Szigeti László, Farkas Iván és Bolya Szabolcs a párkányi sajtótájékoztatón (Fotó: MKP)

Az MKP megyei képviselői – Szigeti László, Farkas Iván és Bolya Szabolcs – sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a sürgősségi ellátásról szóló törvény módosítása miatt fennálló helyzetre Párkányban. A január 5-i találkozó témája a párkányi sürgősségi ellátás megtartása volt.

Mint ismeretes az elmúlt év novemberében a Szlovák Köztársaság parlamentje a 257/2017 számú törvény elfogadásával módosította az egészségügyi gondoskodásról és szolgáltatásokról szóló 576/2004 számú törvényt. A törvénymódosítás elsősorban az egészségügyi sürgősségi ellátás, népiesen orvosi ügyelet vagy készültség eddigi gyakorlatát változtatja meg.

A sürgősségi ellátásról szóló törvény módosítása miatt júliusban több városban megszűnik az orvosi ügyelet, és csak a járási székhelyeken fog működni. Ez a veszély fenyegeti Párkányt is – ismertette Szigeti László a törvénymódosítás lényegét, amely szerint 2018. július 1-től változhat a sürgősségi ellátás időtartama és helyszíne: hétköznap 16.00 – 22.00 óráig, ünnepnapokon pedig 7.00 -22.00 óráig lehet majd igénybe venni felnőttek és gyermekek részére a szolgáltatást, azonban a járásban csak a járási székhelyen.

Akár 70 kilométert is utazhatnak a betegek

Mint Farkas Iván kifejtette, hozzáférhető információk alapján az Érsekújvári járásban ez a központ a járás székhelye, Érsekújvár városa lesz. Mint kiemelte, itt kezdődik a törvénymódosítás okozta probléma lényege, amely diszkriminatív a párkányi körzet lakossága számára.

Az egészségügyi sürgősségi ellátás végett a régió egyes településeiről 50, vagy akár 70 km-t kellene utazni az embereknek Érsekújvár városába. Ez a szolgáltatás ez idáig a párkányi rendelőintézetben volt bebiztosítva – hangsúlyozták. A városi képviselő statisztikai adatokkal alátámasztva mutatta be a város 2016-os év sürgősségi ellátási adatait, mely szerint 3355 felnőtt és 1835 gyermek, és 860 házhoz látogató orvosi segítséggel látták el a környékbeli betegeket. Ebből is látni, hogy van létjogosultsága e nagy kiterjedésű párkányi régió sürgősségi ellátás megtartásának. Rendkívüli negatív módon érinti a régiót az új törvényhozás bevezetése.

Farkas Iván, aki Muzsla község polgármestere ismertette azt az első lépést, melyet már megtettek kollégái, a régió polgármestereinek bevonásával. Huszonhárom település vezetőjét kereste fel, s mindannyian aláírták az egészségügyi miniszterhez címzett levelet, amelyben a fenti indokok alapján kérték a párkányi rendelőintézet felnőtt és gyermek sürgősségi osztályának kivételes megtartását.

Diszkrimináció a déli járásokkal szemben

Az északi és közép-szlovákiai járásokban szinte misem változik, mert minden nagyobb város járási székhely. Kivétel a Tőketerebesi járás, melynek nagysága az érsekújvárihoz hasonló, s itt a tervezet szerint meghagynák mindkét város (a királyhelmecit is) sürgősségi osztályának ellátását mind a felnőtt mind a gyermek lakosok részére.

Ezt szeretnék a miniszterhez írt polgármesterek kérelmükkel elérni, hogy tegyenek kivételt az érsekújvári járásban is, mindkét városban, Érsekújvárban és Párkányban is legyen felnőtt és gyermek sürgősségi ellátás. Ezt azzal is indokolják, hogy míg az érsekújvári járásban 115 780 lakost kell ellátni a készültségi rendelőkben, a többi járásokban 10-15 ezer lakos szorul ellátásra, ami nagy diszkrimináció a déli járásokkal szemben.

Bolya Szabolcs megyei képviselő, járási elnök, elmondta, hogy az MKP Járási Elnöksége is elfogadhatatlannak tartja ezt a törvényt, és készen állnak egy esetleges aláírásgyűjtés beindítására is a huszonhárom településen, amelyhez az önkormányzatok, civil szervezetek segítségét kérte.

Tehát amennyiben a beadvány aláírói a törvény által megszabott határidőn belül a tárca vezetőjétől nem kapnak pozitív választ a kialakult helyzet megnyugtató kezelésére, a Magyar Közösség Pártja a régió településein aláírásgyűjtésbe kezd a párkányi egészségügyi sürgősségi ellátás július elseje utáni további folyamatos biztosítása érdekében.