(Fotó: novinky.cz)

Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ami a kilenc jelölt közül senkinek sem sikerült.

Az összes voks összeszámlálása alapján Miloš Zeman jelenlegi államfő és Jiří Drahoš a cseh tudományos akadémia volt elnöke jutottak be a második fordulóba. Miloš Zeman mintegy 38,5 százalékot, Jiří Drahoš pedig mintegy 26,5 százalékot kapott.

A további hét jelölt támogatottsága jóval alacsonyabb. Például a harmadik helyen végzett Pavel Fischer diplomata 10,2 százalékot szerzett. A negyedik Michal Horáček vállalkozó, dalszerző 9,1 százalékot, az ötödik Marek Hilšer orvos pedig 8,8 százalékot kapott. Mirek Topolánek volt jobboldali kormányfőre 4,2 százalék szavazott.

A második körben az első fordulóban a két legjobban szerepelt jelölt vesz részt, és a győzelemhez ekkor már elég az egyszerű többség.

Helyi megfigyelők hangsúlyozzák, hogy a 2. forduló eredménye teljesen nyitott, és lehetetlen megjósolni, ki fog nyerni, bár Zeman újra mérsékelt favoritnak számít. Sokat fog nyomni a latban, kinek a támogatására szólítanak fel az első körben sikertelen elnökjelöltek, illetve a politikai pártok.

Miloš Zeman nagy sikernek minősítette győzelmét az első elnökválasztási körben és felszólította híveit, hogy két hét múlva is járuljanak az urnákhoz. Külön kiemelte: míg öt éve az első körben a szavazatok 24 százalékát, most majdnem 39 százalékát kapta. Leszögezte: az első kör előtt azért nem kampányolt, mert azt feleslegesnek vélte, hiszen az emberek ismerik őt. A 2. választási kör előtt azonban szívesen kiáll egy vagy két televíziós vitára ellenjelöltjével.

Jirí Drahoš újságíróknak nyilatkozva szintén komoly sikernek nevezte továbbjutását. Azt mondta: számára nagy példa Andrej Kiska esete, aki a legutóbbi szlovákiai elnökválasztáson legyőzte a jóval nagyobb politikai tapasztalatokkal rendelkező Robert Fico kormányfőt.

A prágai sajtó szerint várható, hogy a 2. fordulóban Miloš Zemant inkább a baloldali és az erősebben nemzeti érzelmű szavazók fogják választani, míg Jiří Drahošt a jobboldal. Ezt jelzi az az első fordulós tény is, hogy míg Miloš Zeman minden cseh és morva régióban nyert, addig Prágában a győztes Jiří Drahoš lett. A sorsdöntő 2. fordulóra két hét múlva, január 26-én és 27-én kerül sor.

A választási részvétel megközelítette a 62 százalékot, ami valamivel magasabb az előző, 2013-ban lebonyolított elnökválasztási részvételtől.

A csehszlovák hagyományoknak megfelelően kétnapos elnökválasztás első napját egy incidens zavarta meg, amikor az ukrán Femen nőjogi mozgalom egyik tagja a választási helyiségben megpróbálta megtámadni Miloš Zeman államfőt.

Amikor az államfő felesége kíséretében belépett a választási helyiségbe, a fiatal nő levetette az ingét, és kiabálva Zemanra akarta vetni magát. A testőrök ezt megakadályozták, és az aktivistát a földre teperték. A hölgy mezítelen felsőtestére – Zeman Putyin szajhája – szavak voltak festve. Az aktivista ezt a jelmondatot kiabálta akkor is, amikor Zemanra akart támadni.

A cseh államfőnek nem történt semmi baja. Később feleségével együtt visszatért a terembe, és mindketten leadták szavazatukat.

A két nap alatt más incidensről nem érkezett jelentés.