Két jelentős kulturális esemény is várt a napokban a fülekiekre a Vigadó épületében, ahol előbb írónőt (Iveta Zaťovičová) avattak, majd a város festőjének (Jacsmenyík József) nyitották meg jubileumi kiállítását.
Alig egy éve még csak nagyon kevesen tudták irodalmi berkekben, hogy ki is az az Iveta Zaťovičová. A bankszakmában annál inkább, hiszen az egyik bank regionális kirendeltségét vezette. Pedig ahogy minden rendes kamasz, annak idején verseket írt, s mivel imádta a könyveket, könyvtáros szeretett volna lenni. De mivel az édesapja jelentős realitásérzékkel bírt, a bankszakmában kötött ki, s ott bizony már nem maradt ideje az írásra. De egy író még a pokolban is író marad, s amikor már új partner oldalán a szabadúszás mellett döntött, s ahogy nevetve mondja, a holland férje mellett nem kellett a napi betevőre gondolnia, ismét elővette gyerekkori álmait, s kilenc hónap alatt három könyvet tett le az asztalra. Három könyv, amely a saját több évtizedes életkalandjait gyúrja szépirodalommá. „Kizárólag az életemből merítek” – mondja a füleki lévén magyarul is kitűnően beszélő Iveta –, aki csak az álmait éli meg a számítógép előtt.
Egy nyárutó árnyai címmel tette le első kötetét az olvasók elé, amely szakmai körökben is komoly sikert aratott. Csak kiadót nem volt könnyű találnia, végül a Slovenský spisovateľ vállalta fel, de az is csak a nevét adta hozzá. Evés közben jön meg az étvágy, s Iveta Zaťovičová (akinek fia, Jakub tavaly megnyerte a Poviedka országos versenyt) a három novelláskötet után nagyobb fába vágta a fejszéjét, s két regény gondolata is foglalkoztatja. Az egyik édesanyja kamaszkori éveit idézi vissza, amely tulajdonképpen egy beteljesületlen szerelem története Felsőszemeréden, mégpedig tiszta magyar környezetben. „Adtam édesanyámnak egy füzetet, hogy abba írja meg az életét. Sokáig rá se nézett, de aztán megelevenedett egy tragikus szerelmi történet, amelyet még az idén könyv alakjában is elolvashatnak, s amelynek a bemutatóját Ipolyságra tervezzük”.
Ahogy a szerző megjegyzi, lesznek benne magyar nyelvű szövegek is, hiszen maga a környezet annak idején színtiszta magyar volt, az édesanyja anyanyelve is magyar, ahogy beteljesületlen szerelméé, Gézáé is. De a fejében már ott van egy másik történet is, amely a hatvanas évek végén már az ő füleki gyerekkorát idézi fel, a környezet azóta se sokat, legfeljebb az utcanevek változtak a rendszerváltás után. Ha semmi nem jön közbe, akkor jövőre ez a regény is elkészül, s annak a bemutatója és keresztelője természetesen Füleken lesz – zárja első füleki könyvbemutatóját Iveta Zaťovičová, akivel Jacsmenyík József festőművész jubileumi tárlatnyitóján is találkozunk.
Levegőt is alig-alig lehet venni a Városi Honismereti Múzeum galériájában, ugyanis mindenki eljött, aki csak számít, de a festő szemmel láthatóan legjobban az unokájának örül, akinek a minap a szobáját is kifestette, amelyet most már a Micimackó egyes jelenetei díszítenek.
Jacsmenyík József tavaly ünnepelte a 60. születésnapját, s előbb Rimaszombatban, majd Losoncon tisztelték meg egy-egy kiállítással, s pár hónappal a neves jubileum után szülővárosa is megtisztelte egy válogatástárlattal, amely portréi mellett útirajzaiból is merít. Jacsmenyík kassai középiskolásként fertőződött meg a festészettel, olyan mesterei voltak, mint Feld Lajos, Jakoby Gyula vagy Löffler Béla, akiktől a restaurálás alapjait is elsajátította, s a Kovosmalt után évekig a helyi múzeumban dolgozott, dolgozik restaurátorként.
Ez az értékmentés jellemzi a saját munkáit is, a város egykori képét az ő képein láthatjuk viszont, de külföldi útjait is „elmentette” festményein. Akvarell, rajz, különböző grafikai eljárások. S ami annyira egyedi Jacsmenyík művészetében, az a diópác, melyet nagyon kevesen használnak olyan profi módon mint ő – mondja művészetéről Szabó Kinga művészettörténész („számomra hihetetlen az a szeretet és alázat, amellyel a témáihoz és a kiválasztott technikához nyúl”), aki külön kiemeli a portréfestő művészt, s ugyan portréalanyai többségét nem ismeri, de kiemeli a tárlaton látható egyetlen ismert arcot, Venczel Vera színművészét, s mint hozzáteszi, ez a kép egyértelmű bizonyítéka Jacsmenyík kiemelkedő tehetségének. S hogy miért Venczel Verát örökítette meg? „Ő volt gyermekkorom Színésznője, az Egri csillagok Vicuskája, akit évekkel később egy tévéműsorban láttam viszont. A műsor után elővettem az ecsetet, és íme a végeredmény”– mondja Jacsmenyík József, akinek jubileumi tárlata (amelynek megnyitóján Bozó Sándor működött közre hegedűn) május 12-ig tekinthető meg.
