(Fotó: Virtuozok facebook)

A Virtuózok fiatal művészei ezúttal két alkalommal, december 30-án és január 1-jén is koncertet adtak a Zeneakadémián. Büszkeséggel nézhettük a felvidéki tehetségeinket: Kristóf Rékát és Gertler Teót, s megható volt a Visegrádi újévi nyitány is.

Peller Mariann, a Kis Virtuózok Alapítvány alapítója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában elmondta: immár hagyomány, hogy a fiatal tehetségek újévi koncertet adnak a Zeneakadémián. A Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor felfedezettjei a nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal két alkalommal is színpadra álltak. Mint hozzátette: az eseménynek különleges aktualitást adott, hogy Magyarország látja el a visegrádi négyek elnökségét. A koncerten a magyar tehetségek mellett lengyel, cseh és szlovák vendégművészek is színpadra álltak és a tagországok legnagyobb zeneszerzőinek műveit is hallhatta a közönség.

A zenei hátteret a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara adta, a karmester Medveczky Ádám volt. Az idei hangverseny üzenete méltán szimbolizálja, hogy a zene országhatároktól, nyelvektől független, hiszen a Virtuózok három szériájából megismert zenészek mellett, a Visegrádi Négyek országainak fiatal reménységei is nagy sikerrel mutatkoztak be a közönségnek.

A komáromi Kristóf Réka a Virtuózok 2017-es évadának abszolút győztese volt. Az ünnepi koncerten a Virtuózok eddigi évadainak fődíjasai: Kristóf Réka, Kökény Tamás és Lugosi Dániel Ali először léptek együtt színpadra. További népszerű virtuózok, Szüts Apor és a pozsonyi Gertler Teo mellett pedig a Visegrádi Négyek országainak vendégművészei ugyancsak bemutatkoztak: Łukasz Dyczko, lengyel szaxofonista, a Fiatal Zenészek Eurovíziós versenyének első helyezettje és Jan Vojtek, cseh zongoraművész, a Zeneakadémia hallgatója.

Ebben az évben is olyan neves vendégművészek emelték az esemény rangját, mint Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, Kelemen Barnabás, Kossuth- és Liszt-díjas magyar hegedűművész és Horti Lilla, Junior Prima Díjas operaénekes.

Mindezek mellett Pejtsik Péter kifejezetten erre az alkalomra íródott és a négy ország zenei kollázsaként is értelmezhető nyitánya szintén felcsendült a Magyar Rádió Gyermekkórusának előadásában. Pejtsik Péter facebook bejegyzésében kifejtette, a népek dalai egy közös, gazdag, boldog polifonikus szövetbe olvadva ünnepelték az új esztendőt, az újrakezdést, a napforduló után újra hosszabbodó nappalokat és a halálon újra felülkerekedett életet.

“A “Visegrádi Négyek Újévi Koncert a Virtuózokkal” 2018. január 1-i zeneakadémiai koncertje alkalmából szimfonikus zenekarra és négy gyermekszólistára írott Visegrádi újévi nyitányban a V4 országok dalait, azaz lengyel, cseh, szlovák és magyar népdalokat dolgoztam fel.
A népdalok válogatásánál igyekeztem elkerülni a könnyen elkövethető hibákat, például, hogy műdalokat válasszak népdalok helyett, hogy valamely szomszédos néptől átvett dalt válasszak, vagy a népcsoportok ellenségeskedésére utaló, szomszéd népet gúnyoló szöveg kerüljön be. Valamint olyan népdalokat kerestem, amelyek “beszélnek hozzám”, mondanak valamit, megszólítanak már zeneileg is. A szlovák “Ringere ringere” gördülő táncos dallamossága (és az ezzel szöges ellentétben álló komor mondanivalója, amelynek ismeretében inkább mágikus kántálássá válik); a lengyel “A na onej górze” és a cseh “Darmo sa ty trápiš” feszes aszimmetriája, a szintén szlovák fujara-dal, a “Hej, svietila zornička” felkiáltásszerű deklamációja, amely a nyitó és zárófanfárt ihlette, mind-mind már első hallásra szerteágazó gondolatokat és különféle zenei-zenetörténeti asszociációkat ébresztettek bennem. A magyar népzenei dallamkincset nem a legjellemzőbb réteg képviseli, hanem az “Új esztendő, vígságszerző” középkori dallamvilágból átszűrődött hármas lüktetésű dallama, amely kiválóan adta magát egy, e műsor elejére illő, klasszicizáló ünnepi muzsika alapjául” – írta Pejtsik.

(mtva, facebook, dunatv/Felvidék.ma)