Az Arany-emlék c. emlékműsor résztvevőinek egy része Királyhelmecen (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

A magyar kultúra napjának alkalmából „Arany-emlék címmel” címmel január 20-án nagy sikerű emlékműsort láthatott Királyhelmecen a Bodrogközi Magyar Közösségi Házban (BMKH) összegyűlt szép számú közönség. A szervezők a rendezvénysorozatot márciusban folytatják, Arany János mellszobrát készülnek felavatni.

A szervezők, a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás, a Csemadok és az MKP helyi szervezetének nevében a rendezvénynek otthont adó Bodrogközi Magyar Közösség Házának vezetője, Pásztor István üdvözölte a jelenlévőket.

Az életrajzi elemekkel, versekkel, balladákkal és zenei aláfestéssel gazdagított tartalmas műsorban a királyhelmeciek megcsodálhatták Varga Izabella színművész (az Arany János Balladamondó Verseny győztese), R. Kárpáti Péter színművész, valamint Czető Zsanett és Horváth Csongor előadók izgalmas előadását, mellyel a művészek elrepítették a közönséget Arany János korába, ízelítőt adva a kor szelleméből.

Az előadás során életrajzi momentumok vegyültek kordokumentumokkal, felidézve Arany pályatársaihoz és barátaihoz fűződő viszonyát, melyek mélyebben megvilágították az irodalmi művek születésének hátterét. A közönség megismerhette a legfontosabb történelmi mérföldkövek befolyását Arany munkásságának alakulására, az izgalmas előadásban irodalmi művek vegyültek az író életének jelentős állomásaival. A jelenlévők egyúttal mélyebb betekintést nyertek az író családi hátterébe, személyes vívódásaiba és tragédiájába, melyet leánya halála okozott, amikor Arany fájdalmában egyetlen nap alatt megőszült.

A történelemórával felérő színvonalas előadás felejthetetlen pillanatokat szerzett a Bodrogközből és Ung-vidékről összesereglett Arany-rajongóknak, akik a kellemes zenei aláfestéssel színezve átélhették Arany korának hangulatát, megcsodálhatták irodalmi műveinek kellemes légkörét és maradandó művészi élményekkel gazdagodva távozhattak a kora estébe nyúló emlékezetes rendezvényről.

Folytatódik az „Arany-napok Királyhelmec” című rendezvénysorozat

Portálunknak nyilatkozva Pásztor István elmondta, hogy a mostani rendezvény volt a második állomása az „Arany-napok Királyhelmec” című rendezvénysorozatnak, amely tovább folytatódik, március 9-én Arany János mellszobrát avatják a BMKH udvarán, melyet kultúrműsor övez majd. Március 14-én a BMKH-ban „Arany János grafikákon” címmel kiállítás nyílik Kótics Ferenc műveiből, majd Arany János életét bemutató konferenciát tartanak. Áprilisban a költészet napja alkalmából Hűvösvölgyi Ildikó lesz a BMKH vendége, aki zongorakísérettel Arany-költeményeket tolmácsol majd.

„Hiszem azt, hogy Bodrogközben és Ung-vidéken a magyarság erősödni fog, s egyre többen leszünk, akik fontosnak tartjuk hagyományaink és kultúránk megőrzését és ápolását, és azt, hogy az anyanyelvünket az élet minden területén használjuk. Arany a legnagyobb szókinccsel rendelkező magyar költő volt, a legszebben szólalt meg a magyar írók és költők közül, amiről tanúságot adott a mai előadás is” – zárta gondolatait a BMKH vezetője.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1757371804285128