Dr. Erdő Péter (Fotó: Dr. Erdő Péter közösségi oldala)

A szomszéd népekkel való viszonyra is utalt Erdő Péter bíboros, prímás Esztergom-budapesti érsek abban a nyilatkozatában, amelyet a Magyar Távirati Irodának adott abból az alkalomból, hogy tizenöt évvel ezelőtt, 2003. január 11-én iktatták be hivatalába.

A magyar katolikus egyház feje természetesen a hazai folyamatokkal foglalkozott elsősorban: az egyház küldetésével, a társadalomban betöltött szerepének és feladatainak változásaival, a kommunizmus idején felszámolt intézmények újraszervezésével, működtetésével, a paphiány okozta gondokat enyhítendő világi önkéntesek bevonásával stb.

Az egyházi „külkapcsolatokkal” összefüggésben említette a szlovák-magyar kiengesztelődésről szóló dokumentumot, amelyet tizenegy éve írtak alá.
Erről azt mondta: Az eredmények – például a szlovák-magyar kiengesztelődésről szóló dokumentum aláírása – nem feltétlenül kerültek fő helyre a sajtóban, “de azért mi, függetlenül a külső körülményektől és a pillanatnyi politikától, folyamatosan mentünk előre ebben az irányban”.

Bár az újságok címoldalán talán nem szerepelt a dokumentum aláírása, de a sajtó – nemcsak az egyházi, hanem a világi is – foglalkozott vele, majd vissza is tért rá a 10. évfordulón, amikor a Surján László Európai parlamenti képviselő által indított Charta 21 megbékélési mozgalom kitüntetését, a Megbékélés és Együttműködés Díját Erdő Péter bíboros prímás esztergomi érsek vehette át.
Az ünnepélyes alkalomra azon a konferencián került sor, amelyet Együtt az úton magyarok és szlovákok – címmel rendezett a Charta 21 az ELTE Gólyavárában. Ezen az előadók – lelkipásztorok, tudósok, művészek, politikusok – a magyar és a szlovák nép múltjának, kultúrájának közös vonásaira helyezték a hangsúlyt, és ebből következően a jelen közös feladataira. A legtöbben azonban nem hallgattak azokról a tényekről sem, amelyek változatlanul beárnyékolják a kapcsolatokat.
Erdő Péter bíboros, prímás az eredményeket emelte ki abban az interjúban, amely az ünnepségen készült, és a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában hangzott el 2016. december 11-én.

Bíboros úr beszédében emlékeztetett arra, hogy tíz éve volt az az ünnepi esemény az esztergomi Bazilikában, amikor a magyar és a szlovák katolikus egyház feje aláírt egy dokumentumot, amely így szólt: „Megbocsátunk és bocsánatot kérünk.” Hozzátette, hogy hosszú előkészítő munka előzte meg az aláírást, többször járt a szlovák püspöki karnál.
Nem olyan sokszor, de jó embereknél és jó időben. Volt nekünk sok más közös ügyünk is, például együttműködtünk a szlovák katolikus egyetem alapításában Rózsahegyen, hiszen az egyház nagyon jónéven vette minden régióban, ha ilyen egyetem létrejön. Mi magunk is, Lengyelország is, aki csak tehette, segítette ezt a folyamatot, tehát ez is már egy baráti együttműködés volt. De sok minden más is történt a lelkipásztori életben, jártunk magyar és nem magyar plébániákon, később pedig, 2003-2005-től kezdve szinte évente találkozik a két püspöki kar állandó bizottsága hol Magyarországon, hol Szlovákiában. Eleinte ezeken a találkozókon főként nemzetiségi lelkipásztori kérdések kerültek előtérbe, ma már azonban a nagy, közös pasztorális, vallási és emberi gondok, amelyekkel ezek az országok szembenéznek.

A nemzetiségi kérdések közül mit említene meg, Bíboros úr?

Minden olyan szlovákiai egyházmegyében, ahol jelentős számú magyar él, keresik a püspökök a magyar papokat, akiket kinevezhetnek a magyar közösségekbe. Tehát jó szándékú, komoly, úgynevezett aprómunka folyik, és ezt mi is a magunk részéről tesszük. És visszük előre úgy is, hogy nálunk szlovák nyelvű szentmisére, hitoktatásra, amikor szükség van, tudunk biztosítani papot. A mi egyházmegyénkben öten is vannak, akik minden pasztorális feladatot el tudnak látni szlovákul. Kell is ez, hiszen mi valamikor olyan egyházmegye voltunk, amelynek északi szomszédja a krakkói volt. És ez az „epizód” 770 évig tartott. De még utána is, amikor Mária Terézia átalakította az egyházmegyei határokat, a miénk erősen háromnyelvű maradt, és talán a legnagyobb nyelvi csoportot éppen a szlovákok alkották. Az összes rituálénkban, szertartáskönyvünkben, amelyekben voltak népnyelvű részek régen, például, keresztelési, esketési szertartások, a népnyelvi rész mindig magyarul, szlovákul és németül szerepelt. Tehát ilyen közösség voltunk és vagyunk mi, és ennek az értékeit, ennek a működésmódját újra és újra érdemes felfedezni.
Említhetem, hogy Esztergomban, a megújított szeminárium épületét Szent Adalbert Központnak neveztük el, mert ugye az Esztergomi Székesegyház védőszentje Szent Adalbert volt, akit Szent István annakidején személyesen ismert, és akinek a tiszteletére szenteltette az első olyan esztergomi díszes templomot, amit ő már székesegyház címen építtetett. Szent Adalbert szerzetesi köréből kerültek ki az első esztergomi érsekek, akik pedig szláv szerzetesek voltak, és az ott élő keresztényekre már támaszkodni tudtak missziós munkájuk során. Tehát azt hiszem, hogy ez valóban egy több mint testvéri kapcsolat: ez az önazonosság kérdése.
Felújítottuk 2006-ban a Magyar Sion című folyóiratot, amit valamikor Knauz Nándor és Fraknói Vilmos alapított 1863-ban, és ebben is mindig van szlovák-magyar témájú publikáció, és természetesen van szlovák nyelvű tartalomjegyzék és kivonat, hogy legyen híd szerepe ennek is.

Bíboros úr tapasztalja, hogy a keresztény kultúrának, a katolikus hitéletnek ezek az elemei ugyanígy élnek a szlovák egyházi vezetők tudatában is?

Hogy hogyan élnek, azt nem tudom, de például Tomáš Galis zsolnai püspök, régi jó barát, akivel már az egyetem alapításakor is együtt dolgoztunk, meghívott engem az idén, hogy Zsolna város legrégibb templomában, ami egy gótikus gyöngyszem, és Szent Istvánnak van szentelve kezdettől fogva, nincs még Szent Istvántól ereklye. Hoznék-e? Vittem. Egy gyönyörű ünnep volt. Ez a keresztény történet összeköti a népeket, nem elválasztja. Most ősszel is az esztergomi szemináriummal együtt voltunk Nagyszombatban, mert azt a szemináriumot ott alapították, és csak később lett áthelyezve, már a 19. században. És együtt ünnepeltünk Orosch érsek úrral, a helybéli papsággal, gyönyörű ünnep volt. Ilyen alkalom nagyon sok van, és ezeket tudatosan folytatjuk.