Bernhard W. Kerschbaum svájci előadó és Palcsó Attila, a református egyház külügyi tanácsosa (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A HEKS – Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezetének a hátrányos helyzetű gyermekeket támogató hároméves projekt időszakának kiértékelésére december 11-12-én került sor Rimaszombatban, a Csillagház konferenciaközpontban. Tóth Zsuzsanna cigánymissziós referens, a program felvidéki koordinátora elmondta, hogy az elkövetkezendő lépéseket is megbeszélték.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház cigánymissziójának résztvevői a 2012-es évben váltak szervezett munkacsoporttá. Ekkor hozta létre az egyház a Református Cigánymisszió – Reformovaná cigánska misia n.o.-t, mely szervezet az anyagiak biztosítását hivatott szolgálni.

A Református Cigánymisszió három éve működik együtt a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezetével. A Felvidéken Csatán, Nagybalogon, Simonyiban, Szalócon, Vígtelkén és Nagygéresben indítottak el HEKS-projektet. A svájci Swiss Church Aid segélyszervezet független, külső szemlélőt, a magyarországi Simpact nonprofit szervezetet kérte meg a program hatékonyságának a felmérésére. Az értékelésük szerint a gyülekezeteknek nyújtott támogatás kulcsfontosságú volt.

A kékkel jelölt országokban folyik HEKS segélyprojekt (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Egy sikeres cigánymisszió indítása létfontosságú a református egyház számára, ezenfelül a környék lelki ébredésére is reményt ad, hogy a roma gyerekek és felnőttek valódi esélyt kapjanak egy új, teljesebb, gazdagabb életre” – mondta Nagy Gábor Lajos, ügyvezető, miután a református cigánymisszió projektjeit kiértékelték.

„A Simpact munkatársai eljöttek hozzánk interjúzni, bekérték a gyülekezetektől a beszámolókat, felmérték a helyszíneket. Átvizsgálták, hogy mit mire fordítottunk, hogy a célnak megfelelően költöttünk-e, s megfeleltünk-e a szerződésben lefektetetteknek” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Tóth Zsuzsanna, s hozzátette, hogy megfeleltek, és mindent rendben találtak. Mint a gömöri református gyülekezetekben ismert, egy helyen volt anyagi visszaélés, Simonyiban, ahol az ügyet már kivizsgálták, a lelkész elhagyta a falut, a pénz egy részét sikeresen visszaszerezték. „Simonyi kivételével sehol sem állapítottuk meg, hogy a vásárolt felszerelést, illetve az erőforrásokat nem a terveknek megfelelően használták volna fel” – szögezi le a jelentés.

Előadás közben (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Az evangélium cigány nép felé való hirdetése nem csupán lehetőség, de kötelesség is

A program integrációs céllal indult, hogy a gyülekezetek minél nyitottabbak legyenek erre a munkára, s ők szolgáljanak a cigányok között. A Szlovák Tudományos Akadémia előrejelzése szerint 2030-ra 650 ezerre emelkedik a roma népesség száma, s közel 12%-os lesz a roma lakosság aránya. Látni kell, hogy a roma lakosság Dél-Szlovákia azon területére összpontosul, amely átfedi a református egyház missziós területét, ahol bizony a falvak túlnyomóan romákkal lesznek benépesítve. A dilemma adott, csatlakoznak-e a cigánymisszióhoz, vagy a nem roma népesség szembenéz a lemondással.

A projekten belül a cigánymisszió elsősorban és elsődlegesen a közösség, a hovatartozás, az alapszükségletek, az integráció és a készségfejlesztés kérdését célozta meg. A foglalkoztatás, az oktatás és a helyi életminőség javítása a projektek jelen szakaszában azok hatáskörén kívül esik. Viszont oktatási projektre esély látszik Nagybalogon, ahol a presbiterek nagy része tanító és Csatán, ahol a múltban már futott hasonló program. A jelentés kiemelte, hogy a szalóci közösségi központ két szociális munkása együttműködik a helyi gyülekezettel.

Tóth Zsuzsanna cigánymissziós referens (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„A HEKS felkínálta az újabb projektlehetőséget, újabb három évre. A mai találkozásunk azért volt nagyon fontos, hogy újabb célokat tudjunk kitűzni” – mondta a felvidéki projektkoordinátor. Hozzátette, azon túl, hogy új gyülekezeteket szeretnének bevonni, az elkezdett programokat is folytatják.

A református egyház elhivatásához méltóan szeretné a missziós parancsból kapott, minden élő hitű, keresztyén számára érvényes küldetését teljesíteni. Azt vallják, hogy az evangélium cigány nép felé való hirdetése nem csupán lehetőség, de kötelesség is. „Küldetésünk új, missziós látás plántálása a magyar református gyülekezetekbe, illetve a cigány nép Krisztushoz vezetése, hogy megtapasztalhassák Urunk szeretetének befogadó, gyógyító, újjáteremtő erejét” – fogalmazták meg a célkitűzésükben.

Kérdésünkre, hogy Tóth Zsuzsanna cigánymissziós referens miből merít erőt ehhez a misszióhoz, elmondta, hogy abból a sok örömből és változásból, ami az emberekben végbemegy. „A missziós munka visszahat. Az emberek véleményének a megváltozása a legnagyobb eredményünk” – mondta.