Felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség irodáját (Fotó: MTI)

Ismeretlen tettesek február 27-én hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában – tájékoztat az MTI. A Magyar Közösség Pártja mélyen elítéli a KMKSZ székháza elleni támadást.

A hírügynökség szerint éjjel két óra tájban betörték a KMKSZ-székház utcára néző egyik ablakát, és robbanószerkezetet vagy gyújtópalackot dobtak be azon keresztül az épületbe. Az épület földszinti része kiégett, az emeleti helyiségekben azonban nem esett kár.
A tűzoltókat a szomszédos irodaépület éjjeliőre értesítette, aki erős robbanásra lett figyelmes, majd az utcára kilépve meglátta a felcsapó lángokat.

A mostani egy hónapon belül már a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, akkor Molotov-koktélt dobtak az épületbe, a gyújtogatás elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

Barta József, a KMKSZ alelnöke a sajtónak elmondta, bízik benne, hogy a hatóságok felkutatják az elkövetőket és a felbujtókat. Szerinte ezúttal nem garázdaságról, hanem a kárpátaljai magyarok elleni provokációról van szó.

A támadás miatt Szijjártó Péter magyar külügyminiszter bekéreti a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét. A külügyminiszter szerint „egészen elképesztő folyamat zajlik Ukrajnában, a szélsőséges politikai eszmék előretörőben vannak” – mondta, hozzáfűzve „ez látszik az ukrán parlament által elfogadott törvényekből, amelyek rendkívül súlyosan korlátozzák a kisebbségek jogait, és látszik abból is, hogy Kárpátalján folyamatosan megfélemlítik a magyar nemzeti közösség tagjait”.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal közös nyilatkozatban ítélte el a KMKSZ ungvári székháza elleni merényletet, miközben abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy sem máshonnan jött, sem helyi provokátoroknak nem fog sikerülni egymásnak ugrasztani a kárpátaljai embereket.

Mélyen elítéljük a KMKSZ székháza elleni támadást

A Magyar Közösség Pártja is döbbenetét fejezte ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházát ért támadás miatt, amelynek során szerencsére személyi sérülés nem történt.

„Annál súlyosabb azonban a kárpátaljai magyarságot ért sérelem. Az ukrán állam nem képes megvédeni nemzeti kisebbségeit az egyre inkább terjedő extrémizmussal és provokációkkal szemben. Közben pedig elképesztő az a folyamat, amely Ukrajnában zajlik: a szélsőséges politikai eszmék előretörőben vannak” – olvasható a párt közleményében.

Közleményében a párt együttérzését is kifejezte a kárpátaljai magyarokkal, és elítélte az ellenük elkövetett támadást, ahogy minden más erőszakos tettet, és a kisebbségi jogok korlátozását is.

(MTI/Felvidék.ma)