A 11 MKP-s képviselő mellett Jancsó István, Kovács Gabriella és Kulmon Angelika

A nyilvánosság nagy érdeklődése mellett, ünnepélyes keretek között tette le esküjét a Nyitra megyei önkormányzat 54 képviselője a mai alakuló ülésen. Második legerősebb frakcióként, 11 mandátummal van jelen a Magyar Közösség Pártja a megyei önkormányzatban Nyitrán.

Gyarmati Tihamér, a Komáromi járás MKP-s képviselője portálunknak elmondta, egyelőre csupán két formális bizottság, a mandátumvizsgáló és a javaslattevő bizottság került elfogadásra. Gyarmati szerint a következő ötéves ciklusban nem szlovák-magyar síkon polarizálódik majd a testület, hanem inkább a két politikai irányvonal, a jobb-  és a baloldal mentén.

A legerősebbek

A Nyitra megyei önkormányzat legerősebb frakciója 17 képviselővel a Smer–SNS–Most-Híd koalíció, amely a következőképen oszlik meg: tizenkét képviselő a Smer-t, négyen az SNS-t képviselik, míg a Most-Híd párt egyetlen Nyitra megyei képviselője Szentpéter polgármestere, Jobbágy József. A második legerősebb frakció, az MKP képviselői közül a Komáromi járásból Becse Norbert, Földes Csaba, Gyarmati Tihamér, Horváth Árpád,  Orosz Örs és  Viola Miklós képviselik szavazóik érdekeit megyei szinten. Az Érsekújvári járás párkányi körzetéből  Bolya Szabolcs, Farkas Iván és Szigeti László került be a megyei önkormányzatba. A Lévai járásból Csenger Tibor, a Vágsellyei járásból  Kőrösi Ildikó jutott be az MKP színeiben.

A jobboldali pártok frakcióját tízen alkotják, ebből a pártokat tekintve négyen a KDH színeiben, ketten az OĽANO, ketten az SaS, ketten pedig a ŠANCA pártból kerültek be a megyei önkormányzásba. A Kotleba-féle Ľudová strana Naše Slovensko egy képviselővel van jelen. Ami viszont érdekes, hogy a képviselő-testület több mint egynegyedét a függetlenek alkotják, szám szerint tizenöten.

Mi lesz a függetlenekkel?

Gyarmati Tihamér szerint ez mindenképpen jelentős változás az előző választási időszakhoz képest. Mint emlékeztetett, Nyitra megyében a független képviselőknek jelenleg nem megengedett, hogy frakciót alakítsanak. „Márpedig a frakciók előjogokkal bírnak, többek között ők javasolhatnak tagokat a szakmai bizottságokba“ – mondta Gyarmati. „Véleményem szerint ez lesz az első meghatározó döntése a következő megyei parlamentnek, vajon alakíthatnak-e képviselői klubot, vagy külön-külön politizálnak majd a következő öt évben a függetlenek“ – fogalmazott, hozzátéve, e körülmény kialakulása miatt várható majd komolyabb döntés a következő testületi ülésen, ami viszont csak jövőre, január végén, vagy február elején lesz. A függetlenek között találjuk egyébként Stubendek Lászlót, Komárom polgármesterét, továbbá Ottokar Kleint, Érsekújvár polgármesterét is.

Stubendek László függetlenként folytatja

Gyarmati szerint jelenleg mind a három tömörülés keresi a függetlenek között azokat, akik szeretnének hozzájuk csatlakozni, hozzátéve, ez fordítva is igaz. Kérdésünkre, hogy az MKP keresi-e majd Stubendek Lászlót, aki az elmúlt négy évben az MKP frakcióját erősítette, az utóbbi három évben pedig már függetlenként szerepelt, Gyarmati úgy fogalmazott, a Magyar Közösség Pártja is várja a megkereséseket. „Akik jönnének, jelezhetik“ – válaszolta.

Természetesen megkérdeztük Stubendek Lászlót is. Kérdésünkre, vajon elképzelhetőnek tartja-e, hogy a következő öt évben is az MKP frakcióját erősíti a megyei önkormányzatban, elmondta, közvetlenül a választások után telefonon megkeresték az MKP részéről, azóta viszont nem. „Azt hiszem, továbbra is függetlenként tevékenykedve, a jó ügyeket fogom támogatni” – fogalmazott Komárom polgármestere.

A jobb- és a baloldal éles kettéválása lesz a jellemző

Gyarmati Tihamér úgy látja, a következő ciklusban jellemzően nem szlovák-magyar síkon polarizálódik majd a testület, inkább a két politikai irányvonal, a jobb- és baloldal mentén. Véleménye szerint Milan Belica megyeelnök erős ütőkártya a baloldaliak kezében, viszont egyelőre nem lehet tudni, hogyan áll össze a többség a testületen belül, amely aztán irányítani fogja a megyét a továbbiakban. „A pragmatikus politizálás mentén tudomásul kell venni, hogy olyan formációnak kell felállnia, amely hosszú távon tudja biztosítani a megye működését. AZ MKP olyan megoldást támogat majd, amely előreviszi a megyét, különös tekintettel a déli régiók fejlődésére” – fogalmazott az MKP képviselője, hozzátéve, a Magyar Közösség Pártjához közelebb áll a  jobboldali értékek mentén való politizálás. „Kerületi tanácsunk zsigárdi döntése is abban a szellemben született, hogy semmilyen formális koalíciót nem kötünk a mostani kormányzó hármassal“ – tette hozzá.

Az MKP még tárgyal

Gyarmati Tihamértól megkérdeztük azt is, hogy Farkas Iván marad-e továbbra is az MKP Nyitra megyei frakciójának elnöke, amire úgy válaszolt, jelenleg még csak alakulóban van a frakció, erről a későbbiekben döntenek. Megtudtuk, az MKP tárgyaló bizottsága jelenleg is folyamatosan egyeztet minden politikai formációval, hogy konstruktív megoldást találjanak a megye következő ötéves működésére.