Hosszas vita tárgya, hogy érdemes-e egyetemi tanulmányokat folytatni, hogyan tud érvényesülni a végzős hallgató a diplomájával, pályán akar-e egyáltalán maradni? A nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara ezt a kérdést próbálja körüljárni az interjúsorozatában, amelyben olyan hallgatókat szólaltat meg, akik a szakmájukon belül helyezkedtek el, vagy éppen a pályamódosítás mellett döntöttek. Ezúttal Csicsay Orsolyával, az alistáli Corvin Mátyás Alapiskola nevelőnőjével készült a beszélgetés.
Milyen szakot végzett az egyetemen?
Kislány korom óta különös kapcsolat fűz a kisgyermekekhez. A családban is mindig volt egy kicsi, akivel lehetett játszani, mesét olvasni, etetni őt, öltöztetni, altatni, ezért a pályaválasztáskor nem is volt kérdés, hogy milyen irányba lesz az utam. A logopédia és a tanítói szakma közt vacilláltam, de amikor 2012 januárjában részt vettem a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem nyílt napján, világossá vált számomra, ha itt nem tanulhatok, akkor nem tanulok sem máshol, sem mást. Végül csupán Nyitrára adtam be a jelentkezési lapomat, és izgatottan vártam az értesítést. Nagyon boldog voltam a sikeres felvételnek, így 2012 őszén megkezdtem tanulmányaimat a nyitrai KeTK-n óvópedagógia szakon. Másodévben pedig volt szerencsém egy félévet Sopronban tölteni, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán, ahol a már addig megszerzett tudásomat tudtam bővíteni. Az első fokozatú diploma után már természetes volt, hogy folytatom tanulmányaimat a tanító szakon, így 2017-ben sikeresen lediplomáztam, valóra váltva az egyik álmom. Tanító néni lettem!
Friss diplomásként milyen lehetőségeket kínált a munkaerőpiac?
Az államvizsga után alig hagytam magam levegőhöz jutni, hiszen tudtam, most jön csak a neheze. Úton-útfélen arról hallani, hogy mennyire telített a szakma, nehéz az elhelyezkedés. Kezemben az életrajzokkal, reményekkel telve indultam neki a munkakeresésnek, és személyesen kerestem fel a környező falvak polgármestereit, az iskolák igazgatóit. Úgy gondoltam, a személyes kontaktus erősebb benyomást kelthet. Rengeteg helyen jártam, kaptam gyors és rideg elutasítástól kezdve szívélyes biztatást és bátorítást, de végeredményben sikertelenül jártam. A reményt azonban nem adtam fel, tudtam, hogy közeledik a nyár, bíztam benne, hogy augusztusban érkezik egy ugyanolyan örömre okot adó levél, mint öt évvel azelőtt az egyetemről. Nyáron a dunaszerdahelyi termálfürdőben dolgoztam eladóként. Ahogy közeledett a szeptember, én is egyre elkeseredettebben néztem a jövőbe, de a szünidő utolsó hetében megcsörrent a telefon. Az egykori iskolám, majd gyakorló iskolám igazgatónője értesített, hogy ha nincs még munkahelyem, ők szeretettel várnak. Gondolkodás nélkül igent mondtam, éreztem, hogy mostantól tényleg tanító néni leszek!
Jelenleg mivel foglalkozik?
2017 szeptemberében visszatértem hát a gyökereimhez, az alistáli Corvin Mátyás Alapiskola nevelőnője lettem. Az épület, a termek, a folyosók mind ismerősek voltak, hiszen évekig jártam ide nap mint nap, mégis eleinte különös érzésem volt, amikor beléptem a kapun. Az egykori tanáraim egy pillanat alatt a kollégáimmá váltak, az osztályban pedig a katedra lett az én helyem. Az iskolai klubban jelenleg három csoportban foglalkozunk a gyerekekkel, az én „kis” csoportom a harmadikosok és az elsősök eleven és szeretnivaló seregét alkotja. A nevelőnői munka során sokszor tapasztalom, hogy mekkora szükség van a szakmában a kreativitásra és a spontán dolgok kezelésére. Az osztályfőnökök a tanítás után az öltözőben „átadják” a gyerekeket, és amíg a tanulók öltöznek, mi megbeszéljük a napi eseményeket, délutáni teendőket. Ezután ebédelünk, majd ha az időjárás engedi, a szabad levegőn vagyunk. Nemcsak a gyerekek, de mi is sajnáljuk, ha nem tudunk az udvaron lenni, mert érzékelem, hogy mekkora szükségük van a mozgásra, kikapcsolódásra, a délelőtt levezetésére, a délutánra való felkészülésre. A legtöbb gyerek szigorú időbeosztással rendelkezik a délutánokat illetően, ezért biztosítani kell, hogy mindenki pontosan jusson el a művészeti iskola óráira, a sport-, irodalmi és egyéb szakkörökre. A csoport maradék részével pedig az osztályokban elkezdjük a következő napra való felkészülést. A napok változóak, a tananyag mennyisége meghatározza a délutánokat, de kolléganőimmel azon dolgozunk, hogy a tanuláson kívül jusson idő a szaktevékenységek megszervezésére, megvalósítására, valamint a játékidőre, ezzel otthonossá és szerethetővé téve a délutánokat és a „napközit” is. A három legkedveltebb elfoglaltság a kreatív, kézműves foglalkozások, a mese-idő és a csocsóbajnokságok. Igyekszem napról napra megújulni, a kezdeti nehézségeken átlendülni és tanulni a hibáimból.
Hogyan tudja hasznosítani a felsőoktatásban tanultakat?
Az első néhány hétben úgy éreztem, hogy félretehetem az egyetemi jegyzeteimet, mert ott nem tanultuk meg, hogyan kell az udvaron szemmel tartani 24 gyereket egyszerre, mindenhol ott lenni, minden horzsolást ellátni, minden vitát megoldani. De kis idő múlva rájöttem, hogy a drámapedagógia és testnevelés órákon tanultunk rengeteg játékot, amit hasznosítani tudok. Bár az egyetemen a nevelőnői munkára való felkészítés egy kicsit háttérbe szorult, nagyon sokszor jutnak eszembe nagyra becsült tanáraim jó tanácsai, ötletei, sokszor kezembe veszem és átlapozom módszertani jegyzeteimet. A pszichológia órákon is rengeteg olyat tanultunk, amit a mindennapi helyzetekben felismerek, tudom az ok-okozati összefüggéseket, így reagálni tudok a kialakult helyzetekben. Nagy segítségemre szolgálnak továbbá a mesepszichológiai kutatásaim, óravázlataim, amit záró- és szakdolgozatomban Petres Csizmadia Gabriella tanárnő vezetésével készítettem. Igyekszem a mesét a lehető legtöbb délutánba belecsempészni, közelebb hozni és megszerettetni a gyerekekkel az olvasás csodás világát. Az első perctől kezdve nagy segítséggel szolgálnak kollégáim, akik az egyetemen szerzett elméleti tudásomat a hosszú gyakorlatukból származó tapasztalattal egészítik ki.
Mik a jövőbeli tervei?
Bízom benne, hogy a jövőben lehetőségem nyílik a délelőtti nevelői-oktatói folyamatba is aktívabban részt venni, évek múltán pedig szeretnék osztályfőnök lenni. Terveim közt szerepel továbbá a folyamatos képzés, tanulás, önfejlesztés, hiszen fontosnak tartom a szakmai megújulást, ismereteim kibővítését. A rohanó tempóban szélesedő módszertár ismerete véleményem szerint nem csak a gyerekek, hanem a pedagógus szempontjából is nagyon lényeges.
Köszönöm a beszélgetést!
A sorozat hamarosan tovább folytatódik a végzős hallgatók történeteivel és véleményével.
(Forrás: www.fss.ukf.sk)
