Négy éve jött haza Pozsonyból, s nem bánta meg. Tornalján felépítette a saját cégét, s ma már eljutott oda, hogy sokkal több időt szentelhessen szenvedélyének, a fotózásnak. Káli Krisztián idén az első önálló kiállítására készül, amely ötvözi a fotózást és a költészetet.
Borostás, harmincas éveiben járó fiatalember ül velem szemben, kezében az elmaradhatatlan fényképezőgéppel. Bárhová is megy, mindig magával viszi, de ha mégsem lenne vele, akkor végső mentségül ott az okostelefon. „A legjobb gép mindig az, amelyik éppen nálam van, de a legjobb technika mégis a szemem” – mondja, s idézi az Illés slágerét: „Láss, ne csak nézz”. S Káli Krisztián lát is, tájképeihez egy tornaljai költő, Dadka Csóri ír verseket, s valamikor az év folyamán ezzel a kiállítással szeretne a művészetkedvelő közönség előtt is bemutatkozni. Hiszen fotósként, portréfotók avatott szakértőjeként már évek óta ott van a tornaljai és gömöri köztudatban. Mivel édesapja hivatásos fotós volt, látszólag nem volt nehéz elindulni ezen a pályán. „Apu villanyszerelőnek tanult ki, de korán eljegyezte magát a fotózással, s nyolcéves koromban már én is gépet fogtam a kezembe” – emlékszik vissza a kezdetekre.
S aki tisztességesen meg akar tanulni fotózni, az előbb vegyen analóg gépet a kezébe, mert ott sokkal nagyobb koncentrációt igényel egy-egy kép elkészítése, s az utómunkálatokra sincs már lehetőség – avat be a fotózás titkaiba, s ez utóbbival kapcsolatban megjegyzi azt is, hogy az utómunkálatok szükségesek ugyan, de csak módjával. Vannak kollégái, akik túl sok időt töltenek el a retusálással, s a képről már messziről lerí, hogy nem természetes, eredeti állapotában került ki a fotós kezei közül. Van, amikor egy-egy ránc, szeplő inkább csak kiemeli az illető arcát, s hiba lenne eltüntetni.
„Nem szeretem a műtermi fotózást, amely számomra túl mesterséges, ha lehetőség van rá, sokkal inkább választom a szabadtéri munkát, s nagyon szeretek például gyerekekkel dolgozni, mert ők még sokkal természetesebbek és őszintébbek, mint a felnőttek, s ez a tiszta sugárzás szinte tapintható a róluk készült képeken is.” Krisztián azt is elárulja, hogy minden portréfotózás előtt leül beszélgetni a klienseivel, legyenek azok gyerekek vagy felnőttek, mert nem elég a nívós technika, egy fotósnak nagy szüksége van empátiára és pszichológiai képességekre is. „Ha gyerekeket fotózok is, akik azért sokkal természetesebben viselkednek a felnőtteknél, leülök velük beszélgetni, többnyire a szülők jelenléte nélkül, mert meg akarom ismerni őket kicsit belülről is” – árulja el Krisztián, aki bár gyerekkora óta fotózik, a tornaljai érettségi után közgazdászként végzett Pozsonyban. „Nagyon szerettem Pozsonyt, de könnyű szívvel jöttem haza, mert számomra a gömöri táj a legcsodálatosabb, amit szeretnék a képeimen is megörökíteni.”
A portréfotózás mellett a gömöri táj fotózása a szívszerelme, s ezekből a képeiből szeretné az első kiállítását is megnyitni Tornalján. Ezekhez a képekhez ír verseket Dadka Csóri, amelyek az elképzelései szerint szerves részét képezik majd a kiállításnak.
Pozsonyból való hazatérése után létrehozta a saját cégét, amelynek elsődleges prioritása weboldalak szerkesztése és működtetése, de természetesen kiemelt szerepet kapott maga a fényképkészítés is. A 2016-os esztendő nyolcvan százaléka a cég felépítésére ment el, fel kellett szerelni megfelelő kvalitású emberekkel és technikával, s betörni a piacra. Ma már az egyik üzletlánc hivatalos marketingpartnereként működnek, ők készítik és működtetik a weboldalaikat. Eddig főleg Közép-Szlovákiában voltak jelen, de tavaly már elindultak kelet felé, s az üzletlánc nem titkolt célja a nyugati országrészbe is betörni. Van elég munka vele, de mivel sikerült a céget tehetséges emberekkel feltölteni, már sokkal több ideje jut a hobbijára, vagyis a mindenére, a fotózásra is.
Elsősorban a portréfotózás érdekli, hiszen ilyenkor személyes kapcsolatot lehet kialakítani az ügyfelekkel, s ahány kliens, annyi személyiség. „Ma már megtehetem, hogy nem vállalok el mindent, amire felkérnek, például a lakodalmakat kifejezetten nem szeretem. S mindig izgat, miért is engem választanak? Ha valaki rögtön arra kíváncsi, mennyiért is dolgozom, arra többnyire nemet mondok. Számomra az ár különben is az utolsó helyen szerepel. De sok olyan ügyfél is volt már, aki azzal keresett meg, hogy »Téged akarunk, hogy fotózz!«, s ennél többet nem akarhat ebben a szakmában az ember.” De előfordult már az is, hogy olyasminek a fotózására kérték fel, amely meglehetősen távol állt tőle, s ilyenkor valamelyik kollégáját javasolta, hiszen tehetséges fotósok szép számmal akadnak a régióban.
Tagja a Szlovák Fényképészek Szövetségének, s amikor megkérdezem, vannak-e tanítványai, nemmel válaszol ugyan, de hozzáteszi, egy kisszebeni iskolában tartott már fotóstanfolyamot, mentorként van jelen az ottani szakkörben, s minden héten feladatokkal látja el a szakkör tagjait. „A régióban számos tehetséges fotós van, többekkel dolgoztam már együtt, s ha igény mutatkozott, akkor segítettem is őket. Említhetném Tomolya Lászlót, Tóth Viktort, Gál Tamást vagy Kresnye Andrást, aki saját magát építette fel szinte a semmiből, s nagyon felnézek rá, mert hihetetlenül tehetséges.”
Krisztián nagy szerelme a repülés, a motorkerékpározás és az utazás, bár eddig még csak Európában járt, az elkövetkező években szeretne eljutni Indiába, Kanadába és Alaszkába is. „Amit csinálok, azt szenvedéllyel és lelkesedéssel teszem, s ez mindig mérhetetlen energiával tölt fel” – vallja magáról és a munkájáról Káli Krisztián, akinek a nevével mind a marketing, mind a fotózás területén sokat fogunk még találkozni az elkövetkező évek folyamán.
