Fülek sikersportágává vált az erőemelés (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

Szajkó Ferenc néhány évvel ezelőtt találkozott az erőemeléssel, s annyira beleszeretett a sportágba, hogy megpróbálta Füleken meghonosítani. Ez olyan remekül sikerült, hogy az elmúlt pár év alatt szlovák, Európa- és világbajnokok kerültek ki a klubból, amely betagozódott a helyi FTC sportklubba is.

Január utolsó előtti hétvégéjén immár negyedik alkalommal rendezték meg saját amatőr versenyüket, s az erős havazás ellenére huszonöten jöttek el (köztük egy hölgy is) az erejüket összemérni, s a környékbeli érdeklődők mellett még Gömörből (Gömörsíd, Oldalfala, Sajógömör, Tornalja, Lévárt, Kövecses) is szép számmal érkeztek.

Fekvenyomás, felhúzás és guggolás – ebből a három versenyszámból tevődik össze az erőemelő háromtusa, amely most Füleken kéttusává redukálódott. Az idő szűkössége miatt a guggolás kimaradt, helyette viszont nézői versenyt hirdettek (erre tízen neveztek be), hiszen a legtöbb versenyzőt elkísérte a kedvese, netán a szülei.

Két kategóriában csaptak össze az indulók, mégpedig a 14-17 évesek, illetve a 18-25 évesek kategóriájában. A legtöbben természetesen Fülekről érkeztek, ahol Szajkó Ferenc szerint mintegy 20-25 állandó résztvevője van az edzéseknek, s folyamatosan érkezik az utánpótlás. Van, akinek az unokaöccse, másnak az öccse irigyelte meg a nagybácsi, illetve a testvérbáty sikereit.

Fekvenyomás, felhúzás és guggolás – ebből a három versenyszámból tevődik össze az erőemelő háromtusa, amely most Füleken kéttusává redukálódott (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

Oláh József, akit mindenki csak Máriónak becéz, Oláh András nagybátyjától kapott kedvet az erőemeléshez, aki az elmúlt években szinte minden babért learatott, szlovák bajnok, Európa-bajnok, világbajnok és világcsúcstartó is, így érthető, hogy a mindössze 14 éves József is megirigyelte a nagybácsi sikereit. „Már egy éve, hogy rendszeresen járok edzésre, fekvenyomásban 80, míg felhúzásban 150 kilogramm az eddigi legjobb teljesítményem, s bár asztalosnak készülök, szeretnék profi sportoló lenni” – árulja el portálunknak. S az első füleki versenye (tavaly Salgótarjánban már próbálkozott egy nemzetközi versenyen) nem is sikerült rosszul, az ifjúságiak mezőnyében a második helyen végzett.

Tavaly a prágai világbajnokságon Oláh András aranyérmet,míg Bari Gábor és Péter Csaba ezüstérmet szerzett s a mostani füleki versenyen ők alkották a verseny zsűrijét. Péter Csaba a helyi szakközépiskolában tanul, de részt vesz a helyi rendőrség és tűzoltóság munkájában is. Nemrég szerzett jogosítványt, s ő maga is meglepődött azon, hogy a sok-sok edzés és verseny ellenére egészen kitűnő lesz a félévi bizonyítványa is. Egyesek és kettesek, mondja örömmel, s elárulja, hogy már gőzerővel készülnek az áprilisi országos bajnokságra. S aminek külön örül, hogy az öccse, Roland is kedvet kapott az erőemeléshez.

„Évről évre többen neveznek be a versenyre, amelynek kettős célja van, egyrészt lehetőséget nyújtani a sportolni vágyó fiataloknak, másrészt biztosítani a sportág utánpótlását” – ezt már Szajkó Ferenc árulja el, akitől azt is megtudjuk, hogy az ŠK-Powerlifting klub tavaly betagozódott a helyi FTC vérkeringésébe, így a Purt mellett a várostól is rendszeres támogatást és elismeréseket kapnak. Tavaly Szajkó Ferenc a polgármester elismerésében részesült a városnapon, míg Bari Gábort a legjobb füleki sportolók kiértékelésén díjazták tavaly. Szajkótól azt is megtudom, hogy a tavalyi év utolsó nemzetközi versenyén, Nagyszombatban az ifjúsági kategóriában Deme Krisztián abszolút első helyen végzett, ahogy a felnőttek mezőnyében Oláh András szlovák rekorddal győzött, Péter Csaba pedig abszolút harmadik lett.

Két kategóriában csaptak össze az indulók (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

Az idei versenyen több testesítő is kipróbálta magát, s ahogy a tornaljai Spodniak Patrik elárulja, egy fitnesztermet vezet mint személyi edző Tornalján, s 2017-ben szlovák bajnoki címet szerzett, eljutott a spanyolországi Európa-bajnokságra is, ahol a 12. helyen végzett. „A testesítés elsősorban az esztétikumra, a test szépségére épít, míg az erőemelés főleg a fizikai képességeket veszi igénybe” – mondja. Most először jött el Fülekre, hogy a testi erejét is kipróbálja. Két nagy táskával érkezett, az egyikben a speciális italok, a másikban a ruhák, látszik, hogy nagyon komolyan áldoz erre a sportágra. „Nem egy olcsó mulatság a testesítés, hiszen be kell tartani a speciális diétákat” – teszi hozzá, majd mosolyogva jegyzi meg, előző nap elrontotta a gyomrát, így nem tudja, milyen teljesítményre lesz képes. Nos, ahogy a végeredmény mutatja, a gyomorrontás nem befolyásolta a teljesítményét, hiszen megnyerte a felnőttek mezőnyét.

Rajta kívül a sajószentkirályi Albert Dominik is kipróbálta magát, igaz, ő eddig még minden alkalommal itt volt, míg Kökény Lajos szponzorként támogatta édesapjával a versenyt. Ők Fülekpüspökiben nyitottak fitnesztermet, ahogy mondja, faluhelyen is egyre népszerűbb ez a sport, a fiatalok örülnek, hogy van hol levezetniük az energiáikat, de sokan az udvarláshoz is fontosnak tartják, hogy esztétikusan nézzenek ki.

Díjátadás (Fotó: Juhász Dósa János/Felvidék.ma)

A verseny végeredménye:
Ifjúsági kéttusa: 1. Miroslav Richard Ľupták, 2. Oláh József, 3. Galo Adrián
Junior kéttusa: 1. Spodniak Patrik, 2. Horváth Dániel, 3. Botos Nikolas
Nézői verseny: 1. Ruszó Gábor, 2. Illés Rudolf, 3. Ruszó Jenő.