Nyitra megye önkormányzata a novemberi választások óta első operatív ülését tartotta meg január 29-én (Fotó: Csonka Ákos Felvidék.ma)

Nyitra megye önkormányzata megtartotta első operatív ülését a novemberi választások óta. Ezen az ülésen megalakult a megye új vezetése, ami a következő választási időszakra vonatkozó alelnökök számát és személyét, a bizottságok összetételét és a tisztségviselőket illeti.

Az 54 tagú megyei testületben három frakció alakult, a legnagyobb a Smer-SNS-Most-Híd koalíció alkotta, mely 17-ről indulva három független belépésével húsz képviselőt foglal magában, a második legnagyobbat az MKP alkotja 11 képviselővel, míg az OĹaNO-SaS-KDH-OKS-Šanca formációja eredetileg 10 képviselőből állt, de egy független csatlakozásával tizenegyre bővült. A független képviselők is szerettek volna frakciót alkotni, a többség viszont ezt nem támogatta, mert a házszabály ezt nem teszi lehetővé. Ugyanakkor Farkas Iván felszólalásában biztosította a függetleneket vezető Peter Oremust, hogy megnyitják a témát, és amennyiben módosul az erre vonatkozó rész, lehetőségük nyílik a frakció alakítására.

Tizenkét év után ismét van magyar alelnök Nyitrán

Milan Belica elnök négyre bővítette az alelnökök számát, melyből kettőt az őt támogató Smer-SNS-Most-Híd foglalhat el, a harmadik a korábbi Sieť-es, legutóbb független Igor Éder lett, a negyedikre pedig ellenzéki jelöltként az MKP nevesíthetett személyt. Az MKP döntése értelmében ezt a funkciót a következő ötéves választási ciklusban a zselízi Csenger Tibor tölti be, aki a déli régiókért és a nemzeti kisebbségekért fog felelni a megyei hivatalban.

Döntés született arról is, hogy az MKP nem lép koalícióra sem a 20 tagú Smer-SNS-Most-Híd frakcióval, sem a jobboldali koalícióval, hanem centralista erőként, s a mérleg nyelveként témák menti együttműködést kíván kialakítani. Amennyiben a déli régiók és a magyarság érdekei úgy kívánják, kész együtt szavazni akár az egyik, akár a másik oldallal. Farkas Iván frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy reményei szerint a megye képes lesz egységesen működni és nem lesz szükség megosztódásra.

„Úgy gondolom, a déli régió azzal, hogy ismét van magyar alelnök, újra esélyt kapott. Alelnökként az MKP frakciójával azon leszünk, hogy választási ígéreteinket és az MKP programját minél szélesebb körben megvalósítsuk” – nyilatkozta Csenger Tibor, Nyitra megye újonnan megválasztott alelnöke.

Nyitra megye önkormányzata a novemberi választások óta első operatív ülését tartotta meg január 29-én (Fotó: Csonka Ákos/Felvidék.ma)

A 12 tagú megyei tanácsba három magyar került be, mindhárman az MKP színeiből. Farkas Iván frakcióvezetőként, Becse Norbert frakcióvezető-helyettesként, illetve Gyarmati Tihamér. Csenger Tibor pedig alelnökként alanyi jogon tanácskozási joggal vehet részt a tanácsüléseken.

Az ülésen 13 szakmai bizottság is alakult. Mindegyikben van magyar, MKP-s képviselő, kettőben pedig az MKP tölti be az elnöki posztot. Az egészségügyi bizottságot Viola Miklós, az idegenforgalmi és határon átnyúló együttműködési bizottságot pedig Orosz Örs irányítja öt éven keresztül.

„Elégedett vagyok a mai ülés fejleményeivel. Bízom benne, hogy így egy olyan konstrukció alakul ki a testületben, amelyben a prioritásainkat és a déli régiók, illetve a magyarok érdekeit megfelelően tudjuk érvényesíteni” – nyilatkozta Farkas Iván.