(Fotó: pixabay)

A Nagyszombati Járási Hivatal építésügyi és lakáspolitikai szakosztálya a múlt hét végén megerősítette a somorjai Közös Építési Hivatal 2017. május 18-án kiadott határozatát, melyben jóváhagyta a Sámot városrészbe tervezett, magas hőfokú plazmatechnológiával működő hulladékégető, köznyelven a plazmaégető létrehozását elutasító területi határozatot, s egyúttal elutasította az SPV Dálovce Kft. fellebbezését is.

Somorja város területfejlesztési tervének kettes számú módosítását úgy fogadták el a város MKP-s képviselői, hogy a szóban forgó területen hulladék hasznosítása, illetve ilyen célt szolgáló ipari objektum létrehozása és üzemeltetése nem megengedett. A beruházásban érdekelt társaság természetesen fellebbezett, majd az eljárásba egy további, külső résztvevő is bekapcsolódott, így az üggyel valószínűleg a közlekedési és építésügyi minisztérium is foglalkozni fog.

Bárdos Gábor, Somorja polgármestere korábban azt nyilatkozta, hogy mivel a testület elfogadta a területfejlesztési terv kettes számú változtatását, a városnak ahhoz kell tartania magát. Ennek alapján a szóban forgó területen hulladék hasznosítása, illetve ilyen célt szolgáló ipari objektum létrehozása és üzemeltetése nem megengedett.

A plazmatechnológiával működő hulladékégető egyébként több aggályt is felvet. Ezek közül is talán a feldolgozásra kerülő hulladék beszállítása és raktározása a legsúlyosabb.

A sámoti hulladékfeldolgozó legkevesebb évi 100 ezer tonna háztartási hulladék feldolgozásával lenne működtethető, úgy, hogy hasznot termeljen. Viszont Felső-Csallóköz települései évente nem egész 20 ezer tonna háztartási hulladékot produkálnak, ebből Somorja 3 500 tonnát. Tehát mintegy 80 ezer tonna hulladékot kellene évente beszállítani Sámotra, ami napi több tucat kamionrakományt jelentene.

Nem mellékesen attól a helytől, ahová a hulladékégetőt tervezték, pár méterre található a sámoti Antióchiai Szent Margit-kápolna, mely a 12-13. századból származik. Már csak ezért is nagyon helyes, hogy Somorja lakossága a város vezetésével együtt nemet mondott erre a projektre.

Az i-re a pontot Bárdos Gábor tette fel, aki nyilatkozott portálunknak: “Somorja lakosságának korábban alkalma nyílt érvényre juttatni a berendezés megépítésével kapcsolatos elutasító álláspontját. A petíciót közel másfél ezer somorjai és környékbeli lakos látta el kézjegyével. De ennél is fontosabb, hogy szerintünk semmilyen olyan építménynek, berendezésnek nincs helye a Csallóközben, amely valamilyen formában szennyezheti ivóvizünket. Láthatjuk, mekkora a probléma a vereknyei veszélyes hulladéklerakattal, ráadásul az utóbbi hónapban hat csallóközi településen a megengedettnél magasabb koncentrátumban van jelen antrazin az ivóvízben. Felelősök persze nincsenek. Ezért is kell megvédenünk Kukkóniát az olyan beruházásoktól, melyek veszélyeztethetik az ivóvízkészletünket.”

Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni. Reméljük, hogy ezzel az ügy befejezettnek tekinthető.

(samorin.sk/Felvidék.ma)