Régi képeslap került a kezembe, az idő nyoma meglátszik rajta. Rokonom írta a Don-kanyarból édesanyjának, haza, Egyházasbástra. Rokonom, akit nem ismerhettem, de történetét megőrizte az emlékezet.
Kitört a második világháború, a három testvér bevonult katonának. A legidősebb fiút, Istvánt a salgótarjáni gyűjtőhelyről kivitték a keleti frontra. Jó katona volt, helytállásáért 1942 karácsonyára eltávozást kapott.
Érkezésének híre gyorsan terjedt, ki tudja hogyan, előtte járt. A falu szélén nem csak rokonai, barátai várták, hanem azok is, akiknek hozzátartozói a keleti fronton harcoltak és azok is, akik csak kíváncsiságból mentek elé. Odakeveredett egy orosz párti férfi és hetykén megkérdezte Istvántól: „No, gyerek, milyen élet van az orosz paradicsomban?” István széttárta a zubbonyát és csak annyit mondott: „ha rám néz, megláthatja”.
A napok gyorsan teltek, István jól érezte magát otthon az ünnepek alatt. Január 8-án útnak indult, édesapja vitte kocsival a salgótarjáni vasútállomásra. Azt mondta, ha minden rendben lesz, január 12-re odaér.
Odaért. A családjának küldött hivatalos értesítés szerint, 1943. január 12-én, a doni harcokban eltűnt.
Testvérei közül a legfiatalabb, a harckocsizó élte csak túl a második világháborút. Tankjuk Rétságon találatot kapott, a harckocsi négytagú legénysége súlyos sérüléseket szenvedett. Négyük közül egyedül ő maradt életben, családot alapított, de a traumát a halála napjáig nem tudta feldolgozni.
