Robert Fico (Fotó: TASR)

Az utóbbi napokban egyre több találgatás hangzott el arra vonatkozóan, merre is kanyarodhatna Robert Fico kormányfő jövőbeli útja. Azt, hogy a köztársasági elnöki palota felé kacsingatna, rövidre zárta még tavaly év vége felé, amikor megesküdött a fia egészségére, hogy nem indul az államfőválasztáson.

Aztán olyan találgatások is felröppentek, miszerint a Smer elnöke az Alkotmánybíróság elnöke szeretne lenni, amiben, valljuk be, van azért logika, hiszen Fico egészségi állapota nem a legjobb, a kormányfői állás pedig végképp nem stresszmentes, ráadásul a Smeren belül sem túl rózsás a helyzet. Így aztán az elnöki szék az Alkotmánybíróságon kényelmes, de azért mégiscsak méltóságteljes pozíciót jelenthette Robert Fico számára, ahol nyugodtan eltengethetné további életét. Más kérdés, hogy a demokrata értékek megcsúfolása lenne mindez, de hát kit érdekel az ebben az országban?

A TA3 hírtelevízió hétvégi vitaműsorában Fico egyelőre azonban rácáfolt erre, ott ugyanis kijelentette: az a terve, hogy 2020-ban ötödször is megnyerje a parlamenti választásokat, mégpedig úgy, hogy a pártja újra kormányt alakíthasson.

Ezért aztán úgy véli, felesleges ez irányban további találgatásokba bocsátkozni. Mint mondta, európai karrierről sem álmodik. „Az európai téma sohasem érdekelt annyira engem, én itt akarok maradni, sehova sem akarok innen elmenni” – fűzte hozzá Fico.

Ha rosszul megy a bordély, a lányokat kell kicserélni, nem az ágyakat
Robert Fico a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) hétvégi Hradec Králové-n tartott közgyűlésén pártja járási szintű változásairól is beszélt, emellett az európai szocialistákat is bírálta, akik értelmetlenségeket találnak ki.
A pártját érintő változások kapcsán megjegyezte, ha rosszul megy a bordély, nem az ágyakat kell kicserélni, hanem a lányokat. A cseh szociáldemokratákat is felszólította, ne féljenek a változtatásoktól. „A kerületi elnökeink felét lecseréljük, megváltoztatjuk a párt irányítását, és a járási elnökök leváltását is elkezdem” – jelentett ki Fico.

Valójában azonban szó sincs a pártjában nagy változásokról, azokat nagy ívben kerüli. Megtagadja a Bašternák-ügyért felelős Robert Kaliňák belügyminiszter leváltását, és az egyetlen, aki a Smer vezetéséből távozott, Marek Maďarič kulturális miniszter volt, ő is önszántából tette, mivel nem érezte jól magát már abban a közegben.

Értelmetlenségek az európai szocialistáktól

„Próbáljanak meg az Európai Parlament szocialista frakciójában egy hiteles javaslattal előállni, azonnal úgy néznek önökre, mint akit ki kell rekeszteni“ – panaszkodott Fico, aki szerint ha egy lakossági fórumon előállna azokkal az értelmetlenségekkel, amelyeket az európai szocialisták agyalnak ki, azokat senki sem értené meg.

Fico kijelentéseit a cseh küldöttek többször is tapssal jutalmazták, s a pódiumon ott ült Miloš Zeman köztársasági elnök is.
A szlovák kormányfő azzal is eldicsekedett, hogy nagyon sokat tud Csehországról. „A testi és lelki egészségem megtartása érdekében nem olvasok újságokat és nem nézek televíziót, és parancsba adtam az irodavezetőmnek, hogy állandóan a cseh ČT24 hírportál legyen a televízióján bekapcsolva.

A cseh szociáldemokraták keresik a saját Ficójukat

Beszéde végén a szlovák kormányfő támogatásra szólította fel a cseh szociáldemokratákat. „Ha önök nem támogatnak, akkor senki sem. Emlékszem egy interjúra, amit egy jelentős osztrák szociáldemokrata adott egy szlovákiai ellenzéki napilapnak azzal a címmel, hogy Fico se nem demokrata, de nem szociális. Nagyon szépen köszönöm az ilyen támogatást az osztrák szociáldemokratáknak“ – jelentette ki Fico a Denník N napilapban két évvel ezelőtt megjelent, Hannes Swobodával készült interjú kapcsán.

Az előttünk álló EP-választások vonatkozásában a szlovák kormányfő kijelentette, a cseh és szlovák szociáldemokratáknak ki kell találniuk a saját belpolitikai témáikat, amelyek oly mértékben vonzóak lehetnek, hogy általuk sikeresek tudjanak lenni, „mert Európában nagyon komoly dolgok fognak történni“. Fico szerint a szociáldemokraták Szlovákiában újra győzhetnek, lehet, hogy talán az alatt a jelszó alatt, hogy „ha már egyszer a pokolba, akkor legalább fehér lovon“. „De én kész vagyok ezen a fehér lovon akár a pokolba is belovagolni“ – fűzte hozzá Fico.

Robert Fico beszéde a volt oktatási miniszter cseh Kateřina Valachová szociáldemokrata politikust annyira elkápráztatta, hogy a közösségi hálón kijelentette:. „Örülnék, ha nekünk is sikerülne találnunk egy Robert Fico személyiségéhez fogható embert. Szükségünk van rá, mint a sóra”.

(SITA, Denník N/Felvidék.Ma)