Az Erdélyi János Vegyeskar fellépése az évzárón (Fotó: Lakatos Denisza)

Rendhagyóan meghitt ünnepséggel vette kezdetét a Csemadok Nagykaposi Alapszervezetének évzáró taggyűlése.

A magyar köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita által tavaly a Vályi házaspárnak átadott Ung-vidéki vándorbölcső továbbvándorolt, ezúttal Bacskai Zsolt és neje, Erika vehette át újszülött kislányuk, Viktória számára a vándorbölcsőt. A bölcsőt Gabri Rudolf, a Csemadok Területi Választmányának elnöke és Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere adta át a házaspárnak.

Az évzárón kultúrműsort adott a Csemadok Erdélyi János Vegyes Kara. Gabri Rudolf elnök beszámolójában értékelte a tavalyi évet, s az elért eredmények ismertetésén túl sajnálatát fejezte ki, hogy nem sikerült újraindítaniuk a színjátszó kört. Mint fogalmazott: „sajnos még a legjobb csapat sem tud megnyerni minden meccset”. Sikerként könyvelte el viszont, hogy az Arany János-emlékév több jelentős eseménye zajlott Nagykaposon, s mivel 2018-ban a város nagy szülötte, Erdélyi János előtt tiszteleg halálának 150. évfordulója alkalmából, ezúttal is kiemelkedő rendezvényekkel emlékeznek majd.

Ennek kapcsán említést érdemel, hogy a napokban Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban könyvbemutatót rendeztek. A bemutatott kötet Erdélyi néprajzi gyűjteményeinek válogatását tartalmazza, szerkesztője pedig a nagykaposi Demjénné Kovács Erna.

A Vándorbölcső mozgalom egy magyar kezdeményezésű, nemzetközi hagyományőrző szociális mozgalom, mely fabölcsők adományozásával kisközösségeket ösztönöz arra, hogy a gyermekeket vállaló családoknak kiemelt figyelmet szenteljenek. A Felvidékre 2015-ben érkezett el a kezdeményezés.