Víztorony (Fotó: samorin.sk(

Az utóbbi hónapokban tele volt a felvidéki sajtó azokkal a hírekkel, melyek szerint Baka, Csallóköznádasd, Dercsika, Egyházgelle, Lúcs és Sárosfa után a Felső-Csallóköz egyik településén, a Nagypakán található ivóvízforrásban is meghaladta az atrazin szintje a megengedett, azaz a 100 ng/l felső határértéket.

Ráadásul a Nagypaka melletti Béke község lakosságának egy részét is ebből a vízforrásból látják el. Somorja városának több lakosa érdeklődött és tett fel aggódó kérdéseket a város önkormányzatának, ezért a hivatal munkatársai válaszért a Nyugat-szlovákiai Vízművek Zrt. dunaszerdahelyi részlegének igazgatójához, Sebő László mérnökhöz fordultak.

Sebő elmondta, hogy a társaság 2017 végén az érvényben lévő rendeletekkel összhangban, ráadásul az előírásokban foglaltakat meghaladva, öt növényvédő szer jelenlétét vizsgálta a dunaszerdahelyi járás területén. A november másodikán elkezdett mintavételek és vizsgálatok több napig tartottak, mivel viszonylag nagy térségről van szó. A szakemberek először a vállalat által kezelt kutak vizét vizsgálták meg, Somorján november 8-án vettek mintát mindhárom kútból, az eredmény pedig az volt, hogy a vizsgálatok egyikben sem mutatták ki sem atrazin, sem pedig a többi négy vizsgált növényvédő szer jelenlétét. A mérések az ivóvízhálózat vizsgálatával folytatódtak, ezek november utolsó napján fejeződtek be.

A furatok Somorján 80 és 120 méter mélységig terjednek, innen kapja a város lakossága az ivóvizet. Persze az továbbra is kérdéses, hogy a pozsonyvereknyei illegális veszélyeshulladék-lerakatból származó mérgező anyagok, melyek 600 m/év sebességgel haladnak Tőkéssziget és Csallóközcsütörtök felé, valamilyen előre nem látható folyamat miatt nem érik-e el esetleg hamarabb Csallóköz szívének ivóvízkészletét. A hulladéklerakat felszámolására a jelenlegi helyzet szerint egyébként nem kerül sor, mivel a Most-Híd taxisofőrből lett minisztere betonszarkofágot akar a mérgező lerakat köré húzni, mely 4,5 kilométer hosszan 100 évre jegelné a helyzetet, azaz megakadályozná, hogy a mérgezés tovább szivárogjon. Mint már írtunk róla, a betonszarkofág a probléma szőnyeg alá söprése csupán, az ott lévő több száz tonnányi veszélyes hulladékot haladéktalanul el kell szállítani Vereknyéről.

(samorin.sk/Felvidek.ma)