó tabellája 72 adófizető örökös jobbágy nevét tartalmazza. 1848-ban a felszabadított jobbágyok örökös tulajdonosai lettek az általuk megművelt telkeknek, és már beszolgáltatások nélkül gazdálkodhattak. A későbbiek folyamán a legtehetségesebb falusi gazdák is csak 30-40 holdat birtokoltak… A községtől nem messze fekszik Kingyes puszta, mely 1969-ig Martoshoz tartozott. Itt állt Jókai Mór vejének, Feszty Árpád festőművésznek a tanyája. Írásaiból kitűnik (Az én parasztjaim), hogy Martost is gyakran látogatta, és szerette az itteni embereket. Híres festményének, a Körképnek nagyon sok alakjához martosi őslakosok álltak modellt. A fejedelemasszonyt pedig a falu szépéről, Bazsó Lídiről festette” (Miklós László: Martos népviselete – és népviseleti szakszótára).
Van-e még következő dal a tarsolyában, gondolom egy lakodalomban nagyon sok nóta volt?
Sugár magos, sugár magos a nyárfa teteje,
Halványsárga, halványsárga annak a levele.
Én is olyan, én is olyan halványsárga vagyok.
Volt szeretőm, egy csinos barna legény, de már rég elhagyott.
Te mész jobbra hűtlen babám, én meg megyek balra.
Sárba taposom a fényképedet, rád sem nézek soha.
Erre szoktak táncolni is, vagy csak énekelték, például amikor mentek a községházára, vagy a templomba?
Akkor is szoktuk énekelni, de ott még az is daloltuk, hogy:
Menyasszonyunk olyan szép,
A két szeme, csak úgy néz.
Leveliben van, leveliben van,
Leány a legény öliben van.
Alig várom az estét,
Ezt a barna menyecskét.
Leveliben van, leveliben van,
Leány a legény ölében van.
Volt még ilyen szép dal több is?
Volt, de én már nagyon régen voltam lagziban. Meg most már nem is úgy van, most már úgy mennek, hogy összekapaszkodnak, mint az urak és csak úgy kettes sorban mennek, csendben.
Régebben, mikor még nem csendben mentek, hanem dalolva, a férfiak nem ugrottak össze egy körbe magukban táncolni?
Útban nem, ők is csak daloltak, meg kínálgatták az út mellett állókat itallal.
Amikor odaértek a községháza elé, akkor sem ugrottak táncba?
Nem, akkor mindjárt bementek a községházára, de amikor kijöttek, akkor táncoltak.
Hogyan táncoltak, szólóban a férfiak, vagy párban az asszonyokkal?
Párban az asszonyokkal. Úgy nem táncoltak, hogy csak egyedül a férfiak táncoltak volna. Utána átmentek a templomba, de amikor kijöttek a templomból, ott a templomudvarban is táncoltak, de ott is csak párban. Addig járták, amíg a menyasszony a vőlegénnyel bement a paphoz aláírni.
Itt melyik nótát húzta a zenész, azokat, amelyeket útközben húzott, vagy másokat, újakat?
Azokat is, meg újakat is. Az ott jött magától, nem volt előre megszabva, a dudás már tudta, például:
Kismartos jaj, de szép helyen van.
A Zsitva, a Nyitra között van.
A Zsitva, a Nyitra között lakom én,
Beteg a szeretőm, a szegény.
Bevágtam az ujjam, jaj de fáj,
Diófa levelét raktam rá.
Diófa levele gyenge harmatos,
Kicsiny a szeretőm, de csinos.
Bosznyákország körös-körül füstölög,
Ferenc Jóska ágyúja benne zörög.
Zeng az ágyú, csattognak a fegyverek,
Most tudni meg, ki a katonagyerek.
Van másik verse is?
Most jöttem én a bosznyai csatából,
Megismerni kis pej lovam lábáról.
Kis pej lovam körme eltöredezett,
Énrólam a babám elfelejtkezett.
Kis pej lovam megérdemli a zabot,
Hétszer megkerülte Magyarországot.
Még nyolcadszor is megkerülte volna,
Ha a vezér főhuncut nem lett volna.
Még nyolcadszor is megkerülte volna,
Ha a vezér főhuncut nem lett volna.
Erről jut eszembe – szúrta közbe Juli néni –, amikor nekünk volt a lagzink, hát annyira verték a nagydobot erre, hogy rengett az egész táj.
Barna kislány bő szoknyája Sári, rom,
Megakadt a kapufában, sárgaliliom.
Nem a kapufa fogta meg Sári, rom,
Szeretője rántotta meg, sárgaliliom.
Ereszd rózsám a szoknyámat Sári, rom,
Ne szomorítsd az anyámat, sárgaliliom.
Nem eresztem a szoknyádat Sári, rom,
Szomorítom az anyádat, sárgaliliom.
Erre lehetett jól ugrani, járni az asszonyok ugrós táncát, meg a kurjongatásnál az ugrós részt. Mindig daloltuk a nóta utolsó két sorát is. Amit muzsikáltak, a táncot arra kellett járni.
És mit muzsikáltak?
Komárom megye közepém születtem,
Kicsiny voltam, mégis felnevelkedtem.
Úgy nőttem fel, mint rózsa a bokorban,
Katona lettem húszéves koromban.
Sírhat, jajgathat az az édesanya,
Kinek a fia háborús katona.
Kezét vagy lábát golyóval átlövik,
Meg sem hal szegény, mégis eltemetik.
Mikor a menyasszonyt a vőlegényes házhoz vitték az esküvő után, ott volt valami szokás, babona?
Seprűt dobtak elibe, hogy megtudják, tud-e söpörni, meg a kéménybe nézették, hogy olyan fekete legyen a szeme a gyereknek, mint a korom. A söprőt bizony nagyon sok eldobta.
Kölest nem szórtak elé, vagy gyereket nem fektettek a küszöbön keresztbe előtte?
Nem, ez nem volt szokásban.
Semmi más, csak ez a két szokás: seprőt adtak a kezébe, illetve kéménybe nézették, csak ez volt Martoson a szokás? És ha eldobta a seprőt, az mit jelentett?
Azt, hogy a menyecske lusta lesz. Rossz jel volt, de már nem tudtak mit csinálni vele.
A menyasszonytáncnál volt valami sorrend, hogy ki táncolhat és milyen sorrendben a menyasszonnyal?
Sorrend nem volt. A násznagy kezdte és a vőlegény, az ifjú férj fejezte be. Közben pedig ki, hogyan jutott a közelébe a menyasszonynak, úgy táncolt vele. A menyasszony a pénzből adott a zenészeknek is, mert jól húzták. Utána a férj elvitte az új asszonyát.
Kérhetek még egy jó nótát a beszélgetésünk végére?
Rigómadár felszállott a fára,
Búsul szegény, elhagyta a párja.
Engemet is elhagyott a rózsám,
Mégsem sírok, mint a rigómadár.
Rigómadár ne szállj fel a fára,
Inkább szállj a babám ablakára.
Fütyüld el a szomorú nótámat,
Hogy ne ölje szívemet a bánat.
Fütyüld el a szomorú nótámat,
Hogy ne ölje szívemet a bánat.
Jaj, de bánom, hogy megházasodtam,
Legénységem gyászba borítottam.
Már ezután nem szabad szeretni,
Nem szabad a menyecskékhez járni.
(A dalokat énekelte: Kalocsányi Erzsébet, 73 éves, Martos)
A szerző az MMA köztestületi tagja.
(folytatjuk)
