A Limes évértékelőt tartott (Fotó: Retkes János)

A tizenhetedik éve működő Párkány-nánai székhelyű LIMES-ANAVUM Regionális Honismereti Társulás a hét végén Kőhídgyarmaton tartotta a 2017-es évzárót és évnyitót.

A minden évben más településsel ismerkedő és őket is megismerő társulás most Kőhídgyarmaton találkozott tagságával, vendégekkel. A tagok egy része, és az értéktár iránt érdeklődőket a község polgármestere Heiszler Katalin üdvözölte és egyben bemutatta a települést.

Az elmúlt év eredményeiről, gazdálkodásról, szólt az elnöki beszámoló, és a találkozó első része. Javaslatok és ötletek hangzottak el, főleg a propagáció javítására, melynek hiánya miatt sokszor nem minden program jut el az érdeklődőkhöz. A társulásnak legtöbb tagja a saját falujában is aktív tevékenységet fejt ki, és egy ilyen találkozás alkalmával saját programjaikról is tájékoztatást adnak.

Így tartott beszámolót Batka Péter a tíz éve működő helyi MAG társulás elnöke, mindenese, amely társulás nemcsak régiós téren, de hazai viszonylatban is egyre népszerűbb, nemcsak itthon de határon túl is.

Limes évzáró 2018-ban Batka Péter (Fotó: Retkes János)

Szobiné Kerekes Eszter a húszéves társulásuk legújabb eredményével ismertette a jelenlévőket, a „Felvidéki népviseletes babacsaládok” című könyv sikeréről, bemutatójáról szólt. A jelenlegi találkozó által múzeuma az itt megjelent két polgármester Pásztor Rita (Kicsind) falujának, és a kőhídgyarmatiak népviseletével fog gazdagodni.

A gyűlés után került sor a Párkány Környéki Tájegységi Értéktár Bizottság azon tagjai programjainak bemutatására, akik már szeptemberben beneveztek a Felvidéki Értéktár Bizottság által meghirdetett pályázatra.

Csuka Mária a kéméndi tájház vezetője kis kiadványban mutatta be, illetve mondta el, hogy mit gyűjtött fel eddig, és a pályázaton az egykori kéméndi vásárok anyagát dolgozta fel, korabeli dokumentumokkal. Mészáros Júlia a Csemadok kisgyarmati alapszervezetének elnöke a faluja néptáncait gyűjtötte össze, és adta ki szintén egy kis füzet formájában. Bréda Tivadar Bart eddig soha fel nem tárt szakrális emlékeit mutatta be, kép és dokumentum illusztrációkkal. Juhász Gyula szintén faluja, Kőhídgyarmat szakrális értékeit szedte össze. Az értéktárról szóló program keretében felszólalt még Antal Piroska a csatai tájház vezetője és mindenese, ismertette a falu kulturális életének múlt évi eredményeit.

Muzsík Katalin a társulás tagja Szénássy Árpád ügyvezető és lapkiadó születésének 65. évfordulója apropóján szólalt meg, és az általa létrehozott csúzi kastély szomorú helyzetét ismertette.  A programban bemutatásra kerültek helyi kiadványok, brosúrák.

S végül a társulás nevében életjubileuma alkalmából köszöntötték a kisgyarmati Mészáros Júliát a kurtaszoknyás falvak egyik néphagyományainak mindentudóját, Csemadok elnököt, értéktár kutatót.