(Fotó: pixabay.com)

Néhány hónapos előkészület után elindulhat a V4 Adományvonal, amelyen keresztül Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia polgárai a visegrádi négy ország bármelyikének területén katasztrófa esetén támogathatják a rászorulókat jelentette be pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Budapesten.

A létesítendő adományvonal telefonszáma 1335, amely mind a négy országból hívható lesz. Az EMMI államtitkára elmondta: a másik három visegrádi országban még nincsen olyan kiforrott egységes rendszere a nemzeti adományvonalnak, mint Magyarországon, ezért is vesz igénybe hónapokat, amíg a karitatív szervezetek, a távközlési szolgáltatók és a bankszektor szereplői kialakítják a rendszert.

Varju Krisztina Dóra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország 2017-2018. évi V4-es elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosa az eseményen kiemelte: az adományvonal a Visegrádi Együttműködés új dimenzióját jelenti. Hangsúlyozta, hogy a V4 nem csupán azon diplomáciai és politikai események kerete, amelyekből Magyarország kilenc hónapja kezdődött soros elnöksége idején csaknem háromszázat tartottak.
Mint mondta, soha nem volt ennyire fontos a négy állam együttműködése, mint kihívásokkal teli jelenünkben, és közös célként, stratégiai érdekként említette, hogy „hosszú távon is sikeres, versenyképes és biztonságos Közép-Európát építsünk”.
Mára a visegrádi csoport az Európai Unióban működő legsikeresebb és legszorosabb regionális együttműködési keret ‒ tette hozzá a biztos.

(MTI/Felvidék.ma)