A Maxim táncosnői (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)

A Magyar Állami Operaház februárban a Felvidéken turnézott, február 8. és 13. között három helyszínen összesen hat előadást tartott. Kassán, Érsekújvárott és Pozsonyban Lehár Ferenc Víg özvegyét és Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját tekinthette meg a nagyérdemű.

„A lelkesedés mindenütt felülmúlta a várakozásokat – legyen szó opera- vagy balettprodukcióról – nagy szeretettel fogadták a művészeket Kassán, Érsekújváron és Pozsonyban is, mind a közönség, mind a helyszínt biztosító helyi intézmények részéről. Különösen kellemes tapasztalat volt, hogy sikerült a többségi társadalom tagjait is megszólítani, akik ugyancsak nagy érdeklődéssel látogatták előadásainkat. Mindhárom felvidéki helyszínen álló vastapssal búcsúztatta a közönség művészeinket, akik számos gratulációt fogadtak magyar és szlovák részről is“ – áll a Magyar Állami Operaház portálunknak adott nyilatkozatában.

A Magyar Állami Operaház különösen emlékezetesnek tartja a kassai Hunyadi-előadást, ahol a nézők többszöri bravózással fogadtak egy-egy áriát.

Kassa: Kevés a magyar vagy gyenge volt a népszerűsítés?

„Akik ott voltak, akik eljutottak az előadásra, maximálisan elégedettek lehettek. Csodás előadás volt, melyhez foghatót rég láttunk. Gondolom, a többi résztvevő is egyetért ezzel. Véleményem szerint vétek lett volna ezeket az előadásokat kihagyni. Joggal vetődnek fel azonban kétségek a szervezők munkájával kapcsolatban, ugyanis az előadás népszerűsítése városunkban nagyon gyenge volt. Borzasztóan kár, hogy ennyire silány volt a szervezés, mert aki ott volt, elégedett lehetett a színvonallal. Én teljesen véletlenül értesültem a fellépésről“ – nyilatkozta a Felvidek.ma-nak Bárány János, az ipari egykori igazgatója.

A kassaiak szociális hálókon kinyilvánított véleményei szerint, aki látta az előadást, elégedett lehetett, viszont a terem csak félig telt meg. Az egyik bejegyzés szerint előkelő helyekről élvezhették az előadást. A résztvevők ajándékot is kaptak, így a kiváló zenét otthon is hallgathatják a művészek előadásában. „Még a szünetben kínált kávé is kivételesen finom volt. Nagyon kellemes volt az este” – zárulnak a kommentek az egyik kassai polgár oldalán.

A felvidéki turné valamennyi helyszíne más-más szempontból nyújtott a fellépők számára feledhetetlen élményt

„Érsekújvárott – Kassával és Pozsonnyal ellentétben – nincs hagyománya az opera- és balettjátszásnak, és a határ túloldalán sincs Miskolchoz vagy Győrhöz hasonló, balett- és operatagozattal rendelkező színház. Mégis olyan meleg fogadtatásról gondoskodtak a helyiek, amelyhez foghatóról álmodni sem mertünk: a Magyar Állami Operaház művészei és munkatársai esténként gulyás- és korhelylevest kaptak vacsorára, Klein Ottokár polgármester (aki a Magyar Állami Operaház magánénekese is volt) pedig kivételesen szívélyes házigazdánk volt“ – olvasható Érsekújvárral kapcsolatosan a Felvidek.ma számára megküldött nyilatkozatban.

Víg özvegy (Fotó: Nagy Attila/Magyar Állami Operaház )
Érsekújvár: Jól működött a csapatunk

„Nagy örömmel állapíthatom meg, hogy a Magyar Állami Operaház érsekújvári vendégjátéka minden szempontból sikeres volt. Úgy gondolom, ezen a hétvégén kétszeres ajándékot kaptunk. Elsősorban sok érsekújvári és környékbeli számára elérhetővé váltak a világszínvonalú előadások. Ezt tükrözi az a tény, hogy a két előadást több mint 1500 néző tekintette meg. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy a Magyar Állami Operaház gondolt ránk, nem feledkezett meg rólunk és elhozta nekünk az összetartozás érzését. Számomra ez volt a legnagyobb ajándék, hiszen ebből az érzésből tudunk táplálkozni. Ez az érzés ad nekünk erőt, hitet és kitartást a mindennapokhoz. Mondanom sem kell, hogy többen megkönnyeztük a Himnuszt az előadások elején. Zengett a csarnok, amely a csendhez szokott művészeknél is katarzist okozott” – nyilatkozta az előadással kapcsolatosan Nagy Dávid városi képviselő.

A Felvidek.ma-nak azt is elárulta, hogy a szervezés meglehetősen gördülékenyen ment. „Hangsúlyoznom kell, hogy az Érsekújvári Városi Hivatal kitett magáért és próbálta mindenben segíteni a Magyar Állami Operaházat, a visszhangok alapján sikeresen. Itt ki kell emelnem Szombat Ficza Mária kultúrreferensünk személyét, aki a szívén viselte a rendezvényt. Polgármesterünk, Klein Ottokár is szerepet játszott a történetben, hiszen annak idején ő is rendszeresen fellépett. Nem szeretnék viszont senkit kihagyni. Mindnyájunknak megvolt a maga szerepe. Jól működött a csapatunk. Személy szerint a kezdeti kapcsolatfelvételtől kezdve a poszterek és röplapok terjesztéséig mindenben segédkeztem, amiben kellett. Remélem, mihamarabb megismétlődik ez a történelmi pillanat és újból vendégül láthatjuk a Magyar Állami Operaházat Érsekújvárban” – fejtette ki Nagy Dávid.

A pozsonyi Hunyadi László című előadás kapcsán portálunkon már korábban beszámoltunk ITT, valamint a Víg özvegy című előadásról ITT jelent meg képriport

A Magyar Állami Operaháznak Pozsonyban a helyi Magyar Intézet volt nagy segítségére a közönségszervezésben, de a szlovák vendéglátók is rendkívül készségeseknek bizonyultak – tudtuk meg. „ A Szlovák Nemzeti Színház próbatermet is biztosított a Magyar Nemzeti Balett részére. Amikor Ókovács Szilveszter főigazgató a pozsonyi Hunyadi-előadás szünetében megkérdezte egyik művészünket: a hosszú turné alatt nincs-e honvágya, a válasz így hangzott: Miért lenne, hiszen hazajöttünk!

Erkel Ferenc Hunyadi László című operája (Fotó: Dunajszky Éva/Felvidék.ma)
És vajon mikor tér vissza a Magyar Állami Operaház a Felvidékre?

„Áprilisban egy V4-es gálaesten Pozsonyban játszik a Magyar Állami Operaház zenekara több neves énekes, köztük Edita Gruberová közreműködésével, június 7-én pedig a Magyar Nemzeti Balett Bartók Tánctriptichon című, három koreográfiát tartalmazó estjével lép fel a Szlovák Nemzeti Színházban. Az év második felében további fellépéseket is tervezünk, amelyekről a későbbiekben nyújtunk bővebb tájékoztatást“ – zárul a Magyar Állami Operaház nyilatkozata.