Fölröppent a hír, amit a média gyanús rejtettséggel (hangulatkeltéssel) kommentált, hogy zárolták egy német parlamenti képviselőnő Twitter-fiókját, amiért fölháborodott azon, hogy a kölni rendőrség arab nyelven is közölte újévi üdvözletét.
Nézet kérdése lehet, miért kell ezen fölháborodni – még akkor is, ha tudjuk, hogy a csak arabul értő emberek zöme nagy valószínűséggel illegálisan, vagyis törvényt sértve lépett be az országba – s ez akkor is így van, ha ezt bárki elnézően kívánja kezelni: a törvény mindenki számára egyformán érvényes.
A motiváció persze eltérő volt
A rendőrség azért szólalt meg arabul, hogy amennyire lehet, megelőzze a bajokat. A képviselő asszonyt viszont az zavarta, hogy szerinte kedvében akartak járni a „barbár, csoportosan nemi erőszakot elkövető muszlim férfiak hordájának”. A német törvény szerint viszont a gyűlöletkeltő bejegyzéseket törölni kell a közösségi médiáról. Aki ezt nem teszi meg, 50 millió eurós büntetésre ítélhetik.
Ezzel sajátos helyzet alakult ki. A gyűlöletkeltés valóban nem szép dolog, nem is keresztényi viselkedés az, nem is humánus, szóval tényleg elvetendő. Eddig rendben is volnánk. A gond ott kezdődik, hogy ki állapítja meg tulajdonképpen, mi a gyűlöletkeltés, mikor, hol és mivel kezdődik.
Az idézett szövegrészletből nehéz ezt megállapítani. Mert tény és való: a csoportos nemi erőszak megtörtént. Az is kiderült, ki követte el. Vagyis a képviselő asszony tényeket említett, pártja pedig (az AfD) nem ok nélkül, cenzúráról beszélt a zárolás miatt. (Mifelénk, ha az elkövetőről tudatják, hogy az cigány volt, akkor az rasszizmusnak minősül. Németországban viszont egy statisztika szerint az erőszakos cselekmények elkövetőinek több mint 90 %-a migráns.)
Továbbá az is tény, hogy a nemi erőszakot elkövető csoportot barbár hordának nevezte a képviselő asszony – úgy tűnik, ez volt a probléma lényege, emiatt tartották gyűlöletkeltőnek. De vajon hogyan kéne az ilyet „szalonképesen” megnevezni? Hogyan mondaná ezt a gyűlöletkeltést megállapító közeg (rendőrség, rendőrhivatalnok)? Az ilyen tett vajon milyen jelzőt érdemel? Vagy már maga a tett fölemlítése jelenti a gyűlöletkeltést?
Tessék elképzelni, hogy Szlovákia bármely városában ez történik!
Az ön utcájában, az ön háza előtt! Bár teljesen mindegy, hol történik: ez mindenütt egyformán borzalmas és elítélendő. Hogyan nevezzük ezt, ha nem elmarasztalón? A szlovák kormányfő elmondta, hogy mindent meg kell tenni lányaink és asszonyaink védelme érdekében. Persze lerasszistázták. Ha ilyen történne a nagyokos lányával, feleségével, aki Ficót emiatt kritizálta, vagy aki a képviselőnő bejegyzését gyűlöletkeltőnek találta, az vajon mit tenne? Udvariasan elhárítaná a „közeledést” azzal, hogy nem történt semmi?
Ember legyen a talpán, aki ilyen esetben meg tudja őrizni hidegvérét. Miért nem lehet a dolgokat néven nevezni? Ha az én lányommal, az én asszonyommal történne ilyen, cifrábbat is mondanék, s nem zavartatnám magam, ha rasszistának neveznének. Persze, sok mással együtt én is tudom: nem minden migráns erőszakos és tolvaj, csak sajnos, többsége tényleg illegálisan jött Európába, akármilyen oknál fogva is. És aránytalanul sok a garázda törvénysértő köztük. Azt is tudjuk, hogy csak kevesen értenek európai nyelvet – de az még nem azt jelenti, hogy nem kell az európai írott és íratlan törvényeket betartaniuk. És azt sem, hogy nem lehet vadóc viselkedésükön fölháborodni.
Amennyiben elvárják és megkövetelik, tartsuk be a migránsok (vélt vagy valós) jogait, az is joggal követelhető, hogy a bennszülött őslakosok jogait is tisztelettel betartsák. Mert ha a migránsokkal szemben elnézőbben bánnánk, akkor még súlyosabb rasszizmusba esnénk, egyúttal pedig törvénysértésbe is, éspedig a hazai lakosság rovására. A migránsokat védve sokan, hogy okoskodásukat valahogy megindokolják, a demokráciára hivatkoznak. Csakhogy egy demokráciában nem lehet a törvényeket szelektíven értelmezni. Épp az a demokrácia lényege, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Még akkor is, ha nem vagyunk egyformák.
Mindennek a teteje az, ha ilyenkor a szabadságra hivatkoznak
Álságosan, mivel fogalmuk sincs, mi a szabadság, s nemes egyszerűséggel összekeverik a szabadossággal. Az is németországi hír, hogy Schleswig-Holsteinban a fiatal liberálisok a szabadság nevében követelték a poligámiát tiltó paragrafusok törlését. Azzal érveltek, hogy a házasság magánügy, abba pedig bele ne szóljon az állam. Ez nem vicc, ez komoly: ahelyett, hogy az európai értékeket, az európai kultúrát, civilizációt védenék, suttyomban behoznák a moszlim világ szokásait, hogy a saria érvényesüljön. Mire vélje az ilyet az ember? Jobbik esetben azt föltételezzük, hogy ezek a fiatal liberálisok megbolondultak. Ám erős a gyanú, hogy valóban komolyan gondolják, miszerint a szabadság = anarchia, szabadosság. Ez pedig nem más, mint európai lényegünk tudatos önföladása, átmozdulás a semmibe. Lehet, hogy ez a megállapítás is gyűlöletkeltésnek tűnik, bár egyáltalán nem arról van szó, hogy kikelnék az arabok vagy a muzulmán hit ellen: ha ez nekik jó, ám legyen, de minket itt Európában hagyjanak ki ebből.
Helyzetünk itt Európa közepén egyszerű, még nem fenyeget ilyen veszély, még nem erőszakolják meg csoportosan lányainkat, asszonyainkat, nem támadják a rendőrségünket sem, könnyen ágálhatunk az arabok és egyéb muszlimok jogaiért: a muszlim világ mifelénk még nem érvényesül. Egyelőre. És elég jól megvagyunk európai értékeinkkel, függetlenül attól, szlovákul vannak-e, vagy magyarul, németül vagy franciául.
Hogyan lehet gyűlöletkeltő az, aki ezt védi, aki ezért áll ki? Akár higgadtan, akár indulatosan.
