A kifejezés gyorsulást jelent, és sokfélére alkalmazható, mindenre, ami gyorsulhat. Az autó haladására például, vagy az érés folyamatának gyorsulására. Az emberre vonatkoztatva is, olyan értelemben, hogy régebben később lettek az emberek nemileg érettek, tehát hogy a pubertás manapság korábban kezdődik, azaz a lányok például korábban kezdenek el menstruálni. A magyarázat: egészségesebben élünk és táplálkozunk.
Úgy tűnik, ez csak a fejlettebb világra vonatkozna, s nem globális jelenségről van szó. Mindenesetre a jobban iparosodott országokban a tapasztalatok szerint így van. A középkori házasságkötések ennek viszont ellentmondani látszanak, a királyoknál pontos adatokkal is rendelkezünk. Akkoriban – mai fölfogásunk szerint – gyermekeket adtak össze.
Mátyás király például elvette Podjebrád György Kunigunda (Katalin) nevű lányát, aki akkor még alig múlt 13 éves. Azonnal teherbe esett, de még nem volt 15 éves (pontosan 14 éves és három hónapos), amikor gyermekágyi lázban fiával együtt meghalt. Föltehetően túl megerőltető volt ez az egész a fiatal szervezetnek, de ha ezt vesszük alapul, nem túl nagy különbség tapasztalható a nemi érettséget illetően. Azóta ugyanakkor (állítólag) a felnőtté válás ideje is eltolódott, éspedig későbbre. Az indok: az agy érése tovább tart, mint azt eddig gondolták (állították), ráadásul a tanulás, a továbbképzés is tovább tart, na meg a bölcsességfog is jóval később hajlandó kinőni. És persze a házasságkötés és gyermekvállalás kora is jóval későbbre tolódott ki, a fejlett országokban mindenképpen (bár ez bizonyára a tanulásra fordított idő függvénye is).
A bölcsességfogat kihagyhatjuk a számvetésből, s az egész „koraérettséget” – némi fönntartással – valóban a fejlettebb országokra korlátozhatjuk, hiszen ott mások az életkörülmények. Bár ha Mátyás király első feleségére gondolunk, talán nem is annyira. Ami végül marad, az a testi és szellemi érettség nagyobbodó ollója: az derül ki az egészből, hogy testileg (valamivel) korábban érünk meg, szellemileg viszont jóval később. Azaz egy lerövidült gyermekkor után egy jóval hosszabbra nyúló serdülőkor következik. És csak azután leszünk felnőttek, érettek.
Jó. Tegyük föl, tényleg így van. Akkor viszont le kéne vonni a megfelelő következtetéseket.
Ha testileg korábban vagyunk képesek bármire, szellemileg azonban csak később vagyunk képesek fölmérni tettünket, akkor – többek között – jogilag is rendezni kéne a felelősségre vonás kérdéseit. Például szexuális erőszakot követ el egy fiatalkorú: testileg képes rá, de nem érti, mit csinál. Kié a felelősség? Meg aztán milyen kortól lenne a felelősségre vonás jogi lehetősége? Vagy: egy fiatalkorú fejlett lány elcsábít egy felnőttet, hihetően állítva, hogy már nagykorú – akkor is a felnőttet kell büntetni?
Ismét más: egyre fiatalabbaknak teszik lehetővé a gépjárművezetői engedély (jogosítvány) megszerzését. Még pszichológiai teszten sem kell átesniük, hogy alkalmasak-e erre – elég, ha betöltik a törvény adta kort. A választói kort is csökkentenék: de mire jó az, ha még éretlen a személyisége? Ha tehát még nem tudja igazán fölmérni döntésének súlyát? Ha egy gyilkosról kiderítik, hogy tette idején nem volt teljesen észnél, az enyhítő körülmény. Egy fiatalkorú választása esetén ilyen nincs. Miért? Azért, mert nem tudják, ezt hogyan kezelnék? Bárhogy forgatjuk, populista intézkedésnek tűnik a választói kor csökkentése: nem azok szorgalmazzák ezt, akik e fiataloktól remélik a voksot? És hogyan tegyünk különbséget a továbbtanuló, illetve a tovább már nem tanuló fiatalok között? Föltételezhető egyébként, hogy a továbbtanulók szellemi képessége erőteljesebb – csak éppen nem képesek önállóan saját lábukon állni, mivel tanulásuk miatt még gazdaságilag nem önállósodtak. Másrészt a demokrácia szabályai értelmében mindenkinek, aki egy bizonyos kort megért, választójoga van, szellemi képességeitől függetlenül. Aki ettől tenné függővé a választási jogot, azt kapásból fölháborodva a pokolba küldenék. Ott aztán elgondolkodhatna a demokrácia jelzőiről és milyenségéről. Ki tudja, mire jönne rá…
Akad tehát néhány nyitott kérdés, amelyekre előbb-utóbb megfelelő választ kéne találni. Ezek nem kizárólag jogi kérdések, sokkal inkább pszichológiai, emberi problémák, amelyeket a nevelésben, oktatásban is meg kell oldani. Mert akceleráció ide vagy oda, ha a szellemi képességeket a testi képességek valóban egyre jobban megelőzik, s ráadásul olyan jogokat mellékelnek hozzájuk, amelyeket a fiatalok nem föltétlenül tudnak kezelni, akkor probléma van, súlyos probléma. S azt nem lehet az úgynevezett demokratizálással leplezni.
Hadd említsek egy látszatra ettől eltérő kérdést: van egy ország, ahol fölmerült a leselkedők büntetése. Történik egy baleset, a járókelő pedig segítség helyett fényképezni, filmezni kezdi azt az okostelefonjával: az ilyen viselkedést egy új törvény értelmében meg kéne büntetni. Az elképzelés érthető, az emberek szenzációra éhesek minden fokon – emlékezzünk csak, Diana hercegnő halála is így következett be, de mi van, ha valaki nagy igyekezetében szakszerűtlenül segít? Ami pedig ennél is fontosabb: törvénybe iktatható-e az emberséges viselkedés? Mert itt erről van szó.
Az iskolaügyet is csak reformálgatják össze-vissza, de az ilyen emberségre nevelés valahogy mindig kimarad. A nevelésről csak szónokolnak, de érdemben nem történik szinte semmi: a tananyag elsajátítása mindig előrébb való, a nevelésre nem marad idő. Igazából a család dolga volna ez elsősorban, persze, ám azt tapasztaljuk, hogy a család egyre több funkciója hárul át szép lassan az iskolára. Ez a nemzetiségi iskolában többszörösen érvényes, mivel nekünk kisebbségben mindig kétszeresen kell bizonyítanunk.
Ám ettől függetlenül nem arra kéne inkább hatni, hogy a család eredeti funkcióját újra visszanyerje? S akkor ezek az akcelerációs gondok is megoldódnának, mert összhangba lehetne hozni a test és a lélek eltérő sebességű érését.
