A kiállított tárgyak a társulás tulajdonát képezik (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, a magyar kormány támogatásából teljesen megújul II. Rákóczi Ferenc szülőháza, a borsi kastély. Ezzel kapcsolatosan február 14-én sajtótájékoztatót tartottak a budapesti illetékesek és a polgármester, viszont feltűnt, hogy nem esett szó a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulásról, amely sok évtizede ápolja a nagyságos fejedelem emlékét.

Ennek az okait vizsgálva kérdeztük Laczkó Lajost, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnökét, aki társaival hosszú évek munkájával, jó lokálpatriótaként ápolja, terjeszti II. Rákóczi Ferenc történelmi tradícióit, több évtizede szervezve megemlékezést a fejedelem születésnapja alkalmából Borsiban.

A kastélyon kisebb-nagyobb javításokat eszközöltek, és emlékezetes, hogy a kastély előtt található Rákóczi-szobor ellopása és vandál módon történt megrongálása után ugyancsak a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás, Sátoraljaújhely polgármestere, valamint a Magyar Közösség Pártja szervezett gyűjtést a három részre fűrészelt bronzalkotás restaurálása érdekében. A helyreállított szobrot 2013-ban avatták újra, és akkor kapott lendületet a két ország közti egyeztetés is a kastély felújítása érdekében.

341. SZÜLETÉSNAPI ÜNNEPSÉG Laczkó Lajos és Kövér László (Fotó: Boros Anikó Rózsa)
Üröm az örömben

„Ebben az egyébként sikertörténetben csak az a sajnálatos, hogy a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulást meg sem hívták a sajtótájékoztatóra. Mi fordultunk Áder János köztársasági elnök úrhoz a Gašparovič szlovák államfővel való találkozása előtti megbeszélésen 2013-ban, ehhez személyesen kértem Berényi József, az MKP volt országos elnöke segítségét. Jövőre lesz kerek ötven esztendeje, hogy megemlékezünk fejedelmünk születésének évfordulójáról” – mondta portálunknak Laczkó.

A felújításra váró talpazat (Fotó: Szegedy László/Felvidék.ma)

A társulás elnöke nem tudja, hogy most miért hagyták ki őket, bár az is igaz, hogy az önkormányzaton múlik, bevonják-e a helyi civileket a döntéseikbe. Laczkó kissé kedveszegetten jegyezte meg: „Most szintén pályázatból felújítjuk a talapzatot a fejedelem mellszobra alatt, mert bármikor összedőlhet. Az idén március 25-én ismét méltóképpen megünnepeljük fejedelmünk születésének évfordulóját. Várjuk, hogy a fejleményeknek mikor örülhetünk együtt.”

Portálunk a sajtótájékoztatón Varga Anna Tündét, Borsi polgármesterét is megkérdezte, hogy a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás kapott-e meghívót a tájékoztatóra, mire ő közölte, hogy nem, de nem kívánt erről többet mondani.

Meglehet, hogy az őszi önkormányzati választások korai szele, vagy valamilyen parciális helyi érdek játszottak közre a dolgok alakulásában.