Nagyszombatban március idusán, 13-án, igazodva az immár öt éve sikeresen megrendezésre kerülő havi magyar misékhez – októbertől júniusig, amikor a szemeszter zajlik -, a hónap második keddjén emlékeztek meg az 1848. december 16-án lezajlott nagyszombati csatáról a nagyszombati temető emlékművénél. Hat óra után a másfél tucatnyi megemlékező gyülekezett a helyszínen.
Zilizi Tihamér, a nagyszombati havi magyar misék kiötlője tartott emlékező beszédet. „Ne e kő, tetteik hirdessék dicsőségteket“ – olvasható az emlékmű hátoldalán. Szóba került, hogy az emlékmű korábban a város Fő utcáján volt, most azonban a városi temetőben a kápolna mögött emelkedik ki, kissé félre helyen a városközponthoz képest.
Elhangzott Zilizi Kristóf szavalatában Petőfi Sándor: A nagyszombati csata című verse, melyet 1848 decemberében írt Debrecenben.
A beszédet követően Új Sámuel hegedűn eljátszotta a Halló, magyar… kezdetű Magyarok világhimnuszát Új Krisztina segítségével. Imát az elesettekért, hősökért Kiss Róbert nagyszombati vikárius mondott.
A mise fél hét után az 1848-49-es áldozatokért is lett bemutatva, nagyböjti és ifjúsági énekek csendültek fel váltakozva. Jelen voltak Csámpai Ottó, Húsťava István és Morovics László egyetemi tanárok, de megtisztelt jelenlétével Dominika orsolyita nővér is. Éppen felvidéki körútja során úgy sikerült összehoznia a dolgokat, hogy Szőnyi István fotóművész is el tudott jönni ha nem is a megemlékezésre, de a misére legalább. Koncelebráltak Németh Rezső, Tomasek László nyugalmazott pozsonyi lelkiatyák. Utóbbi közülük a pozsony-főrévi magyar katolikus közösség lelkipásztora immár fél évtizede. A szentmise után a szomszédos pasztorációs központban folytatódott az emlékezés, beszélgetés kellemes hangulatban
