Az Európai Parlament tegnap elfogadta az őshonos kisebbségekről szóló határozatot (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)

Az Európai Parlament február 7-én elfogadta az őshonos kisebbségekről szóló határozatot. Ahogy az lenni szokott, nem mindenki örül az eredménynek, főleg olyanok, akiknek vajmi kevés részük van annak elérésében – mint például Nagy József, a Most-Híd európai parlamenti képviselője, aki féltékenységi rohamokra emlékeztető megnyilvánulással próbálja meg felhívni magára a figyelmet.

Lényegében az történt, hogy Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselője kiaknázta azt a helyzetet, hogy bizottsági alelnök az Európai Parlamentben (egyébként egyedüliként Szlovákiából). Az EP Petíciós Bizottsága (melynek Csáky az alelnöke) megszavazta az MKP-politikus által kidolgozott javaslatot, és a plénum elé vitte, ahol azt tegnap elfogadták. Az Európai Unió talaján megszületett az első kötelező érvényű dokumentum az őshonos, nemzeti és nyelvi kisebbségek megkülönböztetése elleni küzdelemben.

Az egész határozat az Európai Parlament honlapján magyarul itt olvasható. Az őshonos kisebbségek védelme többször is megjelenik a dokumentumban, ezen felül további fontos nyelvi jogokra is összpontosít az elfogadott határozat. Többek között leszögezi: „az Európai Parlament felszólítja valamennyi tagállamot, hogy írja alá, ratifikálja és hajtsa végre az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményét, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 12. jegyzőkönyvét, valamint a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját, illetve aktualizálja a vonatkozó nemzetközi megállapodások irányába tett vállalásait; hangsúlyozza, hogy a nyelvi és őshonos kisebbségeket az ezekben a dokumentumokban rögzített elveknek megfelelően kell kezelni”.

Gál Kinga, az Európai Néppárt alelnöke, az Európai Parlament Kisebbségi Intergroupjának társelnöke azt mondja: ez történelem. De mit mond Nagy József a közösségi oldalán?: „Enyhén szólva ettől többet is el lehet érni a nemzeti kisebbségek uniós jogvédelmében…„ És ezt még hirdeti is, egyelőre nem sok sikerrel.

Való igaz, hogy elérhető több is, erre szolgál az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által tavaly indított Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, melyhez Szlovákiában az MKP szervezi az aláírásgyűjtést, illetve ehhez azóta már több civilszervezet is csatlakozott. Eközben a Most-Híd vezette igazságügyi minisztérium dolgozta ki a kezdeményezésnek az Európai Unió Bíróságán való megtámadását (ezt később a szlovák kormány visszavonta), Nagy József pedig a FUEN kudarcáról ír, ha nem lesz meg a szükséges 1 millió aláírás. Most már több mint 600 ezren írták alá a kezdeményezést, az MKP által ígért 50 ezer aláírás megvan, de folytatják az aláírások gyűjtését. A Most-Híd számára is adott a lehetőség, hogy csatlakozzon európai jogaink védelméhez, ezúttal nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is.