Gál Andrea (Fotó: www.fss.ukf.sk)

Hosszas vita tárgya, hogy érdemes-e egyetemi tanulmányokat folytatni, hogyan tud érvényesülni a végzős hallgató a diplomájával, pályán akar-e egyáltalán maradni. A nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara ezt a kérdést próbálja körüljárni az új sorozatában, amelyben olyan hallgatókat szólaltat meg, akik a szakmájukon belül helyezkedtek el, vagy éppen a pályamódosítás mellett döntöttek. Ezúttal Gál Andrea, a kamocsai GANDRE vállalkozás alapítója számol be a tapasztalatairól.

Milyen szakot végzett az egyetemen, és miért éppen ezt választotta?

A középiskola elvégzése után magyar nyelv és irodalom-esztétika szakot választottam a nyitrai KeTK-en. Annak ellenére, hogy gazdasági irányultságú magán-szakközépiskolába jártam Alsóbodokra, a művészeti tantárgyak is mindennapjaim kísérői voltak. Az intenzív és tartalmas színjátszós/szavalós „kiképzéstől” már csak karnyújtásnyira volt a tanári szak, ráadásul Kafka meg Radnóti hamar elcsavarták a fejem, így nem volt kérdés számomra, hogy a könyvelés és gyorsírás precíz világából, amint lehetőségemben áll, úriasan távozom egy oximoronokkal és újraértelmezésekkel teli univerzumba. Mivel Nyitra és környéke már ismert volt számomra, és tudtam, hol jó a lángos, hol csapolnak igazi kofolát, így adott volt, hogy a KeTK-et válasszam továbbtanulásom színhelyéül. Nagy tiszteletben álló középsulis magyartanárunk, Petres Gabriella hatása is tetten érhető a folyamatban.

Friss diplomásként milyen lehetőségeket kínált a munkaerőpiac?

Friss diplomásként nagyon nehéz elhelyezkedni, de manapság mindenki talál magának megfelelőt, jobb esetben a saját szakmájában – ha nem, hát nincs mese, pályaelhagyóként kell érvényesülni. Az államvizsga után többen azonnal tanári állást kaptunk. Számomra nem volt annyira égető, hogy rögtön elhelyezkedjem, mivel időközben megszületett a kisfiam, Samu. Az anyasági szabadság mellett viszont volt lehetőségem szerkesztői munkát vállalni, a Katedra folyóirat szerkesztőjeként „home office” üzemmódban dolgoztam.

Jelenleg mivel foglalkozik?

Az anyaságin lévő anyukák között nem újdonság, hogy valami kreatív dologba kezdenek. Személy szerint a varrásba szerettem bele, ami az elején csak hobbi volt. Azóta immáron hatodik éve foglalkozom női kiegészítők tervezésével és varrásával, amit teljesen autodidakta módon tanultam. Szembesültem a ténnyel, hogy kisgyerekes anyukaként még nehezebb a munkaerőpiacra való visszajutás, mint friss diplomásként, ezért kapóra jött, hogy az általam készített termékek iránt az érdeklődés is egyre nőtt. Így – bár terveim között nem szerepelt – belevágtam a magánvállalkozásba, Gandre néven saját tervezésű és kivitelezésű táskákat és pénztárcákat készítek.

Gál Andrea gyermeke és munkái (Fotó: www.fss.ukf.sk)

Hogyan tudja hasznosítani a felsőoktatásban tanultakat?

Manapság nyitottnak és naprakésznek kell lenni, és talán ezek a legfontosabb készségek, amiket szaktól függetlenül az egyetemi képzés során fejleszteni tudtam magamban – és persze a vállalkozástervezés során kamatoztatni is. Egyelőre nem tervezem, hogy tanárként lépjek a katedrára, de sosem lehet tudni előre, mit hoz a holnap. Kisfiammal elővettük a sakktáblát, és nem kizárt, hogy valamiféle szakkörszerűség is születik majd belőle. Mindenesetre tudom, hová kell fordulni, hogyha tanácsadásra lenne szükségem.

Melyek a jövőbeli tervei?

Tapasztalataim szerint amibe kellő energiát fektetünk, szépen fejlődik és gyarapodik. Az idei év nagyon izgalmas lesz, mivel egy EU-s pályázatnak köszönhetően végre sikerül kisebb varrodát berendeznem, ahol főleg kisgyermekes anyukáknak szeretnék munkát adni, természetesen rugalmas munkaidő-beosztással. Az idei tervek között Webshop-készítés, nemzetközi és országos kiállítások, új termékek bevezetése is szerepel. Ráadásul, ha minden jól megy, akkor végre egy gyerekbarát kézműves kávézót is megnyithatok, ami egy kulturális és művészeti programokat kínáló pincehelyiség lesz, frissen pörkölt kávéval és bolhapiacos bútorok sokaságával, ahova nyugodtan betérhet az ember porontyostul-családostul.

A sorozat hamarosan tovább folytatódik a végzős hallgatók történeteivel és véleményével.

(Forrás: www.fss.ukf.sk)