A Szövetség a Közös Célokért társulás a határ menti megyei Civil Információs Centrumokkal 2015 júliusa óta működik együtt. Az egyes CIC-ek vezetői, munkatársai és a Szövetség a Közös Célokért munkatársai 2018-ban is folytatják az együttműködést.

Szolgáltatásaikat, tájékoztatást, tanácsadó munkát a civilszervezetek felé rendszeresítették, és a jó tapasztalatok alapján a határ menti együttműködést, a partnerkapcsolatok kialakulását és a külhoni magyar–magyar kapcsolatok építését segítették. A Nemzeti Együttműködési Alap év végén kiírt pályázatai még most is aktuálisak, így Pozsonytól Királyhelmecig felhívják a figyelmet az „Új nemzedékek jövőjéért kollégiumhoz” benyújtható szakmai pályázatokra.

A múlt évi tevékenység összefoglalása

A SZAKC irodáiban januártól júniusig minden hónapban két alkalommal  meghirdették az információs napokat. Az érdeklődő civilszervezeteknek személyes tanácsadási lehetőséget biztosítottak. A témákat mindig az aktuális, legnagyobb érdeklődésre számot tartó, határon átnyúló programok alapján választották ki.

Immár hagyományosan 2017 júliusában a Martosi Szabadegyetemen, kihelyezett információs nap keretében, a Szövetség a Közös Célokért társulás szervezésében megrendezésre került a „Tehetség és a család – A család szerepe a tehetséggondozásban” elnevezésű civil fórum, amelyben magyarországi és felvidéki szakértők, politikusok és civilszervezetek vezetői mellett  felvidéki tehetségeket is megszólítottak a témában.

Tapasztalataik alapján a rangos társadalmi események, mint a Martosi Szabadegyetem és a Gombaszögi Ifjúsági Tábor, egyik legfontosabb és leghatékonyabb módja, hogy a  civilszervezetek képviselői találkozzanak egymással és a szakemberekkel. Így a társulás a magyarországi határ menti megyékben működő Civil Információs Centrumokkal karöltve minden lehetőséget megragad, hogy a magyar–külhoni magyar partnerségi kapcsolatokat építse és a civilszervezetek határon átnyúló együttműködését tanácsadással segítse.

A közös munkát folytatták az ősz folyamán is. Szeptembertől novemberig havonta ismét két alkalommal, valamint decemberben egyszer meghívták az egyes régiókban működő civilszervezeteket a nagyobb városokban működő SZAKC irodákba az információs napokra.

Ezeknek az információs napoknak nagyon jó szakmai visszhangjuk van, hiszen a kapcsolatépítés segítése, az újabb és újabb együttműködési lehetőségekről, pályázati kiírásokról való tájékoztatás mellett olyan jelentős határon átnyúló ügyek sikerén is dolgoztak, mint a budapesti központú Bethlen Gábor Alapítvánnyal közösen Királyfiakarcsán átadásra került Magyarok Nagyasszonya szobor. Az információs napok keretében a társulás együttműködött a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsával is. A reformáció 500. évfordulója alkalmából október 17-én a pozsonyi református templomba látogattak a Theologiai Szemle szerkesztői.

Örömükre szolgált, hogy az ősz folyamán azt a határon átnyúló kezdeményezést vitték be nagy sikerrel a köztudatba, amelyet a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága a Krajcáros Alapítvány koordinálásával immár nyolcadik alkalommal szervezett meg. Tájékoztató munkájuk által eddig nem tapasztalt számú civilszervezet kapcsolódott be a Felvidékről és a határ menti településekről a  nemzetközi gyertyagyújtási akcióba.

Folyamatos a tájékoztatás az információs portálokon is

A civil tájékoztató feladatból kifolyólag a SZAKC információs portálokat működtet: www.szakc.sk, www.info-net.sk, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társasággal közösen a Gazdaság.sk gazdasági portált, ezenkívül a SZAKC és a Gazdaság.sk Facebook-oldalát is folyamatosan frissítik, ahol a civilszervezetek további együttműködési lehetőségekről, képzésekről, pályázatokról, eseményekről kapnak folyamatos tájékoztatást.

Emellett a társulás által működtetett Felvidék.ma (www.felvidek.ma) hírportálon rendszeresen tájékoztatják tevékenységükről az érdeklődőket, és lehetőséget biztosítanak egy-egy civilszervezet bemutatkozására, programjaik népszerűsítésre. Oldalaikon naprakészen mutatják be az olvasóknak a civilszervezeteket érintő lehetőségeket.

Tapasztalatok és a megkezdett munka folytatása

A tapasztalataik azt mutatják, hogy a Borsod–Abaúj–Zemplén, Nógrád, Pest, Komárom–Esztergom és Győr–Moson–Sopron megyékben működő CIC-ek és a SZAKC közös tevékenységének eredményeképpen a Felvidéken is fókuszba kerülnek azok a határon átnyúló programok, amelyeknek célja a nemzeti összetartozás erősítése, valamint a magyarság szülőföldön való megmaradásának a segítése.

Az év végéhez közeledve, decemberben kiemelt érdeklődést tanúsítottak a magyarországi és a felvidéki szervezetek is a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatainak kiírása és a feltételek változásai iránt. Ezért a munkatársak folyamatos konzultációs lehetőségeket biztosítottak minden érdeklődő számára az óévben és az új év kezdetén egyaránt.

A megkezdett munka 2018-ban a jó gyakorlat szerint folytatódik és már január 25-én információs napon várják az érdeklődőket a SZAKC irodákban.