Nem tartoznak már az alap- és a középiskolák a Most-Híd oktatási államtitkárának a hatáskörébe, és a Smer államtitkára is elveszítette ellenőrzési jogát a tudomány és a kutatás területe felett. A szóban forgó kulcsfontosságú jogkörök január elsejétől ugyanis kizárólag Martina Lubyová miniszter kezébe kerültek.

December közepén a Most-Híd még azzal kérkedett, hogy oktatási államtitkáruknak, Peter Krajňáknak köszönhetően pozitív változások álltak be a kisebbségi oktatási intézményekben.  Krajňák jogkörébe a regionális oktatásügy, azaz az alap- és középiskolák tartoztak, az új évtől kezdődően azonban mindez már nem érvényes a Szlovák Nemzeti Párt irányítása alá tartozó minisztériumban.

A tárca új szerkezeti struktúrája értelmében a tudomány és a kutatás ellenőrzése is az SNS által jelölt miniszter kezébe került, amely eddig a Smer államtitkárának, Oľga Nachtmanovának a jogkörébe tartozott.  A miniszter asszony – és ezáltal az SNS is – tehát a koalíciós partnerei kárára megerősítette a hatalmát.

Az oktatási tárcában bekövetkezett jogköri változásokról valamit már korábban is sejteni lehetett, amikor például Anton Hrnko, az SNS alelnöke kioktatta Peter Krajňákot, a Most-Híd államtitkárát, hogy ő lesz az utolsó, aki a tárcánál az oktatási tantárgyak tartalmáról dönthet, amikor az államtitkár arról tartott egy konferenciát, hogyan kellene a történelmet és a polgári nevelést oktatni az iskolákban.

A fent említett történések kapcsán Kiss Beáta, az MKP oktatásügyi alelnökének álláspontja szerint Lubyová asszony és a párt részéről ezek a lépések olyanok, mintha egy jóval erőteljesebb irányítást alakítanának ki a minisztériumon belül. „Konkrétan nem értékelhető a döntése, mivel nem tudjuk pontosan mi fog történni, de mindenféleképpen aggodalomra ad okot. Jobb lett volna, ha az alap- és középiskoláknak az irányításában ez a hatalom nem ennyire központosított. Kifejezetten a középiskolák esetében aggódom“ – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Kiss Beáta, aki szerint a Szlovák Nemzeti Pártnak a tevékenysége az oktatás területén kifejezetten rossz emlékeket idéz.

Lubyová változtatásai Kažimír érdeklődését is felkeltették

De nemcsak a fent említett jogkörök terén állt be változás az oktatási minisztériumban. A miniszter úgy döntött, megszünteti a Művelődéspolitikai Intézetet (IVP), és megerősíti a tárca elemző részlegét, mégpedig úgy, hogy egyesíti az eddigi Művelődéspolitikai Intézetet és az élethosszig tartó tanulás részlegét. Az intézkedéstől a miniszter a tárca hatékonyabb működését várja.

A pedagógusok múltbéli tapasztalatai azt mutatták, ha a tárcához fordultak adatokért, tanulmányokért vagy elemzésekért, gyakran azzal fizették ki őket, hogy – nincsenek. Állítólag ezen szeretne változtatni az új elemző részleg. A tárca azt állítja, hogy a személyi ellenőrzést követően döntöttek az „elemző teljesítőképesség megerősítése mellett az új összevont részleg által”, amelynél az eredeti ötről tizenháromra növelték az alkalmazottak számát. „Az új elemző részleg nagyobb jogkörökkel bír majd az oktatási tárca központi apparátusában. A következő lépésekben a részleget úgy osztják majd fel, hogy a Művelődéspolitikai Intézet logója megmaradjon, s hogy a részleg osztályai optimálisan működjenek” – áll a minisztérium közleményében. Hogy a részleget ki irányítja majd, azt egyelőre nem tudni, a Művelődéspolitikai Intézet eddigi igazgatója, Matej Šiškovič a Denník N napilap értesülései szerint távozik a tisztségéből. Šiškovič a közösségi hálón úgy reagált a tárca intézkedéseire, hogy azok nemcsak a minisztérium számára jelentenek rossz hírt, hanem a szakmai közigazgatásra és az oktatási reformra nézve is.

A miniszternek a tárca szerkezetét érintő változtatásai Peter Kažimír pénzügyminiszter figyelmét is felkeltették. A miniszter az erről tartott sajtótájékoztatóján azonban kijelentette, Lubyová a vele folytatott telefonbeszélgetés során biztosította őt arról, hogy az elemző részleget nem tervezi meggyengíteni.

Se kutya, se macska

Az oktatási reform egyik társszerzője, Ivan Juráš érthetetlennek tartja a minisztérium lépését az elemzők és az élethosszig tartó tanulás részlegének összevonását illetően. „Sejtelmem sincs, mi lehet köztük az összefüggés. Az elemző egységnek függetlennek kellene lennie, és megfelelő feltételekkel kellene rendelkeznie ahhoz, hogy a végrehajtó szervek számára egyfajta visszatükröződésként szolgáljon. És a végrehajtásnak magának is kérnie kellene ezt a reflexiót, majd ezt követően helyreigazítania vagy megerősítenie a lépéseit” – fűzte hozzá a szakember.

Juráš arra is felhívta a figyelmet, hogy választóvonal van az elemzők és azok közt, akik a politika egy részét a gyakorlatban megvalósítják. „Ezért összekötni az elemző részt a megvalósítással olyan se kutya, se macska, azaz véleményem szerint nem jó megoldás“ – fűzte hozzá a szakember.

Menyhárt József, az MKP elnöke véleménye szerint tisztogatás zajlik az oktatásügyben. „Szétvert elemzőintézet, félreállított államtitkár. Katasztrofálisan kezdődött az év az oktatásügyben. Az SNS-es miniszter saját magához rendelte az alap- és középiskolákkal kapcsolatos jogköröket, amelyek eddig a hidas államtitkárnál voltak. Előrelépést nem ért el az elmúlt másfél évben, csak kármentés folyt, de legalább a tűz közelében volt. Eddig“ – olvashatjuk közösségi oldalán, ahol arra is kitér, hogy az oktatásügy nem fontos a Fico-kormányok számára. „Annál rosszabb, hogy azt a keveset, ami hasznos volt, azt is szétverik. Az Oktatáspolitikai Intézet háttérszámításokat végzett, elemzéseket készített. Ahol viszont csak lopni akarnak, ott ilyenre nincs szükség. A jövő nemzedék ennél sokkal többet érdemel!“ – véli Menyhárt.

A miniszter döntését a tanítók kamarája is bírálja

A Szlovákiai Tanítók Kamarája (SKU) is helytelennek tartja az oktatási miniszter Művelődéspolitikai Intézet megszüntetésére vonatkozó döntését. A szakemberek úgy vélik, az intézettől származó szakmai állásfoglalások, pontos adatok vagy elemzések valamennyi tárca hatékonyabb működése szempontjából elengedhetetlenül fontosak.

„A korszerűen működő társadalmak és intézmények kihasználják a csapatmunkát a döntési folyamatokban. De a mi minisztériumunk teljesen más irányt vett. A miniszter asszony döntése ezért kétségeket támaszt az új vezetés terveit illetően” – nyilatkozott a tárca változtatásaival kapcsolatban a tanítók kamarájának nevében Vladimír Crmoman.

Több szervezet is negatívan értékeli a Művelődéspolitikai Intézet megszüntetésére vonatkozó döntést, köztük a Felsőoktatási Intézmények Diáktanácsa vagy a Szlovák Tanítók Kezdeményezés. De nem ért egyet vele az ellenzéki OĽaNO és az SaS sem. Az OĽaNO felszólította az oktatási minisztert, hogy értékelje át ezt a döntését.

Lubyová, a tárca cárnője

Amikor Martina Lubyová felváltotta Peter Plavčant az oktatási minisztérium élén, sokan azt remélték, magasan képzett, hozzáértő szakember irányítja ezentúl a tárcát. Sőt, még az ellenzék soraiban is hallani lehetett olyan hangokat, amelyek ugyan csak csendben, nem túl feltűnően, de mégiscsak egyetértettek a jelölésével, vélekedik az Aktuality.sk kommentátora.

Ma azonban minden másként van. A Szlovák Nemzeti Párt számára nem kétséges, hogyan kell az általa felügyelt tárcákat irányítani. Ellenőrzés nélkül. Csak ők maguk, senki más.

Mintapéldája ennek a védelmi tárca, ahol a szürke eminenciás Ján Hoľko és minisztere, Peter Gajdoš úgy viselkednek, mint egy fegyverbizniszben üzletelő magáncég főnökei. Ha ne adj` isten Ondrejcsák Róbert, a Most-Híd államtitkára bírálni merészeli őket, azonnal jön a válaszreakció, hogy „mediális kampányról” van szó csupán.

A kommentátor szerint érdekes dolgok zajlanak az oktatási tárca háza táján is. Az új miniszter először alkalmazta Andrej Danko álhírterjesztő tanácsadóját, Lukáš Machalát, majd egy idő után menesztette őt.  Később pedig úgy döntött, megszünteti a Művelődéspolitikai Intézetet, vagyis kiiktatja azokat az elemzőket, akiknek arra vonatkozóan kellett tanácsokat adniuk, hogyan kell hatékonyan bánni a közpénzekkel.

De ez még nem minden, a miniszter szinte minden jogkört saját kézbe vett, ami gyakorlatilag korlátlan uralkodót csinál belőle a tárca élén. A nemzetiek tehát nagyvonalúan kezdték az új évet, vélekedik a kommentátor hozzáfűzve, Lubyovából cárnőt csináltak a tárca élén.

(Denník N, Pravda, Aktuality.sk/Felvidék.ma)