Illusztráció (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

„Jézus kötelekből ostort font, és kikergette az árusokat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta” – számol be nem kis megdöbbenést okozva Jézus tettéről az evangélium. Ehhez fűzi szentbeszédét Mikus Csaba atya, Somorja katolikus káplánja a Világosság következő műsorában március 4-én.

Megújulásra szorulnak a plébániai közösségeink – hallottuk korábban suttogva, mára egyre hangosabban mondva. Ehhez segíthet hozzá papot és templomba járót a 2020-as magyarországi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága főtitkárának, Fábri Kornél atyának igencsak tanulságos előadása.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a római katolikus egyház rendszeresen megrendezett, világméretű eseménysorozata, melynek célja az Oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése. A négyévenként megrendezett világméretű eseményeknek korábban már adott otthont a magyar főváros. 1938-ban szervezték meg Budapesten az eseményt. 2020 szeptemberében ismét Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A katolikus hívek már Kárpát-medence-szerte készülnek a jelentős eseményre.

A műsorban Bognár István győri városplébános pedig a böjtöt, mint testi-lelki életminőség javítót mutatja be.

Szerkesztő: Ürge Tamás
Adásidő : 2018-03-04 vasárnap 7 óra 5 perc
Ismétlés : 2018-03-05 hétfő 13 óra 5 perc