A tavalyi gála egy pillanata (Fotó: kantharoszgala.hu)

Hét győri civil szervezet összefogásából született meg a Kantharosz jótékonysági gálának az ötlete, és az elmúlt nyolc év során több mint 53 millió forint gyűlt össze. A borászok a legjobb boraikat bocsátják árverésre ezen az esten, melyek nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. A Győri Filharmonikus Zenekar teljesen díjmentesen adja a termet és a 72 fős zenekar szintén ingyen játszik, ami nagyra értékelendő. Akik jegyet vesznek a gálára, azok is támogatják a jó ügyet, hiszen a bevételből a gyermekek és szüleik által megpályázott célokra tudnak anyagiakat biztosítani, mondta Pió Márta, a Kantharosz gála gesztora ma a dunaszerdahelyi sajtótájékoztatón.

A nehéz sorsú, fogyatékos vagy nagyon tehetséges gyermekeket, ifjakat segítő, immár kilencedik gálára április 5-én kerül sor Borkai Zsolt, Győr polgármesterének fővédnöksége mellett, Borbás Marcsi, valamint Rákóczi Feri műsorvezetésével. A győri filharmonikusokat Berkes Kálmán Liszt-díjas, Érdemes művész vezényli.

A gála gesztora örömmel számolt be arról is, hogy a támogatást egészen tavalyig a Győr és annak közelében élő gyermekek, rászorulók kapták. Azóta viszont már távolabbra, a felvidéki régióra, Dunaszerdahelyre és környékére is kiterjesztették programjukat, amelynek köszönhetően tavaly a dunaszerdahelyi Életfa Polgári Társulás 500 ezer forintot kapott a pályázatára.

Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapítója a vendégek közt (Fotó: kantharosz.hu)

A dunaszerdahelyi Rotary Klub soros elnöke, Viola László szólt arról, hogy több nemes célt támogatnak, és nagyon odafigyelnek, hogy a támogatás jó helyre kerüljön. Ezért döntöttek úgy, hogy az Életfa Polgári Társulást ők is megsegítik. Elmondta azt is, hogy a tavalyi győri gálán a helyi Rotary Clubot tízen képviselték.

Megelőzés és segítségnyújtás

Pócs Zsuzsa, az Életfa PT elnöke ismertette, hogy a Szivárvány fejlesztő központban olyan gyermekekkel foglalkoznak, akiknek írás-olvasás zavaraik vannak, hiperaktívak, illetve autisták. Amikor tudomást szereztek a pályázati lehetőségről, két dologra helyezték a hangsúlyt. Az egyik a helyzetfelmérés, ezért arra kértek támogatást, hogy ki tudjanak járni a csallóközi óvodákba. Ott a szülőknek tanácsot adhatnak, hogy a „problémás” gyermekekkel hova fordulhatnak segítségért, ami igencsak fontos a későbbi gondok megelőzése érdekében. A másik dolog pedig a halmozott problémával küszködő gyermekek megsegítése, amiről Bodó Végh Veronika beszélt. Megemlítette azt a két kisgyermeket, akiket a támogatásnak köszönhetően rendszeresen látogathatnak. Az egyik egy súlyosan sérült mozgásképtelen kisfiú, aki a tornáztatásnak köszönhetően már szépen fejlődik. Másik pártfogoltjuk egy örökbe fogadott, nem beszélő kislány, aki borzasztó körülmények között élt, amíg keresztszülei örökbe nem fogadták.

Pió Márta (balról) és a többi felszólaló a civilszervezetek fontosságáról és összefogásáról beszélt (Fotó: B. Vida Júlia)

Megtudtuk azt is, hogy az idén ugyancsak érkezett Dunaszerdahelyről pályázat, reméli, ismét sikeres lesz a felvidéki pályázó. A benyújtott pályázatok elbírálása még folyamatban van. Egyúttal felvetette azt is, hogy remélhetően a Csallóköz szívéből és a környékéről szintén mind nagyobb lesz az érdeklődés a gála iránt és sokan részt vesznek rajta.

Pió Márta portálunk kérdésére elmondta, hogy nálunk a Lions Clubok sokat tehetnek a beteg gyerekeket nevelő családok megsegítése érdekében, illetve olyan központok létrehozásáért, ahol a sérült gyerekek ellátását megoldhatnák, és felajánlotta segítségét ennek beindítására Dunaszerdahelyen is. Saját tapasztalatából elmondta, hogy egy-egy védett ház létrehozása – ahol mondjuk, autistákkal foglalkoznak – még viszonylag könnyen sikerülhet, ám az épületek fenntartása már később komoly fejtörést okozhat. Ezért kell alaposan átgondolni, hogy vajon működtethető-e hosszú távon egy-egy létrehozott intézmény. Az Életfa munkatársai ennek kapcsán konkrét példát is felhoztak arra, mennyit jelenthet, ha a szülők nem sajnálják a pénzt és fáradtságot, hogy gyermekük számára megtalálják a fejlődés útját. Lovas Andris egy nem beszélő huszonnégy éves autista fiú, aki csodálatos mandalákat készít.