Borbély Alexandra a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó: MTI)

Január 23-án szűkítette le az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) a 90. Oscar-díjra jelöltek névsorát. Az idegen nyelvű filmek kategóriájában bekerült a végső ötbe Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, különleges hangulatú szerelmesfilmje, amelynek női főszerepét a nagycétényi Borbély Alexandra alakítja.

Tavalyelőtt az idegen nyelvű filmek kategóriájában Nemes Jeles László Saul fia című játékfilmje győzött, tavaly pedig a rövidfilmek kategóriájában Deák Kristóf Mindenki című filmje vitte el az Oscart. 2017-ben a Berlinálén Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje nyerte el a fődíjat, míg a film főszereplőjét, Borbély Alexandrát az év európai filmszínésznőjének választották.

Nos, az AMPAS tegnap úgy döntött, hogy egy orosz, svéd, chilei és libanoni film mellett Enyedi Ildikó alkotása is versenybe szállhat az Oscarért. Közülük Ruben Östlund A négyzet című filmje Cannes-ban nyerte el az Arany Pálmát, de nagy sikert aratott a mozikban Andrej Zvjagincev Szeretet nélkül című filmdrámája is.

Amíg az Arany Medvéről Borbély Alexandra – akit a szlovákok is a magukénak éreznek – a színpad takarásában szerzett tudomást, addig az Oscar-jelölésről az újságíróktól értesült, mivel egy nagy bulizás után átaludta az éjszakát, s amikor felhívták, épp azt álmodta, hogy nem lett meg a jelölés.

Miután a film amerikai forgalmazója, a Netflix megtudta a nagy hírt, azonnal előrehozta az amerikai premiert, ami így február huszonegyedike helyett február másodikán lesz. Magyarországon a tévécsatornák közül az HBO mutatja be márciusban, de a film még mindig megnézhető a mozikban is.

Az idei Oscar-díjátadó gálát a téli olimpiára való tekintettel a szokásosnál egy héttel később, március negyedikén tartják a Dolby Theatre-ban. A legtöbb jelölést Guillermo del Toro A víz érintése című fantázia-románca kapta, 13 kategóriában.