Gyermekkoromban még én is hallottam, amikor az öregek a szabadságot védelmező harcokról beszélgettek. Az asztal körül ülők dicső csatákról, hűséges bajtársakról, a hazát védő honvédekről szóltak. A pipafüstből kirajzolódó arcvonások mindegyike a büszkeséget hirdette a bámuló családtagok felé.
Győri hírek: megölték a trónörököst
A délelőtti szarajevói tragikus esemény híre már délután két óra körül eljutott a nagyobb városi újságokhoz. Nem sokkal ezután jelentek meg a rendkívüli kiadások. A gyászkeretes cím alatt irtózatos gaztettnek minősítették a merényletet, amelyet a magyar trón várományosa ellen követtek el. Mi, a birodalom alattvalói halálos megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, és csillapíthatatlan fájdalmat éreztünk a trónörökös pár életének kioltása miatt.
Az első táviratok a trónörökös vonata elleni bombamerényletről szóltak, amelynek Ferenc Ferdinánd és kísérete is áldozatul esett. A miniszterelnökségről már pontosították a híreket: őfensége Ferenc Ferdinánd trónörökös és neje ellen Szarajevóban revolvermerényletet követtek el. A merénylet következtében őfensége és neje meghaltak.
A rettenetes hír gyászba borította a Monarchia városait. A házakra kitűzték a gyászlobogót.
Győrött a rendőrkapitányság intézkedésére a zenés mulatságokat és a Péter-Pálkor szokásos táncvigalmakat nem tartották meg.
Pozsony a merénylet napján
Kedvenc városaim egyike, ahol egykoron magyar uralkodók fejére helyezték a Szent Koronát. Utazásaim során a pozsonyi barátom, Zoltán érdekes történeteket mesélt a magyar város múltjáról és jelenéről. Bár ő az egyik csallóközi faluban született, ám módos családjának köszönhetően itt tanult, majd köztiszteletben álló jogászként vált helyi lakossá. Mivel a merénylet napján én nem tartózkodtam a Duna-parti városban, ezért az ő beszámolója alapján írom le a következő sorokat.
A rettenetes csapás híre délután négy óra tájban terjedt el a városban. Az emberek hitetlenkedve hallgatták a szóbeszéd szörnyű részleteit. Állítólag elsőként a határrendőrség akkor értesült róla, amikor Budapestről utasítást kaptak a gyászlobogó kitűzésére. A hír villámsebesen terjedt el, ám kezdetben sokan kételkedtek annak valóságtartalmában. Ekkor hivatalosan még a katonaság sem tudott róla.
Csupán este hat óra után vált bizonyossá. Még a ligeti mulatóban játszó katonazenét is visszaparancsolták. Az újabb gyászlobogók a Savoy és a Carlton szállók homlokzatán jelentek meg. A magyar belügyminiszter táviratának megérkezése után Brolly Tivadar polgármester utasítására a városházára is kitűzték azt. A kávéházakban lemondták a zenét, a Fácánkertben elmaradt a tervezett előadás. A várost a megdöbbenés és a gyász uralta. A pozsonyi lapok rendkívüli kiadásokat jelentettek meg a merényletről.
Budapest válasza: Ferenc József azt üzente…
Július végére a magyar fővárosban az első számú téma a háború volt. Minden jel erre utalt. Katonatársaim elmondása alapján egyre több plakát jelent meg, az utcákon hol katonai fogatok és automobilok száguldoztak, hol pedig hangos tömegek vonultak. A zuhogó eső ellenére katonazenekarok járták a várost, miközben az emberek nemzeti lobogót lengetve, a hazát, a királyt, a német császárt és a háborút éltetve haladtak előre. Egyszerű jelszavaik voltak: Vesszen Szerbia!, Le Oroszországgal!, Le az orgyilkosokkal! A szónokok is a közeledő háború mellett érveltek:
– Őfelsége a király akaratából minden fegyverfogható embernek kötelessége, hogy fegyverbe álljon, és a hadi lobogó alatt az ellenség ellen vonuljon – szólt József főherceg az összegyűlt pestiekhez.
A nép pedig a Kossuth-nótát megváltoztatva énekelte: Ferenc József azt üzente…
Másnap már a részleges mozgósításról és a rendkívüli intézkedésekről szóltak a híradások. A budapesti rikkancsok óráról órára vitték a megújuló rendkívüli kiadásokat.
A megjelenő katonacsoportokat éljenzés, a tartalékosokat virágcsokor fogadta. A bevonulókat lelkes tömeg ünnepelte, nemzeti színű szalaggal feldíszítve őket.
Az ünneplő tömegek városa lett Budapest, néhány napon belül pedig a háborút váró tömegek fővárosává vált.
