Hetvenéves korában, 2017. március 30-án hunyt el Kolár Péter, a felvidéki kulturális élet meghatározó személyisége. A felvidéki magyar mérnök, kultúraszervező, a kassai Thália Színház igazgatója, a Csemadok elnöke, főtitkára bár egy évvel ezelőtt távozott az élők sorából, azonban azóta is emlékeznek rá, így halhatatlanná vált.
Róla, gyermekkoráról, életéről és tevékenységéről beszélgettünk húgával, Böszörményi Zsuzsával, aki úgy érzi, testvére halálával üressé vált a világ. „Elvesztettem, akit mióta éltem, ismertem és szerettem. Olyan természetes volt, hogy van egy bátyám, aki mindig segít, amikor csak szükségem van rá. Titokban reménykedtem, hogy én hamarább távozom, hogy ne kelljen ezt a fájdalmat elviselni. Amikor elkísért Tornaljára az érettségi találkozóra, megbeszéltük, hogy a következő nyáron elmegyünk Csízbe, meglátogatjuk a még élő ismerősöket, felidézzük a régi szép emlékeket. .. Erre sajnos már nem került sor” – osztotta meg velünk egykori terveiket húga.
Csízben élték át gyermekéveiket. Honnan kerültek Csízbe?
Szüleink magyar pedagógusok voltak, de mivel a háború befejezése után az ötvenes évek elejéig nem voltak magyar iskolák Szlovákiában, a Késmárk melletti Kisszalókra helyezték őket tanítani, ahol teljesen szlovák környezetben éltük le gyermekkorunk első 3-4 évét, (egy év korkülönbség volt köztünk, Péter Kassán, én Késmárkon születtem) megtanultunk egész jól szlovákul. Amint megnyíltak a magyar iskolák, elköltöztünk Csízbe.
Hogyan tudtak gyermekként beilleszkedni a magyar környezetbe?
Elég nehéz volt, de aztán sikeresen elfelejtettünk szlovákul, ott mindenki magyarul beszélt. Szüleinket életük végéig szlovákul szólítottuk, „Otecko” és „Mama” maradtak, ahogy megtanultuk szlovákul. Csíz fürdő egy kisváros volt, ahol minden megvolt kicsiben, bolt, étterem, presszó, posta, fodrászat, trafik, pékség, mozi…
Gyermekként mi töltötte ki a szabadidejüket?
Sokat olvastunk. Péter szerette Vernét, a scifiket, én is minden Verne könyvet elolvastam, és mindent, amit Péter olvasott. Szerette a műszaki játékokat, szerelni, építeni, így én is azt játszottam. A legnagyobb élmény az volt, ha elmentünk az iskola melletti templom mögött a régi dimbes-dombos temetőbe, ott aztán lehetett sok mindent csinálni. Télen bunkert építeni hóból, jégből, háborúzni a többi gyerekkel. Én ott tanultam meg tornászni, amit nagyon szerettem. A fürdő „udvari” fényképészénél tanultunk meg fényképezni, filmet előhívni, olyannyira, hogy aztán ránk bízott mindent, amíg ő a dolgait intézte.
Megtanulták a palóc nyelvjárást?
Azt hiszem, hogy nem. Édesapánk a Csallóközből, édesanyánk Losoncról származott. Nekem azt mondták mindig az osztálytársaim, hogy úriasan beszélek.
Ki volt Józsi?
Józsi egy varjú volt. A gyerekek szedték ki kiskorában a fészekből, aztán hozzánk került. Nagyon értelmes, intelligens madár a varjú, elkísért minket az állomásra, mikor mentünk az iskolába Tornaljára, vagy Péter zeneiskolába Rimaszombatba, aztán délután kirepült elénk. Annyira tudott tájékozódni. Volt sok más állatunk is, cicák, Totyi a kacsa, aki megérte a 15 évet is, Gogó a kis kakas, akit a feledi állomáson találtunk és egészen felnőtt koráig az én hosszú hajam alatt aludt.
Mi kötötte Pétert Rimaszombathoz?
Rimaszombatban lakott az unokatestvérünk, azonkívül pedig Péter odajárt zeneiskolába, Gabonás Tiborhoz. Péter gyönyörűen tudott hegedülni, nagyon tehetséges volt. Ketten egész jó kis kultúrprogramot tudtunk produkálni. Ő hegedült, én tornáztam, persze külön-külön. Eljutottunk a Ki mit tud-ra is. Péter a klasszikusoktól kezdve a népzenéig mindent tökéletesen tudott játszani.
Édesapjuk a tornaljai gimnázium alapítója volt. Milyen emlékek maradtak meg az oktatási intézmény kapcsán Önökben?
Én a tornaljai gimnáziumban érettségiztem. Ugyanakkor érettségizett a kassai magyar ipariban Péter is. Én három évet, ő négyet járt kilencedik után, és mivel egy év volt közöttünk, egyszerre érettségiztünk 1966-ban. Ő éppen akadémiai héten volt otthon, amikor én már mentem érettségizni, de annyira izgultam, hogy elkísért Tornaljára. Akkor még nem gondoltam, hogy ötven év múlva, 2016-ban is el fog kísérni az érettségi találkozóra, mert pár héttel azelőtt jöttem ki a kórházból tüdőembólia után.
Kassai tanulmányai folyamán fonódott össze az élete Kassával? És az öné?
Péter már 1962-től Kassán tanult. 1966-ban költöztünk Kassára szüleinkkel. Érettségi után együtt mentünk a kassai műszaki egyetemre, ahonnan a 4. szemeszter után átlépett a budapesti műszaki egyetemre, amit sikeresen befejezett és a gépészmérnöki diploma mellett pedagógiai diplomát is szerzett. Én is felvételiztem a felépítményi iskolába Kassán, hol számítógépek programozását oktatták, de sajnos az 1968-as események miatt nem nyílt meg, így aztán közgazdaságot tanultam.
Hogy lett iparistából a Thália igazgatója?
Péter mindig is érdeklődött a kultúra iránt. Főleg a kassai magyar kulturális életet igyekezett támogatni. Közben megalakult az Új Nemzedék Klub is, ahol a magyar fiatalok találták meg érdeklődési köreiket. Mint kassai Csemadok-elnök, még jobban tudott a magyar kultúrával foglalkozni, nevéhez fűződik több rendezvény megszervezése, kezdve a Fábry-napoktól a Kazinczy- napokig és még rengeteg más is. Része volt a Thália Színház megalapításában 1969-ben, és később kisebb megszakítással 20 évig volt az igazgatója.
A somodi táborok szervezője is volt. A kor rendszere engedte?
A somodi táborok előtt volt a NYIT (Nyári Ifjúsági Találkozó) ahol a szervezésekben szintén részt vett. 1968-ban Keszegfalva, 1969-ben Kéménd, 1970-ben Nagykövesd mellett a Latorca-part, 1971-ben Körtvélyes, 1972-ben Jászó és aztán következtek a somodi táborok. Én is ott voltam ezeken a táborokon, melyeket a pártállam titkosrendőrsége is figyelt, de Péter mindenkivel szót tudott érteni és mindegyik táborozás rendben lezajlott.
Azok válnak halhatatlanná, akikről az utókor beszél. Mit nem mondtunk még el Péterről?
Igen, ha valaki halhatatlan, akkor Péter biztosan az. Szívét-lelkét a kassai magyarság megmaradásáért tette fel élete utolsó leheletéig…
Köszönöm a beszélgetést.
