Idén folytatódik az Aranycsapat-emlékév programsorozata, melynek kapcsán a Felvidék is jelentős események házigazdája lesz.

„Az Aranycsapat-emlékév központjában a nemzetben való gondolkodás áll. A nemzet sikerére emlékezünk, így egyértelmű, hogy az elcsatolt területeken is szervezünk programokat” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Lomnici Zoltán, az emlékév szervező testületének az elnöke.

Mint ismeretes, az emlékév megnyitójára Kassán került sor július elején. Az elmúlt hónapokban is számtalan rendezvény helyszíne volt a Felvidék. Komáromban sporteseményt szerveztek, Királyhelmecen pedig az ősz folyamán emlékeztek a város díszpolgárára, Buzánszky Jenőre.

Az Aranycsapat-emlékév programsorozatán belül a 2018-as év kerek évfordulóira, Lóránt Gyula születésének 95., Lantos Mihály és Budai László születésének 90., az utóbbi halálának 35. és Bozsik József halálának 40. évfordulójára, valamint az Európa Kupa megnyerésére emlékeznek elsősorban.

„Az emlékév legjelentősebb eseménye kétségkívül a tavasz második felében Komáromban megvalósuló Aranycsapat-emlékév Kupa lesz” – folytatta az ismertetést Lomnici Zoltán. Mint hozzátette, a sportesemény lebonyolításában jelentős szerepet vállalt a Pallag György vezette Kárpátia Sport Polgári Társulás. Hasonló rendezvényt terveznek Erdélyben is, mely rendezvényekkel is a nemzet egységét szimbolizálják.

A tervekkel kapcsolatban Lomnici Zoltán kifejtette, Komáromban, valamint Dunaszerdahelyen is szeretnének beszélgetéseket szervezni. Ennek előkészületei már folyamatban vannak. Emlékérem és bélyeg kiadását is tervezik. Az idei emlékév jelentős eseménye lesz a nevezetes 6:3 évfordulója november 25-én – sorolta a terveket.

A rendezvényeket lelkesedésből, állami költségvetési pénzforrás nélkül bonyolították le. A programsorozat fokozatosan alakul. Mint jelezte, a napokban is érkeztek iskolai megkeresések, kiállítási lehetőségek.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár 2017. április 1-jén, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján hirdette meg az Aranycsapat-emlékévet, amely az új Puskás Ferenc Stadion átadásáig tart.  „A nemzet történetének legszebb fejezete volt az aranycsapat tevékenysége, mely egységbe kovácsolta az elszakított nemzettársakat is” – hangsúlyozta végezetül a szervező testület elnöke