(Fotó: Aktuality.sk)

A Most-Híd Maldív-szigeteken töltött üdülésből hazatért elnöke három lehetséges forgatókönyvvel érkezett a koalíciós partnereivel való találkozóra arra vonatkozóan, hogyan lehetne a Ján Kuciak újságíró és mennyasszonya meggyilkolása után Szlovákiában kialakult helyzetet megoldani.

Bugár elzárkózott az újságírókkal való személyes találkozástól, csak telefonon beszélt arról, hogy három alternatívával készül a találkozóra.

„Huszonnyolc év alatt egyszer kimozdulok a feleségemmel a tengeren túlra, és végül még le is kell rövidítenem két nappal az üdülésemet” – dohogott Bugár a kormányválság kellős közepén.

Kaliňáknak a Most-Híd szerint mennie kell

Az SNS-től eltérően a Most-Híd már egy héttel ezelőtt kijelentette, hogy ellenzi Kaliňák belügyminiszter tisztségében maradását, ám a távozását egyelőre közvetlenül nem követelte. Bugárék akkori kijelentései szerint Kaliňáknak le kellene mondania, de a helyzet megnyugvása érdekében a Smernek kell lépnie. Kaliňák erre úgy reagált, hogy Most-Híd világos választ kap a követelésére. Később Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter ennél is keményebb hangnemet ütött meg, amikor kijelentette, őt már nem érdekli, hogy mit mond Kaliňák.

Robert Fico szavaira, miszerint valakik külföldről megpróbálják destabilizálni Szlovákiát, amihez kijelentéseivel Andrej Kiska államfő is hozzájárul, s a kormányfő konkrétan meg is nevezte, hogy Soros György milliárdos kezét látja a dologban, Bugár a szóvivőjén keresztül úgy reagált, hogy a Most-Híd számára érthetetlenek és elfogadhatatlanok Robert Fico szavai, s hogy a kormányfő veszélyes útra lépett, ahonnan már nem biztos, hogy van visszatérés.

Bugár ma is azt állítja, hogy az ilyen kijelentésekkel pártjának gondjai vannak. „Gondok vannak a Smer vezető tisztségviselőinek kommunikációjával, de természetesen először tárgyalni fogunk velük” – fűzte hozzá.

A Most-Híd elnöke azt nem közölte, követelni fogják-e, hogy a belügyminiszter független személy legyen. Bugárt a március 9-ei pozsonyi nagygyűlésen Róbert Bezák volt nagyszombati érsek is emlegette, aki arra ösztönözte a Most-Híd pártot, hogy gondolkodjon el a dolgokon. „Nem kell engem felszólítania, tudom, hol vannak a határok, s melyik legjobb alternatívát kell választanom” – reagált Bezák szavaira Bugár.

Az SNS Žitňanská leváltását is követelheti

Anton Hrnko (SNS) a Hospodárske noviny napilapnak nyilatkozva kijelentette, pártja a jövő hét elején Lucia Žitňanská igazságügy-miniszter leváltásának javaslatával is előállhat a miniszternek a drogok dekriminizálására vonatkozó javaslata miatt. „Ha már egyszer a kormány rekonstrukciójára készülünk,  akkor iktassuk ki az összes súrlódási pontot“ – vélekedik Hrnko.

Röviddel azután, hogy Bugár Béla visszatért külföldi üdüléséből, március 10-én délután találkoztak a koalíciós pártok vezetői, ám a sajtó képviselőinek nem nyilatkoztak. Azt mondták, a tárgyalásaik eredményeivel csak jövő kedden, azaz március 12-én állnak a nyilvánosság elé. Bugár Béla Hrnko Žitňanskával kapcsolatos kijelentéseire sem reagált.

(Aktuality.sk, TASR/Felvidék.Ma)

Kapcsolódó cikkek