A bacsfa-szentantali kegyhely orgonája (Fotó: Šranko László)

Február 25-ig tart az Általános Hitelbank (VÚB) Alapítvány Szlovákia kincsei – szavazzon értékes orgonákra című versenye, melyen kilenc orgona-remekmű mérettetik meg.

Az orgonák között található a bacsfa-szentantali kegyhely orgonája is. A verseny jelenlegi állása szerint mintegy 2250 szavazatot szerzett. Ezzel a középmezőnyben található.

Mint korábban Schranko László plébánostól megtudtuk, az orgona 1779-ben épült. Egy a kevés fennmaradt orgona közül, melyek ilyen méretben készültek a barokk korban. A Vérkönnyező Boldogasszony csallóközi búcsújáróhely orgonája mint építészeti remek szerepel az alapítvány versenyében.

A VÚB Alapítványa idén kilencedik alkalommal hirdette meg a versenyt. A nagyközönség szavazatai alapján pénzügyi támogatást, összesen 30 ezer eurót nyújt olyan szlovákiai templomi orgonák felújítására, amelyek méltón képviselik elődeink keze munkáját. Ez alkalommal a Szlovák Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete dolgozóival együtt olyan kilenc orgonát választottak ki, melyek felújításra szorulnak. Ezek közül választhat szavazással a nagyközönség. Azonban mindenki csak egy orgonára adhatja le szavazatát. A szavazásnál meg kell adni a telefonszámot, amelyre a szavazó egy ellenőrző kódot kap, hogy befejezhesse az elektronikus szavazást.

Az alapítvány oldalán a Báč feliratra kattintva adhatja le szavazatát a bacsfa-szentantali kegyhely orgonájára. A szavazás egy hét múlva, február 25-én, vasárnap zárul.

Kapcsolódó cikkek