Marián Kéry és Robert Fico (fotó: TASR)

Bár Robert Fico azt hajtogatta, nincs ok, amiért le kellene váltania a sokat bírált és adócsalási ügyekkel összefüggésbe hozott Robert Kaliňák belügyminisztert és a botrányba keveredett Ján Richter munkaügyi és szociális minisztert, a párton belül valamiféle változásra, legalábbis Richter személyével kapcsolatban, mégiscsak sor kerül.

A Smer számára fiaskóval végződött megyei választások után a párt egyik alelnöke, Marek Maďarič kulturális miniszter önszántából azonnal lemondott az alelnöki tisztségéről, a mai elnökségi ülés pedig várhatóan több kerületi pártszervezet elnökének is a végét jelenti. Az előzetes hírek szerint a legnagyobb meglepetés a Smer-SD főmenedzseri tisztségének elfoglalása ügyében körvonalazódhat, akinek a keze alá jelentős pénzcsomag kerül a párton belül.

A főmenedzseri poszt egyelőre nyitva maradt

Az Aktuality.sk portál korábbi értesülései, miszerint Ján Richtert Marián Kéry képviselő váltja majd a párt főmenedzseri tisztségében, a párt hétfői országos elnökségének ülése után egyelőre nem igazolódtak be. Peter Pelegrini a párt alelnöke, az ülés után az újságíróknak azt mondta, a párt egyelőre nem tárgyalt a főmenedzseri poszt betöltéséről. Pedig Kéry neve már hetekkel ezelőtt felröppent a tisztséggel kapcsolatban, amikor Richter önszántából lemondott erről a párton belüli székéről, amit azzal indokolt,  ezentúl szeretne teljes erővel a tárca irányításával foglalkozni.

Richtert és Kéryt egyébként több dolog is összeköti. Először is mindketten Aranyosmaróton születtek, a Pluska.sk portál szerint ráadásul Richter Kéry esküvői tanúja volt.

A tavaly novemberi sikertelen megyei választások után egyre szaporodtak azok a  hangok, amelyek Richter végét sürgették a minisztérium élén. Ennek oka elsősorban az ún. Tiszta nap-botrány volt, amelyet a munkaügyi tárca képtelen volt kielégítően és kellőképpen gyorsan megoldani.

Kéry és a több mint 300 millió eurós pályázat

Azt nem lehet tudni, végül miért nem nevezték ki a hétfői ülésen Kéryt a párt főmenedzseri tisztségébe, de a média korábban megszellőztette a politikus múltbéli ügyeit. Marián Kéry nem igazán ismert a nyilvánosság előtt, bár már 20 éve mozog a politikában. Települési képviselőként kezdte, majd alpolgármester lett, 2005-től pedig Nyitra megyei képviselő, ahol egy időben a közlekedési bizottság elnöke is volt. A cégnyilvántartás szerint azonban az Arriva Nitra társaság felügyelőtanácsának ugyancsak a tagja volt. A Denník N 2016-ban arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen Kéry volt az, aki a Nyitra Megyei Önkormányzat elé terjesztette a 304 millió eurós megrendelést a külvárosi autóbusz-közlekedésre, amelyben a nyertes Arriva cég egyedüli pályázó volt.

Kéry a lépését azzal védte, hogy a végösszeg alacsonyabb volt, mint azt eredetileg feltételezték. „Ha elolvassák a szerződést, láthatják, hogy az a szállítócég számára nem különösebben előnyös. Korszerűsítenie kell a gépparkját, és pontosan, menetrend szerint kell közlekednie, ha például egy autóbusz előbb elindul a buszmegállóról, akkor bírságot kell fizetnie” – fűzte hozzá akkoriban Kéry a napilapnak nyilatkozva.

Kéry, aki 2012-től parlamenti képviselő, konzervatív politikusnak számít. Egyike volt azoknak, akik az üzletek ünnepnapokon és munkaszüneti napokon való bezárását a parlament elé terjesztették. 2015-ben pedig támogatta azt a törvényszigorítást, amelynek értelmében szinte teljesen megszüntették volna az abortuszokat vagy a mesterséges megtermékenyítést. Az indítvány bírálói elsősorban azt rótták fel az előterjesztőknek, hogy börtönbüntetéssel büntették volna azokat a nőket, akik ennek ellenére mesterséges megtermékenyítésnek vetették volna alá magukat.

Három új kerületi elnöke lesz a Smernek

A Smer hétfői elnökségének döntése értelmében új elnök kerül a párt Nagyszombati, Eperjesi és Besztercebányai kerületi szervezetének élére. A Smer nagyszombati kerületi szervezetének új elnöke Augustín Hambélek parlamenti képviselő lett, aki  Renáta Zmajkovičovát váltja a tisztségében. A besztercebányai szervezet elnöki székébe, amely Jana Laššáková alkotmánybírává való kinevezése után üresedett meg, Ľubica Laššáková  regionális politikust választotta meg a párt  országos elnöksége. Az új eperjesi kerületi elnök pedig Vladimír Jánošík polgármester lett, aki Stanislav Kubáneket váltja a tisztségében. A Smer-SD kassai kerületi elnökének, Richard Rašinak még nincs utódja, Raši kerületi elnöki széke azért üresedett meg, mert decemberben Marek Maďarič helyett a párt alelnökévé választották. Erről a posztról Pellegrini szerint februárban dönt az elnökség.

Pellegrini szerint a szóban forgó változásokat már hosszabb ideje előkészítették, és nincsenek összefüggésben a tavaly év végi megyei választások eredményeivel, csak éppen most jött el az idő a megvalósításukra. Pellegrini azt is kijelentette, hogy a változtatásokat a párt elnöksége egyhangúan megszavazta.

A párt elnöke, Robert Fico egyéb elfoglaltsága miatt nem vett részt az ülésen, annak levezetésével Peter Pellegrinit bízta meg.

(Aktuality.sk/Felvidék.ma)