(Fotó: pixabay.com)

Pontos, mint a svájci óra. Nos, a mondás igaz a svájci vonatokra is, amelyek percnyi pontossággal indulnak mindig a megállókról. Kár, hogy ezt a csallóköziek, akik pár éve nagy örömmel fogadták, hogy a RegioJet közlekedési vállalat sűrűbb járatokkal fogja biztosítani a Komárom-Pozsony közti közlekedést, nem tapasztalják. A vonatok rendre késnek, ami egy munkába igyekvő embernek csakis kellemetlenséget okozhat, nem is beszélve a zsúfoltságról, amikor is olyan érzete támad az utazónak, mintha egy szardíniás dobozba lenne bezárva.

Tegnap Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter saját szemmel kívánt meggyőződni az utasok elégedettségéről, ezért ő maga is felszállt Úszornál a Pozsonyba tartó, ötven perces késésben lévő – Dunaszerdahelyen műszaki okok miatt nem indíthatták el időben a vonatot – szerelvényre. Az utasok pedig nem kímélték, valóságos panaszáradatot zúdítottak rá.

Hétfőtől a RegioJet a Dunaszerdahelyről 6.15-kor induló járatán kapacitást növelt, újabb 500 férőhelyet biztosítva az utazóknak, amit a miniszter saját maga kívánt ellenőrizni. A komoly késésben lévő vonaton alig győzte hallgatni utastársait, akik nem tettek lakatot a szájukra és elmondták neki, a mostani nem egyedi eset, hanem rendszeres a késés és elviselhetetlen a zsúfoltság.

Érsek igazat adott nekik és keményebb intézkedéseket helyezett kilátásba, amivel a RegioJet-et arra akarják kényszeríteni, hogy teljesítse vállalását, vagyis az utasok időbeni eljuttatását a célállomásokra. Problémát lát abban is, hogy Pozsony környékén nagy építkezések zajlanak. Ráadásul mivel egy sínpályás vasútvonalról van szó, több vonatot nem lehet indítani, csak a mostani járatokhoz lehetne plusz szerelvényeket kapcsolni.

A RegioJetnek megoldást kell találnia

A Csallóközből Pozsonyba való utazás – busszal, autóval – akkor kezdett egyre égetőbb problémává válni, amikor a fővároshoz közeli falvakban hirtelen kész falurészek, új negyedek épültek fel, és nagyon megnövekedett a személyforgalom a 63-as főúton, főleg Somorja és Pozsony között. Az út reggelente és délután bedugul a rengeteg személygépkocsitól és más járműtől, ami miatt az autóbuszok is csak lépésben tudnak haladni. Szó szerint idegtépővé vált az utazás. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor csúcsforgalom idején is egy óra alatt Dunaszerdahelyről Pozsonyba kényelmesen fel lehetett érni busszal?

Ezért is örültek sokan, akik a kenyerüket éppen a fővárosban keresik, amikor a RegioJet átvette a személyszállítást a Komárom-Pozsony közti vasútvonalon. Az lett a bevett gyakorlat, hogy sokan az idegőrlő autózgatás helyett inkább vonatra ültek, és kényelmesen és gyorsan jutottak el Pozsonyba. Csakhogy az évek során az utasforgalom itt is annyira – csaknem a négyszeresére – növekedett, hogy egyre markánsabban kezdett jelentkezni a helyhiány, amihez műszaki problémák és a járaton bekövetkezett több baleset (szerelvények tönkremenése) is hozzájárult.

A RegioJetnek nem marad más választása, minthogy hamar összekapja magát és megoldást találjon, hiszen az utasok türelme is véges, s bizonyára nem akar elesni a megnövekedett bevételtől sem. Persze nagy kérdés az is, mikor lesz végre megfelelően megoldva az országúton, emberi módon való eljutás a fővárosba és vissza, azok számára, akik csak ezen a módon tudnak felutazni pozsonyi munkahelyeikre?