(Fotó: TASR)

A Most-Híd és az MKP a különválás éveiben megmutatták, hogy nem tudnak együttműködni. Bugár Béla szerint a Most-Híd ugyan megpróbálkozott az együttműködéssel, ám az nem jött össze.  Előfordulhat, hogy a szóban forgó pártok nem találják meg az egymáshoz vezető utat a következő, 2020-ban esedékes parlamenti választás előtt sem. 

„Az együttműködés nem arról szól, hogy a pártok vezetői eldöntik annak a szándékát, hanem arról is, hogy a választópolgárok is tiszteletben tartják-e ezt. Az MKP olyan jelzéseket küld, hogy árulók vagyunk, s hogy nem akarnak velünk együttműködni” – jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a TASR hírügynökségnek.

Azt azonban Bugár sem tudja megmondani, milyen lesz majd az együttműködés az idei helyhatósági választások során vagy a további szavazásoknál. „Ezen idő alatt sajnos megmutattuk, hogy nem tudunk együttműködni. Az MKP elutasítja az együttműködést, állandóan hazugságokkal érvel, és erre neveli a választóit is. És ez veszélyes, de ők ezt nem értették meg. Ezért úgy vélem, nyugodtan előfordulhat, hogy nem lesz semmilyen együttműködés a parlamenti választásokon sem. Éppen azért, ahogyan viselkednek” – jelentette ki Bugár.

A Most-Híd elnöke a politikában „a soha ne mondd, hogy soha” elvet vallja, ennek ellenére elismeri, hogy némely pártokkal már nem tudja elképzelni az együttműködést. Kotleba Mi Szlovákiánk Néppártját elvből elutasítja, de gondjai vannak például az OĽaNO-val való együttműködéssel is. „Pedig az OĽaNO-ban több a tehetséges és politikailag érett ember. Némelyek azonban ártanak nekik. A gond az, hogy nem egyszer hazudnak is és sértegetnek. Ha valaki azt gondolja, hogy először vérig sért, aztán meg majd együttműködik velem, az téved” – fűzte hozzá a Most-Híd elnöke.

Bugár számára azonban nemcsak a mozgalom vezetője, Igor Matovič jelent gondot, aki általában támadólag lép fel vele szemben, hanem például Ján Marosz is. Bugár szerint ugyanis ő szintén sértő kijelentéseket tesz. Bár a Most-Híd jelenleg a Smer-SD-vel és az SNS-szel van közös koalícióban, Bugár tudatosítja, hogy ez az együttműködés sem tart örökké. A jelenlegi koalíciót azonban stabilnak tartja, és kiemeli, hogy a Most-Hídnak sokkal több ígéretét sikerült most teljesítenie, mint a korábbi koalíciókban.

(TASR/Felvidék.ma)