(Fotó: jakubmarian.com)

Jakub Marian statisztikai munkáiról már többször cikkeztünk a Felvidék.ma-n is. A fiatal cseh statisztikus honlapján rendszeresen hasonlítja össze Európa és a világ érdekes adatait. Sok minden megtudható ezekből, bár saját bevallása szerint sem tud mindent tökéletesen szemléltetni, mert sok esetben nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok.

Legutóbb egy svájci bank, a Crédit Suisse 2017-es adataiból készített egy statisztikai térképet arról, hogy az egyes európai országokban élőknek mekkora az egy felnőttre jutó átlagvagyonuk. Ebbe beleszámítják az ingóságokat és az ingatlanokat, valamint a pénzügyi megtakarításokat is. A feltüntetett értékeket 1000 dollárban kell érteni. Persze be kell kalkulálnunk, hogy a gazdagabb, ám kis lélekszámú országok esetében némi torzulás érzékelhető, ennek ellenére sok következtetés levonható még így is.

Gondolom, az senkit nem lep meg, hogy a legmagasabb átlagvagyonnal az izlandiak rendelkeznek, egy főre eső 445 ezer dollárral (365 ezer €). Mögöttük a svájciak következnek 229 ezerrel (188 ezer €), majd a belgák 162 ezerrel (133 ezer €).

Ami minket a leginkább érint, az igencsak sok meglepetést eredményezett. Térségünkből a legtöbb vagyonnal Magyarországon rendelkeznek, mintegy 30 000 dollárral (25 ezer €; 7,7 millió forint). Ez az adat Csehországban 23 000 (19 ezer €), Szlovákiában 21 000 (17 ezer €), Lengyelországban 10 000 (8 200 €), Romániában pedig alig 8 300 dollár (6 800 ezer €).
A csillaggal ellátott számok azt jelzik, hogy kevés megbízható adat áll rendelkezésre.

Szépen megfigyelhető a valamikori vasfüggöny vonala, de a nyugati, úgynevezett jóléti országok között is érdekes különbségek vannak. Leginkább a németek és az osztrákok középmezőnyben való elhelyezkedése okoz meglepetést, de globálisan is érdekes számadatok figyelhetőek meg: Japán 124, USA 56, Kína 6.7, Brazília 4.6, India 1.3.