A Mély-tó, azaz a Gulyás-gödör a Napfényes tavakkal nem konkurálna (Fotó: senec.sk)

Szenc a tavak városa. Néhány adat szerint a legtöbb napsütéses nappal rendelkező városok közé tartozik, a Napfényes tavak közismertek, de a város és a járás területén több kavicsbányászat által keletkezett tó is van, amelyek egy részét a horgászok és a fürdőzők is előszeretettel látogatják.

A Pozsonytól mintegy 25 kilométerre lévő városban időnként felröppennek a hírek, hogy a Napfényes tavak (a szenciek által Bágernak nevezett tó) mellett a többi tó partján is pihenőparkot, szabadidőközpontot, vagy turisztikai központot kellene létrehozni. A tervek a város lakóinak egy részét örömmel töltik el, elsősorban azokat, akik a nem hivatalosan működő strandokról kitiltanák a nudistákat és a vízi szkútereket. A békés horgászok nyugalomra vágynak, ők legszívesebben a turistákat is kitiltanák a tópartról. Vannak olyanok is, akik annak örülnének, ha a megfelelő infrastruktúrával ki nem épített tavak környékén kevesebb baleset lenne, gyakran előfordulnak ugyanis fulladásos balesetek. Sokan pedig annak örülnek, hogy végre rendezett lesz a tó környéke, hiszen a projektnek köszönhetően kitisztítják majd annak környékét.

A befektető tervei alapján így nézne ki a Gulyás-gödör környéke (Fotó: senec.sk)

A Napfényes tavak mellett több tó is van a városban, a képviselő-testület tagjai 2017 végén ötödször tárgyalták a Mély-tó, azaz a Gulyás-gödör térsége fejlesztésének koncepcióját. A tó a korábban azon a területen élő Gulyás családról kapta népi nevét, a régi szenciek a mai napig így nevezik a tavat. Az előző alkalmakkor a képviselők megfogalmazták igényeiket, s ezeket a Doprastav, mint lehetséges befektető, bele is foglalta elképzeléseibe. A képviselők a javaslatot elfogadták, kilencen mellette szavaztak, nyolcan ellenezték a javaslatot. Ez utóbbi csoportosulás egyébként az előző tárgyalásokon nem kifogásolta a Gulyás-gödör körüli terület üdülőközponttá alakításának szándékát. Az általuk megfogalmazott igények is bekerültek a végleges dokumentumba. Az ellenzéki hozzáálláshoz azonban a város vezetése már hozzászokott, hiszen ők azok, akik a polgármester és a többség javaslatai ellen vannak, ők emeltek kifogást a magyar utcanévtáblák ellen is, amelyeket egyébként a törvény szellemében helyezett el az önkormányzat a város közterületein.

A testületi döntésről Bárdos Gyula városi képviselőt kérdeztük. „Az alapvető kérdés az volt, hogy mi legyen a területtel, amely most rendezetlen. Ahhoz, hogy a magánterületek, amelyek ott vannak, fejlődjenek, arculata legyen a tópartnak, arra volt szükség, hogy elfogadjunk egy területfejlesztési tervet, amelynek alapján el lehet indulni. Az is fontos volt, hogy egy erős befektető csoport is alakuljon, hogy a terv meg is valósuljon. A befektetővel több tárgyalást folytattunk, minden egyes alkalommal megfogalmaztuk az igényeinket, amelyeket bedolgoztak a javaslatba. Az a csoportosulás, amely most nem szavazta meg a tervezetet, is megfogalmazta igényeit, és ezek is bekerültek a javaslatba” – tájékoztatott a képviselő.

A befektetők figyelembe vették a város igényeit (Fotó: senec.sk)

Bárdos Gyula szerint inkorrekt lett volna a város lakóival szemben, ha a terület ilyen fejlesztésének lehetőségét elutasítják. A Gulyás-gödör partjánál jelenleg elkerített magánterületek vannak, amelyeknek nincs egységes arculatuk. A befektető cég, amely a tó partján üdülőközpontot hozna létre, figyelembe vette a városi képviselők javaslatait. „Még egy utólagos kérést is megfogalmaztunk, aminek köszönhetően a víz és a beépített terület közötti részt,valamint a járdákat a kiépítés után a cég átruházza az önkormányzatra, így az közterületté válik majd. Azt is kértük, hogy a belépődíj ne legyen túl magas, a Napfényes tavak belépődíjának másfélszerese lehet majd maximum a jegy ára. Tehát így az árat is ellenőrizni tudja a város önkormányzata. Az, hogy mi valósul meg az elképzelésekből, még a jövő zenéje. A legfontosabb most az volt, elindulunk-e azon az úton, melynek végére a terület megszépül, és mások számára használható, kulturált központ lesz, vagy marad a rendezetlenség és a szemét” – fejtette ki a Felvidék.ma kérdésére Bárdos Gyula a részleteket.

Bárdos szerint ez a projekt nem konkurál a város által fenntartott Napfényes tavakkal. „A cég azokat a kéréseket, amelyeket a város vezetése megfogalmazott, bedolgozta a javaslatba. A két komplexum közötti különbség az, hogy a Napfényes tavak fenntartója a város, míg a Gulyás-gödör körüli terület magánkézben lesz. A belépőjegy valószínűleg ez utóbbinál drágább lesz, de azért azt is látni kell, hogy egy ilyen központ fenntartásánál óriási kiadások merülnek fel. A Napfényes tavak körüli terület lassan szűknek bizonyul. Szenc városa és a járás lakossága egyre duzzad, egyre több a turista is, így egyébként is bővíteni kellene a lehetőségeket. Most csak arról döntöttünk, hogy fékezzük-e a fejlődést, vagy teret adunk annak, hogy további turisztikai lehetőségek teremtődjenek a városban” – mondta a városi képviselő.