Visegrád, a V4-ek csoportja fogalom és tényező lett a nemzetközi politikában, mégis keveset tudunk egymásról, hiányosak és olykor pontatlanok is az ismereteink.
Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, egyetemi tanár ezzel a lényegre mutató megállapítással kezdte a Történelem – politika – társadalom alcímet viselő Visegrádi kézikönyv bemutatását. Nem véletlen, – tette hozzá – hogy a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány adta ki, hiszen Szent Adalbert Közép-Európa közös szimbóluma.
Az Alapítvány elnöke, Käfer István irodalomtörténész, egyetemi tanár kiadóként és a téma szakértőjeként a könyv objektivitását hangsúlyozta, míg a kiadást támogató Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért elnöke, Tóth István politológus, volt beregszászi főkonzul is arról beszélt, hogy mindnyájunknak vannak pótolnivalóink a térség ismeretéről. A három szerző: Mészáros Andor, Halász Iván és Illés Pál Attila közül csak Mészáros Andor, az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének adjunktusa tudott részt venni a bemutatón, amelynek főként szakemberekből álló közönsége élénken kapcsolódott be a Kiss.Gy. Csaba által vezetett beszélgetésbe.
A V4-ek negyedszázados évfordulójára akartak egy könyvet összeállítani – mondta Mészáros Andor – amelyhez az ötletet még Halász Iván: A mai Szlovákia című munkája adta, de már akkor elhatározták, hogy nem különítik el a négy országot egy-egy önálló részben, hanem az egyes témakörökön belül mutatják be a hasonlóságokat és a különbözőségeket. Az anyag gazdagsága és egyéb körülmények következtében csak most, a rendszerváltozások, majd a Visegrádi Együttműködés születésének harmincadik évfordulójára készült el a munka, amelynek fejezetei átfogják az élet minden területét a történelemtől, a Közép-európai rendszerváltozásokig, az alkotmányos fejlődéstől a pártrendszerekig, a külpolitikától a nemzeti kisebbségek, egyházak és felekezetek bemutatásán át egészen a nemzeti és kulturális jelképekig – a gazdaság kivételével. A gazdaság ugyanis az a terület, amely jelenleg a legkevésbé közös a négy ország kapcsolatában, hiszen még a fővárosokat összekötő autópálya sem épült meg. De a kézikönyvet nem is az együttműködés tankönyvének szánták, hanem annak bemutatására, hogy ez Európának egy sajátos és jelentős kulturális közössége.
Hogy kinek szánták a könyvet, arra Kiss Gy. Csaba azt válaszolta, hogy minden érdeklődőnek, de különösen a média munkatársainak és a felsőoktatásban dolgozó tanároknak, valamint a politológusoknak. Jó lenne, ha angolul is megjelenne, éppen a külföld hiányos ismeretei miatt. Bár a német nyelv sokkal közelebb áll ennek a térségnek a múltjához – gondoljunk csak a helynevekre pl. Pozsony-Pressburg-Bratislava – de mégiscsak angolul lehetne kitenni a világ minden jelentős könyvtárában, ha azt szeretnénk, hogy kicsit jobban megértsék Közép-Európa történeti fejlődését, sajátos kultúráját.
Kényes kérdések, szubjektivitás, objektivitás
Ez volt a kötetlen beszélgetéssé alakult könyvbemutató egyik fontos témaköre. Mészáros Andor hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbségekről szóló fejezet is ugyanúgy a tényekről szól, mint a többi, egyébként is a kisebbségi kérdés nemcsak szlovák-magyar viszonylatban létezik a térségben. De arra törekedtek, hogy elkerüljék mind a nacionalista vádaskodást, mind a szovjet történetírás ál-testvériségét jellemző probléma elhallgatást.
Ugyanilyen lenne-e a könyv, ha a szerzők nem magyarok lennének? – kérdezte valaki. „Mi magyar szemmel, magyar nézőpontból írtuk. Ha tetszik, nevezzék elfogultságnak” – válaszolta Mészáros Andor. Ezen a ponton Käfer professzor átvette a szót: „Tiltakozom az ellen, hogy magyar szempontú a könyv. Ez objektív munka. Többször is elolvastam, mint kiadó, és ha valahol politikai felhangot érzékeltem, azonnal megbeszéltem a szerzővel. Nincs olyan probléma, ami ne jelenne meg, de nem hangsúlyozza sem azt, ami elválaszt, sem azt, ami összeköt. Viszont fontosnak tartom, hogy mélyebben menjünk bele egyes népek lelkébe. Ez pedig szépirodalom nélkül nem megy.”
Kiss Gy. Csaba ehhez kapcsolódva megismételte korábbi fórumokon már számtalanszor hangoztatott panaszát, hogy nagyon rosszul állunk a visegrádi nyelvek oktatásában. Ehhez hozzájárul a bolognai rendszer is, amely nem kedvez a kis tanszékeknek. Hogy mennyire szükség lenne egymás nyelvének megismerésére, azt bizonyítják a Lakiteleken megrendezett műfordítói táborok. „A nyelvi különbségek ellenére is van egy mentális Közép-Európa, amely az irodalomban jelenik meg.”
Végül azt javasolta, hogy fel kellene kutatni a közös történelmi, kulturális emlékezethelyeket, és azok bemutatásával is erősíteni összetartozásunkat.
