A Tompa Mihály Református Gimnázium csapata Szatmárcsekén (Fotó: Nagy Andrea)

A rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium két diákja, Nagy Eszter Réka és Ternák Annamária január 18-21. között Szatmárcsekén képviselték a Felvidéket a Kölcsey Társaság és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör szervezésében megrendezett rendezvénysorozaton. Nem mindennapi élményben lehetett részük: ott voltak a magyar kultúra napja alkalmából rendezett Kölcsey-díj átadáson, melyet idén Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző és előadóművész kapott.

A Kölcsey: összetartó erő a nemzet és a mai ifjúság számára elnevezésű diáktalálkozó részét képezte egy szavalóverseny és egy vetélkedő, melyen a rimaszombati gimnázium diákjai a dobogóra állhattak. Kasztovszky László, a Kölcsey Társaság titkára és Muzsnay Árpád, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnöke negyedik alkalommal szervezik meg a találkozót, s a partiumi, a magyarországi és kárpátaljai diákok mellett ezúttal a rimaszombati diákok is lehetőséget kaptak, hogy megismerkedjenek Szatmárcsekével és a környékkel.

„A szavalóversenyen egy Kölcsey Ferenc verset és egy szabadon választott kortárs verset kellett szavalni, a vetélkedőn pedig Kölcsey Ferenc életével és életművével kapcsolatos tudásukat mérték össze a résztvevő diákok. Emellett a csapatoknak egy pályamunkát/kisfilmet is készíteniük kellett. A film szövegének és képanyagának arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy „Mit jelent nekem a Hymnus?” A lányok a Kölcsey-vetélkedőn 2. helyen végeztek, Nagy Eszter Réka pedig a szavalóverseny 3. helyezettje lett” – számolt be Majercsík Mária felkészítő tanár.

A középiskolások hagyományápolási rendezvényének résztvevői Kölcsey Ferenc síremlékénél Szatmárcsekén (Fotó: Nagy Andrea)

Mint megtudtuk, élvezetes előadásokat hallhattak Kölcsey Ferencről dr. Jánosi Zoltántól, dr. László Bélától és dr. Hamar Pétertől, megnézték Kántor István A Hymnus képekben című filmjét. A versenyek mellett a négy nap alatt a diákok meglátogatták a szatmárcsekei Kölcsey-emlékszobát, az egyedülálló szatmárcsekei temetőt, ellátogattak Nyíregyházára, ahol pár napon keresztül megtekinthető volt a Hymnus eredeti kézirata és Erkel Ferenc Hymnus kottájának eredetije.

Kölcsey Ferenc himnuszának autográf kéziratát, valamint a költeményt megzenésítő Erkel Ferenc himnusz-partitúra kéziratának eredeti példányát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat az Országos Széchényi Könyvtárral együttműködve tárta az érdeklődők elé ebben a pár napban. A nemzeti ereklyének számító iratok az Országos Széchényi Könyvtáron kívül eddig mindössze négy helyen lehetett megnézni.

A rendezvénysorozat zárásaként részt vettek a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett ünnepségen is a szatmárcsekei református templomban, ahol idén Szörényi Levente, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, énekes, szövegíró vette át munkásságáért a rangos irodalmi, művészeti elismerést, a Kölcsey-emlékplakettet.

Szörényi Levente Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes és szövegíró (k) átveszi a Kölcsey-emlékplakettet Jánosi Zoltántól, a díjat alapító Kölcsey Társaság elnökétől (Fotó: Balázs Attila, MTI)

Jánosi Zoltán, a díjat alapító Kölcsey Társaság elnöke laudációjában elmondta, míg Bartók Béla a hangversenytermekbe és Kodály Zoltán az iskolákba, addig Szörényi Levente a beat és a rockzene segítségével vezette vissza a népdalt a helyét és a küldetését kereső, de folytonosan torz eszméktől és politikai akaratoktól manipulált ifjúság szívébe.

„Együtteseinek dalaival a kor milliókat megérintő zenei irányzataiban úgy szólaltatta meg a népdal hagyományát, hogy az egyszerre fejezett ki szabadságvágyat, lázadást és hívta fel az ifjúságot az új zenei formákkal új életprogramok keresésére is” – fogalmazott Jánosi Zoltán. A társaság elnöke a közönség vastapsától kísérve adta át a Melocco Miklós szobrászművész által készített plakettet a 72 éves előadóművész számára.

A Kölcsey-díjat a Kölcsey Társaság 1995-ben alapította. Az elismerést a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához.

(tmrg.hu, mti, Felvidék.ma)