Ebből a régen nagyreményű, mára viszont meghasonlott brüsszeli intézményből (a félreértést elkerülendő: Európai Uniónak hívják) egyre furcsább és idegenebb hangok érkeznek. Vagy éppenséggel nem jön semmi, amikor pedig elvárná az ember. A józanul gondolkodó ember? Az emberséges, tisztességes jogokra gondoló ember? Ki tudja? Immár azt is nehéz eldönteni, mire véljük a Brüsszelből érkező „intelmeket”. Bár néha nincs válasz. Pedig az is válasz, ha nincs válasz.
A politikusoknak kivételes képességük van, hogy úgy fogalmazzanak, hogy mondandójukat gond nélkül, némi kis csűrés-csavarással a visszájára lehessen fordítani. Az történt legutóbb, hogy egy bizonyos Mihai Tudose, aki történetesen román miniszterelnök (volt), leplezetlenül akasztást helyezett kilátásba azoknak, akik ki merik tenni a székely zászlót. Nagy volt a fölháborodás, ám kiderült, dehogy akart ő akasztani, teljesen másra gondolt. Persze, ki-ki lemondásra szólította föl, de az már azóta tárgytalan, mivel visszahívták a politikust – egészen más okokból. Aki magyarokra bármi csúnyát mond, az úgyis inkább dicséretet érdemel, ezt a hozzáállást már Brüsszel is elsajátította – lásd Magyarország állandó antidemokratikus, diktatórikus, xenofób, fasisztoid stb. állammá való deklarálását. Mintha versenyeznének, ki tudja a magyarokat, bárhol vannak a világon, jobban ellehetetleníteni, főleg, ha eléggé számottevő kisebbségben élnek. Nem panaszként mondom, csak megállapítom a tényállást.
Ha arra gondol az ember, mennyire oda vannak Brüsszelben a mindenféle kisebbségekért, joggal elvárná, hogy a nemzeti kisebbségekért is síkra szálljanak. Például, ha a nők egyenjogúsításáról van szó, nagy a hűhó. Ha a különböző szexuális kisebbségek pátyolgatásáról: még nagyobb a hűhó. De amikor a katalánokról van szó: dehogy, abba nem lehet beleszólni, az spanyol belügy. Amikor a magyarok (és németek!) helyzetéről van szó a Beneš-dekrétumok miatt: az kizárólag szlovák belügy, nem lehet abba sem beleszólni. Amikor a román miniszterelnök akasztani szeretné azokat, akik a székely zászlót teszik ki, ahhoz sincs Brüsszelnek szava. Pedig rákérdeztek, közvetlenül.
Részrehajló az, aki az ilyen kettős mércét bátorításnak értelmezi? Hogy tessék csak nyugodtan ezekbe az intoleráns populista magyarokba belerúgni, nem lesz abból baj. Ha egy papírok nélküli illegális migráns, akiről az égvilágon semmit sem tudunk, megjelenik az EU-ban, annak brüsszeli fölfogás szerint mindent meg kell adni, mert annak jogai vannak Szlovákiában is. Ha viszont egy őshonos nemzeti kisebbségi, aki nem tehet arról, hogy elhúzták a határt a feje fölött, kitűzi házára a szimbólumát annak jeléül, hogy ott van, sőt hogy otthon van ott, azt nyugodtan lehet akasztással riogatni, mert az egy ország belügye, Brüsszelnek ahhoz semmi köze, még szava sem. Csakúgy, mint az autonómia bármilyen formájához, a nyelvhasználathoz…
Érdekes dolog ez a (brüsszeli) (kétkulacsos) demokrácia.
***
Tőkés László EP-képviselő Strasbourgban január 16-án napirend előtti felszólalásában a következőket mondta: „450 évvel ezelőtt, 1568. január 13-án a jelenleg Romániához tartozó Erdélyben foglalták törvénybe a világon először az Európa alapvető értékei közé tartozó lelkiismereti és vallásszabadságot. Az akkor törvénybe iktatott vallási toleranciával éles ellentétben Mihai Tudose román miniszterelnök múlt héten akasztással fenyegette meg azokat a magyarokat, akik a kisebbségi autonómiáról kezdeményeztek román–magyar párbeszédet, illetve székely-magyar zászlót mernek kitűzni. Elégtétellel üdvözöljük, hogy a román kormányfő tegnap benyújtotta lemondását. Kérjük azonban, hogy Románia politikai vezetői és pártjai, valamint az Európai Unió intézményei és eljárói nyilvánosan ítéljék el ezt az Európában szinte példa nélküli, a náci és a kommunista időkre emlékeztető kisebbségellenes, xenofób és hungarofób, uszító és megfélemlítő gyűlöletbeszédet.”
